[Csaladtortenet 2] Fwd: Elefánti, Farkas, Mátics, Mátis, Pirityi nevek

Éva Adorján adeva40 at gmail.com
2012. Ápr. 12., Cs, 13:12:21 CEST


Kedves Ida!

Köszönöm szépen az információdat.Elnézést, hogy kicsit megkésve
válaszolok, de az ünnepek miatt nagyon elfoglalt voltam.

Úgy néz ki jelen állapot szerint nem tudjuk eldönteni, hogy a
Pirityiek hol voltak korábban.
Környén 1746-ig reformátusok éltek, akiknek nagy részét Eszterházy
gróf kitelepítette, helyükre katolikus svábokat toborozott, akik
zömében Moson megyéből érkeztek, de jöttek sokan a birodalom távolabbi
tájairól is / Bajorország, Bohémia, Elzász , stb./. A gróf a
református templomot visszavette, s katolikus plébániát alapított.
Sajnos a reformátusok minden irata eltűnt.
Az első anyakönyvi bejegyzések 1746-tól maradtak fenn, ott
anyakönyvezték az itt maradt reformátusokat is, s azokat is akik a
gróf  toborzásaként idetelepültek, mert jöttek reformátusok is.
A katolikus anyakönyvi adatok szerint az 1600-as évek második felében
született Pirityiek hunytak el Környén , már 1753-ban, dehogy hol
születtek azt nem jegyezték fel.Élhettek itt már 1746 előtt is, de
jöhettek akár Mányról is, hisz a két község nincs messze egymástól, s
valószínű mindegyiknek a gróf volt a földbirtokosa.
A mányi anyakönyvi adatok későbbiek, mint a környeiek, így itt megáll
a tudomány.
Azt viszont kutatásaim igazolják, hogy a Tata környékén élő Pirityi
családok Környéről származnak.

Azért írtam le mindezt egy kicsit bővebben is, hátha helytörténethez,
vagy családtörténethez  valaki feltudja használni.

Üd. A Éva

 <tamasida at rpmotor.hu> írta (2012. április 2. 22:37):
> Kedves Éva!
>
> Mányban (Fejér megye) szép számmal vannak Pirityi nevűek. Sajnos, azt nem
> tudom megmondani, hogy itt voltak-e előbb vagy Környén. A mányiak is
> reformátusok. Nem foglalkoztam behatóan a családdal, mert az általam
> kutatott családokba épp csak "beköszöntek".
>
> Üdv
> Ida
>
> ----- Original Message ----- From: "Éva Adorján" <adeva40 at gmail.com>
> To: "csaladtortenet" <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
> Sent: Sunday, April 01, 2012 3:27 PM
> Subject: [Csaladtortenet 2] Fwd: Elefánti, Farkas, Mátics, Mátis nevek
>
>
>
> Kedves Zsuzsi!
>
> Igazából én is a Pirityi nevet kutatom. Ma így írják  Tata környékén is.
>
> Környén a Pirityi család egyike azon kevés református családoknak,
> akiknek neve 1746-tól megtalálható az anyakönyvekben. De írták a nevet
> Periti, Piriti formában is, ezért figyeltem fel a Pirithy formára is.
> Jó lenne kideríteni, hogy a család honnan került Környére. Ha valaki
> tud segíteni megköszönöm.
>
> üdv. Éva
>
> CsBZs <csbzs1 at yahoo.com> írta (2012. március 31. 19:07):
>>
>> Szia!
>> H nélkül van Pirityi ismerősöm, bár nem tudom, hogy most hol lehet.
>>
>> Üdv
>>
>> Zsuzsi
>> (CsBZs)
>>
>>
>>
>> (Kutatott családok: Bécsy/Béchy/Bétsy és i végz déssel ugyanezek,
>> Perschmann, Czakó, Gay, Gönczy/Gönczi, Cseresnyés, Kócsy/Kócsi, Varga
>> (Pozsony környékér l), Oderszky)
>> ________________________________
>> From: Éva Adorján <adeva40 at gmail.com>
>> To: csaladtortenet <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
>> Sent: Saturday, March 31, 2012 6:52 PM
>> Subject: [Csaladtortenet 2] Elefánti, Farkas, Mátics, Mátis nevek
>>
>> Kedves Listatársak!
>>
>> Kényszerű szobafogságom alatt / egy kis vírus / rendezem szombathelyi
>> jegyzeteimet:
>>
>> mintha lett volna szó Elefánti névről, akit érint itt tekintheti meg
>>
>>
>> https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1942-23094-43114-76?cc=1452460&wc=14353339
>>
>> és úgy emlékszem Farkas nevet is kutat valaki, azt pedig itt
>>
>>
>> https://familysearch.org/pal:/MM9.3.1/TH-1951-23094-45645-73?cc=1452460&wc=14353340
>>
>> Kérdezem továbbá, hogy Aradról Szombathelyre költözött Mátics és a
>> Mátis név közöttt lehet-e rokonság? Én a hozzá
>> kötődő Pirithy nevet kutatom.
>>
>> üdv. A Éva
>> == == == == ==
>>
>> _____________________________________________________________________________
>> levelező lista honlap:
>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>
>>
>  ==  ==  ==  ==  ==
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról