[Csaladtortenet 2] Az anya is fontos a családban

[Tamás Solymosi]

Ha már család, akkor fontos minden családban az édesanya.

A facebookon találtam ezt, és nekem tetszett:

Csak egy Anya?

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban
a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem
igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
"Úgy értem - magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?"
"Persze, hogy van munkám."- csattant fel a nő - "Anya vagyok."
"Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"
hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak
ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott,
hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy "Városi Nyilvántartó".
"Mi a foglalkozása?" - kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak kibuktak belőlem a
szavak.
"Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok
területén."
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám,
mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos
szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott
betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
"Megkérdezhetem" - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-, pontosan mit csinál
ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
"Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen." (Általában
úgy mondom a házban és a házon kívül). "A főnökömnek dolgozom (az Úrnak
elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind
lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar
valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll
a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos
karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz."
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat,
felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben
elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az
emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6
hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint
aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint
"csak egy másik Anya"...

Tisztelettel:

Solymosi Tamás