[Csaladtortenet 2] Hunyadytól /: eleki anyakönyvek

Babcsányi István mcsteve at elender.hu
2012. Május. 4., P, 10:09:31 CEST


Eleken anyakönyvezték Kisjenőt (és az összes majdani filiáját) is az
anyakönyvezés 1781-es kezdetéig, engem ez érdekelne. Láttam a mikrofilmen,
hogy valaki "feldolgozta" az anyakönyvet, kivastagította (!) a nehezen 
olvasható
neveket, át is javított (!!!) párat, ami nem fért bele a koncepciójába, mert 
ő
jobban tudja, a felmenőim esetén természetesen a jót rosszra. Rögtön gyanús
lett, hogy egy lelkes amatőr talán Ortssippenbuchot szerkesztett valamikor
('60-as évek előtt persze, ha már a mikrofilmen is rajta van.)
Ha valóban készült feldolgozás a helységről, akkor az ilyen tudálékos
javítgatások kérdésessé teszik a megbízhatóságát.

Jegyzeteim szerint pl. egy házassági bejegyzéssel így bánt el a névtelen:

1763. febr. 10.: Joannes Georgius Seber Juvenis, Cunegunde Schneiderin
virgo [10. o.] [A vőlegény neve más névről, talán Biber-ről átírva, ugyanis
az anyakönyv hajdani feldolgozója tévesen azonosította ezt a házasságot
Seber János Görgy és Flaczin Katalin házasságával, nem véve figyelembe, hogy
a máshol megadott életkori adatok szerint Flaczin Katalin 1750-52 táján
született. A téves azonosításhoz hozzájárulhatott, hogy Flaczin Katalin a
második férje után Scheiderin asszonynéven fordult elő, amit a feldolgozó
bizonyára a leánykori nevének gondolt.]

(Csak így zárójelben írom, gondolkodjunk el csöppet, hogy az utókor 
szempontjából vajon az a "jó fej" plébános/lelkész, aki boldog-boldogtalant 
mindenféle kontroll nélkül enged kutatni - akár vidd is haza az anyakönyvet, 
addig sem vagy láb alatt a plébánián - , vagy aki hét lakat alatt őrzi?)



----- Original Message ----- 
From: "Tóthné Edit" <lefkovic at gmail.com>
To: <hunyady.laszlo at chello.hu>
Cc: "Családtörténet" <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
Sent: Thursday, May 03, 2012 6:16 PM
Subject: Re: [Csaladtortenet 2]Hunyadytól /: eleki anyakönyvek


Kedves Hunyady Laci!

Elek engem annyiban érdekel, hogy egy időben Kevermest és Kétegyházát is
ott anyakönyvezték. Kiterjed-e a  feldolgozás ezekre a településekre is?

Üdvözlettel

Tóth Sándor

2012. április 30. 9:28 írta, <hunyady.laszlo at chello.hu>:

> Úgy emlékszem Eleknek van u.n. Ortssippenbuch-ja. Ha nem találod meg
> interneten, ünnepek után Pesten megnézem, hogy a gépemben megvan e?
> Barátom
> Áment Bandi bátyám 40 éve kutatja a helységet, mindent tud róla...
> üdv.
> Hunyady Laci
>
>
> ---- "Domján Péter " <domjanpeter at citromail.hu> írta:
> >       Kedves Listatagok!
> >  Tóth Sándor társunk üzenetét olvasva kérdezném, hogy találkozott-e
> valaki közületek eleki születési anyakönyvekkel1904. aug. - 1906 . dec.
> időszakból? Az 1902-1908. terjedő mormon filmen ez ugyanis hiányzik.
> >                                        Köszönettel:
>                                       Domján Péter
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>  ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
_____________________________________________________________________________
levelező lista honlap:
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

 _____________ NOD32 7103 (20120502) Információ _____________

Az üzenetet a NOD32 antivirus system megvizsgálta.
http://www.nod32.hu




További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról