[Csaladtortenet 2] sírig tartó szerelem - márpedig ilyen van

Pócsi Zsolt pocsimail at gmail.com
2012. Nov. 27., K, 20:49:42 CET


Kedves Kutatótársak!

A következő történetet szeretném megosztani veletek.
Egy rokonom pont egy hónapja megkeresett, hogy a segítségemre van szüksége.
Az édesanyja, és annak testvére kint volt a temetőn fiatalon, 1955-ben
elhunyt testvérük sírjánál, és csodálkozva tapsztalták, hogy a síron
friss csokor van, pedig a családból, rokonságból már csak ők vannak,
akik tudják, kit takar a sír

De. Annak idején, 1954-1955-ben a testvérük együtt járt egy lánnyal, a
legenda szerint nagyon nagy szerelm volt, és állítólag olyan szépek
voltak, mint egy hercegi pár.
Ezt így több idős ember is elmondta.

A feladat: megtalálni az egykori barátnőt, felvenni vele a
kapcsolatot, mert feltételezik, hogy csak ő járhat a sírhoz. Néhány
heti keresés után, kortársakkal való beszélgetés által egyre több
információ gyűlt, de a férjes neve, és a lakhelye nem, csak a szülők
egykori címe Debrecenben.
Aztán a múlt héten újból elmentem a megadott utcába, ahol egy idős
asszony elmondta, hogy akit keresek Gödöllőn él, de a férjes nevét ő
sem tudja.
Az egykori szülői házon viszont egy eladó felirat mellett volt egy
telefonszám, amit a rokonom felhívott, s kiderült, hogy az a
társtulajdonosé, de tudja a gödöllői asszony telefonszámát.

Rokonom felhívta, úgy fogadták, mintha mindig ismerték volna, és
hajlandó a rokon családjával találkozni.
ÉsAz idős asszony elmondta, hogy 1956-ban ki akartak menni Kanadába,
és igen, ő visz 57 éve minden Sándor napkor, és halottak napjakor
virágot a sírra.

Üdv,
Zsolt!


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról