[Csaladtortenet 2] Szombathely 1945. márc. 4. egy amatőr családfakutató szemével

Éva Adorján adeva40 at gmail.com
2012. Feb. 5., V, 14:06:46 CET


Kedves Listatársak!

Adorján felmenőim kutatása kapcsán átnéztem Szombathely 1944-1945 évi
halotti anyakönyveit is. Nagyapám testvéreit és családjaikat szerettem
volna megtalálni.

Nagyapám és családja 1910-ben Komárom megyébe költözött, majd
nagyapám 1922-ben fiatalon meghalt. Édesapám egyetlen és legidősebb
fiú gyermekként család fenntartó lett, ezért / is / későn, 38 éves korában
nősült. Így mi gyerekek a Szombathelyen és környékén élő rokonainkról kevés
ismerettel rendelkeztünk, mára minden kapcsolatunk megszakadt velük. A
családfa felállitása, ezért  nagyon sok  kutatást igényelt. Szerencsére a
zsidó törvény miatt beszerzett anyakönyvi másolatokat nagynénim családja
megőrízte, így nem kellett vaktában kutakodnom. 1895-ig a levéltári
kutatások révén kisebb hiánnyal  elboldogultam,az utána következő időszak
kutatására kellett volna Szombathelyre utaznom, hogy az ottani levéltárban
kutathassak tovább. Ezt a kutatást eddig egyéb elfoglaltságaim miatt
halasztottam.Most, hogy a mormonok Szombathelyre vonatkozóan rengeteg
adatot feltettek az internetre, látom, hogy mennyi Szombathelyen töltendő
időtől kaptam felmentést az ő révükön. Ezért én nagyon hálás vagyok nekik.
A kutatást a halotti anyakönyvekkel kezdtem, mivel a testvérek születési
időpontját korábbi kutatásaim révén már ismertem / 1895 előtt születtek/.

A  kicsit hosszúra nyúlt  bevezetővel szeretném megosztani mindenkivel a
tárgyban szereplő témával kapcsolatos ismereteimet, érzéseimet,
gondolataimat, melyek nagyon felkavartak.

1945. március 4-én, az anyakönyvi bejegyzések szerint 13 órakor hatalmas
légitámadás érte a várost.
A Wikipédián erről a következő bejegyzést olvastam


A második világháború<http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA>eseményei
nagy megpróbáltatásokat hoztak a városnak. A menekülő nyilas
államhatalom intézményei Szombathelyen és környékén rendezkedtek be, ennek
következtében 1945 <http://hu.wikipedia.org/wiki/1945>. március
4-én<http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_4.>a szövetséges
légierő nagy erejű csapást mért a városra. A halottak száma
több százra rúgott. A belváros épületeinek jelentős része pusztult el,
köztük a székesegyház<http://hu.wikipedia.org/wiki/Szombathelyi_sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z>és
a városháza. Az épületek több mint fele sérült meg. A támadás
következtében Szombathely az ország ötödik legsúlyosabb károkat szenvedett
városa lett.

Átnéztem az anyakönyvi bejegyzéseket.380-400 közötti olyan bejegyzést
találtam, ahol a halál közvetlen oka a légitámadás volt.Az áldozatok
többsége civil volt. Találtam köztük többek között magas rangú és kevésbé
magas rangú egyházi személyt,bank igazgatót, postai, vasúti tisztviselőt,
vendéglőst, és sok-sok családot nagyszülőkkel és pici
gyermekekkel.Megrendítő volt olvasni. Nem tudom hány percet vehetett
igénybe a támadás, amely ennyi ember halálát okozta.

Sajnos az áldozatok között nagyapám egy testvérét és családját és további
két testvérének családtagjait is megtaláltam.

Az áldozatok többségének vallása katolikus volt, izraelita egy sem volt
köztük. Őket addigra már elvitték, halotti bejegyzéseik nagy számban
találhatók meg az 1946, 47,48 évi anyakönyvekben.

Számomra az is megdöbbentő volt, hogy a légitámadás utáni időben elhunytak
esetében, még 1946 év elején is, milyen nagy számban szerepel a halál
okaként hasadásos elmezavar és éhezés.

Azt hiszem az anyakönyvek sokszor többet mondanak a történelemről, mint az
ilyen-olyan szempontok alapján megírt történelem könyvek

Még egy gondolat jut eszembe, amit eddig csak magamban fogalmaztam meg :
vajon egyes nyilvánosság elé lépő fiatal emberek tudják mit beszélnek, és
mit tesznek?

Hasonló felkavaró érzések legutóbb akkor értek, mikor szülő falum
anyakönyvében olvastam ,az 1711-es pestis járvány 250 áldozatának nevét,
ahol szintén egész családok haltak meg. De az már olyan régen volt! 1945
pedig még olyan közeli!

Elnézést kérek a hosszúra nyúlt üzenetemért!

Üdv. A Éva


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról