[Csaladtortenet 2] Magyarországi segítséggel digitalizálhatják a beregszászi levéltár anyagait

Dr. Hatvany Béla Csaba csaba at hatvany.de
2011. Nov. 15., K, 10:22:16 CET


2011. november 14. [11:26] 

Magyarországi segítséggel digitalizálhatják a beregszászi levéltár anyagait

A tervek szerint Magyarország támogatásával digitalizálják a Kárpátalja Megyei Állami Levéltár beregszászi fiókintézetében őrzött okmányokat.
A beregszászi levéltár dokumentumainak digitalizálásáról a magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottság közelmúltban tartott ungvári ülésén fogalmaztak meg a felek ajánlást. Ennek folyományaként tárgyalt a kérdésről Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a napokban Kárpátalján tett látogatása során, amelyről legfrissebb számában számolt be a beregszászi Kárpátalja című hetilap.
A tervezett digitalizálással kapcsolatban Hóvári János a lapnak elmondta: az egykori Bereg és Ugocsa vármegyei levéltári anyagokat őrző intézménynek nincs szigetelése és nedves, így állaga napról napra romlik. "Évek óta próbálkozunk azzal, hogy felajánljuk a segítségünket ebben az ügyben" – közölte, hozzátéve, hogy a levéltár vezetése sokáig nem volt partner, ám most úgy tűnik, hogy a helyzet megváltozott. A helyettes külügyi államtitkár szerint a megoldás egyik formája lehet ezeknek az anyagoknak a digitalizálása, mivel azok ily módon megmenthetők az utókor számára. Úgy vélte, hogy meg kell oldani az anyagok megfelelő tárolását is.
Mint kifejtette, a magyar fél fontosnak tartaná a beregi-ugocsai hagyományok megőrzése érdekében, hogy a levéltár anyaga Beregszászon maradjon, azaz ne vigyék át Ungvárra. Így a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói kutathatják az anyagokat – emlékeztetett.
Hóvári János azt is elmondta, hogy egyelőre csak puhatolózó megbeszéléseket folytatnak az ügyben, megjegyezve, hogy azt szeretné, ha az elkövetkező hónapokban a Magyar Országos Levéltár munkatársai Beregszászba látogatnának, miként már korábban is tették, és egy szakmai jelentést készítenének a legfontosabb teendőkről. (MTI

Forrás: http://www.vajma.info/cikk/karpat/8299/Magyarorszagi-segitseggel-digitalizalhatjak-a-beregszaszi-leveltar-anyagait.html

Üdv,

Csaba



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról