[Csaladtortenet 2] UB

György Négyesi negyesigy at gmail.com
2012. Ápr. 15., V, 11:24:18 CEST


Amit én biztosan tudok az UB-ről, MEG KELL NÉZNI, s akkor kiderül kire és
mire vonatkozik
Egyébként az évszám, az UB bejegyzésére vonatkozik és nem feltétlenül az
esemény évére, mert ugye mondjuk 1978 decemberében halt meg és 1979
januárjában kapta meg az illetékes anyakönyvezető az értesítést, akkor 1979
szerepel az UB sorszámában
A névváltoztatásnál pedig minden egyes személyre van határozat, ez azt
hiszem természetes is
4si Gyuri


2012. április 15. 10:58 Tóthné Edit írta, <lefkovic at gmail.com>:

> Kedves Tagtársak!
>
> Esett már szó közöttünk az utólagos bejegyzésekről, de az alábbi két
> esetből arra következtetek, hogy én magam semmit nem tudok azok menetéről.
> Egy szakértőtől egy gyorstalpaló eligazítást kérek.
>
> 1. Egy házaspár mindkét tagja ugyanazon a településen született, házasodott
> és halt meg. Az egyikük 1979. februárjában hunyt el, UB a/1979., a másikuk
> 1979. júliusában, UB b/1980. Nem kórházban történt a haláleset, nem volt
> bűncselekmény, mégsem tudták egy fél évnél hamarabb bejegyezni. Miért? A
> rejtély csúcsa, hogy a házassági bejegyzésnél szerepel egy harmadik
> bejegyzés is, UB c/1973. Névváltozás biztosan nem lehet, mert a Nagy nevet
> születésüktől a halálukig viselték.
>
> 2. Dédapám és dédanyám a hatodik gyerekük megszületése után úgy döntött,
> hogy tovább már nem élhetnek egymás nélkül, tehát házasságot kötnek. Lehet,
> hogy ezt az elhatározást az is sürgette, hogy dédapámnak nagyon kellett
> Bosznia. (Az is lehet, hogy Bosznia csak az uralkodónak kellett, dédapám
> meglett volna nélküle is.) Én azt vártam volna, hogy a gyerekek
> névváltoztatását egyetlen határozatban írják le (mint ahogy egy nyomvonalas
> létesítmény esetén a szolgalmi jogot bejegyző határozat egyetlen száma az
> összes érintett ingatlanra vonatkozik). Ezzel szemben azt találtam, hogy UB
> 17/1915., UB 18/1915., UB 19/1915., stb., azaz minden egyes gyermeknél
> külön-külön határozat született. (Szerintem)
>
> Ha már Boszniánál tartunk, azt meg lehet-e valahonnan tudni, hogy milyen
> nagyváradi alakulat került a déli hadszíntérre?
>
> Üdvözlettel és köszönettel
>
> Tóth Sándor
>
> 2012. április 12. 13:21 Kozora Róbert írta, <kozorar at gmail.com>:
>
> > Sőt, még az sem biztos, hogy a házassági anyakönyvben lévő UB arra a
> > házastársra utal, aki korábban halt meg.
> >
> > 2012/4/12 Németh József <nemethjozsef10 at freemail.hu>
> >
> > > Utólagos Bejegyzés. Az a dühítő az egészben, hogy mondjuk egy
> > > házasságkötés után ott az UB, pl. UB 16/1999, és nem tudod, hogy most
> > akkor
> > > a férj vagy a feleség halt meg abban az évben. Születésnél egyértelmű.
> > > Halotti anyakönyvben pedig már nincs UB.NJ
> > >
> > >  "Ágnes Vezér" <vezera at gmail.com> írta:
> > > >Sziazstok,
> > > >
> > > >Ahol én keresgéltem és volt UB bejegyzés, ott az a dátum szerepelt,
> > amely
> > > >évben meghalt az illető. Mit jelent az UB?
> > > >Vezér Ágnes
> > > >
> > > >
> > > >
> > > >
> > > >2012/4/12 Tremmel Imre <tremmel at citromail.hu>
> > > >
> > > >>   Kedves Istvánok! Köszönöm szépen a válaszokat! Nem utána
> > keletkezett,
> > > >> mert míg az első példányban üres volt a rovat, a másodpéldányban ott
> > van
> > > >> egy 1939-es dátum (talán névváltoztatás, esetleg házasság,halál
> lehet)
> > > Nem
> > > >> egyedi eset volt, több személynél is láttam. Tévedéseket is
> > észrevettem,
> > > >> egy ismerősömnek teljesen más évet írtak be halálozásnak, mint
> amikor
> > > >> valójában meghalt. Néha az anyakönyvek is félrevezethetnek.
> > > Üdvözlettel: Imi
> > > >>  ==  ==  ==  ==  ==
> > > >> Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4
> MB
> > > >>
> > > >>
> > >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > > >> levelező lista honlap:
> > > >> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > >> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > > >>
> > > >  ==  ==  ==  ==  ==
> > > >Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> > >
> > >
> >
> >_____________________________________________________________________________
> > > >levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > >Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> > >  ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> > >
> > >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > > levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> >
> >
> >
> > --
> > *Üdv,*
> > * **        Kozora Robi*
> >
> __________________________________________________________________________
> > Kutatott települések: Csíkrákos, Madéfalva, Göröcsfalva, Vacsárcsi,
> > Csíkcsicsó, Csíkszereda (Hargita) - Deregnyő, Csicser, Kisráska,
> Nagyráska,
> > Gálszécs, Tőketerebes, Kassa (Felvidék)
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> >
>  ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról