[Csaladtortenet 2] levéltár

Kozora Róbert kozorar at gmail.com
2012. Május. 31., Cs, 11:57:08 CEST


Korábban már én is jártam a fehérvári levéltárban és amit kértem, szó
nélkül kiadták, nem volt sem negatív sem pedig pozitív tapasztalatom.
Gyakorlatilag olyan volt a légkör, mint a legtöbb levéltrában.
De hagy mondjak egy pozitív példát is. Évek óta járok rendszeresen a
csíkszeredai levéltárba. A múlt héten Bicsók Zoltán  helyett a román
származású kolléga volt szolgálatban, aki minden segítséget megadott, sőt,
még többet is, mint amit kellene. Hivatalosan 5 anyakönyvet lehet kikérni,
ő 10-et kiadott nekem, szóval teljesen segítőkész és pozitív hozzáállású
volt.
Nekem az a véleményem, hogy aki emberekkel foglalkozik, annak ilyennek is
kell lennie. Akiknek pedig olyan a hozzáállásuk, mint a Veszprém megyei
vagy a Fejér megyei levéltár vezetőinek, azok menjenek el birkapásztornak,
favágónak.



2012/5/31 Tamás Solymosi <solymitomi at gmail.com>

> Én azt gondolom, hogy ez a levéltári vezető kapja meg a "citrom-díjat", de
> a levéltárat ne írjuk le,
>
> Tisztelettel:
>
> Tamás
>
> 2012. május 31. 10:01 gyula sarosi írta, <sarosi.gyula at gmail.com>:
>
> > Kedves Mindenki!
> > Bár egy kutatóhelyet fémjelez annak "mérvadó" személyisége , még se
> > "bélyegezzük" meg Őket az ominózus személy,eset miatt. Korábban én is
> rossz
> > időben, rossz (?) stílusban kértem valamit a bécsi hadtörténelmisektől
> > amire "kikosarazó" választ kaptam. Nem is olyan régen ugyan azon személy
> > minden várakozásomat felülmúlva segített, sőt később még utánajárva egyes
> > részleteknek szinte teljessé tette édesapám hiányzó I.VH-s adatait.
> Gyula.
> >
> > 2012. május 31. 9:10 József Németh írta, <jozsefnemeth424 at gmail.com>:
> >
> > > Lehet mégiscsak ki kéne adni azt a bizonyos citrom-díjat is Az év
> > > kutatóhelye díjnál...
> > > NJ
> > >
> > > 2012. május 30. 16:56 Ferencné Szabó írta, <g.husineni at gmail.com>:
> > >
> > > > Kedves Listatársak!
> > > >
> > > > Egy sajnálatos eseményről számolnék be!Két hete történt,az előzménye
> > > előbb
> > > > .
> > > > A fehérvári levéltárba mentem,írogattam,és bejött a  még ki nem
> > nevezett
> > > új
> > > > elnök,Vitek Gábor.Azt kérdezte mióta kutatok?
> > > > Nem fogtam gyanút,mert máskor is szoktak élcelődni.Akkor még nem
> > > > tudtam,hogy ő lesz a kinevezett elnök.Azt mondja
> > > > ,amig itt vagyok ugye,addig otthon nem kell fűteni.Azt feleltem
> ,addig
> > > > járok ,míg nem végzek.Mondanom sem kell ,alig bírtam
> megszólalni.Mikor
> > > > kiment
> > > >  a teretmből,a többiek fel voltak háborodva,hogy lehet valaki ilyen
> > > > bunkó.No,akkor húsvét után egy-két héttel megint mentem egy hétfői
> > napon.
> > > > Bár ne tettem volna.Ez a pökhendi alak az előtérben rám szól,mikor a
> > > > kutatóterem felé indultam,hogy ne menjek!Miért?Mert nincs ma
> > kutatóterem.
> > > > Mondom ,hogy hoogy nincs?Mert én így döntöttem!Nem mondja,de igen!És
> > > megint
> > > > nem bírtam megszólalni,de még jó,hogy el nem bőgtem magam,
> > > > pedig nem vagyok egy mamlasz,de ez a modor,ez a fennhéjázó hang,ez
> > nagyon
> > > > rosszul esett.
> > > > Mint kiderült,nem őt választották a kollégák vezetőnek,hanem egy
> másik
> > > > urat,de 11-3 ellenében az illető ur nyert,L.Simon ur nyomására.Ez még
> > > >  aztán adja alá a lovat.Valóságos kiskirály lett belőle,egy
> > > > zsarnok.Lehet,hogy van tudása is,de jó modort nem kapott hozzá.
> > > > Eddig gondolkodtam,hogy megírjam-e,de mégis úgy
> gondoltam,megírom.Hogy
> > > nem
> > > > fogok többet rájuk szavazni,az biztos!
> > > >
> > > > Köszönöm,hogy meghallgattatok!Üdv:Husi.
> > > >  ==  ==  ==  ==  ==
> > > > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> > > >
> > > >
> > >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > > > levelező lista honlap:
> > > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > > >
> > >  ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> > >
> > >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > > levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> >  ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> >
>
>
>
> --
> Solymosi Tamás
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~2,4 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>



-- 
*Üdv,*
* **        Kozora Robi*
__________________________________________________________________________
Kutatott települések: Csíkrákos, Madéfalva, Göröcsfalva, Vacsárcsi,
Csíkcsicsó, Csíkszereda (Hargita) - Deregnyő, Csicser, Kisráska, Nagyráska,
Gálszécs, Tőketerebes, Kassa (Felvidék)


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról