[Csaladtortenet 2] első polgári házasság

[Marton Éva]

 Kedves Listatársak 

Egy 2010-es blog beírásban találtam
Csupán érdekességként csatolom.

Bauszné Éva
"
Az elsô polgári esküvô Szombathelyen 
.„Addig,  míg az újság ingerével bír, a közönség nagy érdeklôdéssel viseltetik  minden mozzanat iránt, melyet az úgynevezett »új rend« felszínre hoz.  Érdeklôdik nevezetesen az iránt, hogy kik az elsô házasuló párok,  nemkülönben az egyszerû szertartás minden egyes részlete iránt” –  harangozta be 1895-ben az elsô polgári házasságokról szóló anyagot a  Vasvármegye zsurnalisztája, aki aztán valóban egészen életszerû,  hangulatos tudósítást közölt a lapban. A  Szombathely-vidéki anyakönyvvezetôi hivatalban Eigner Adolf állami  anyakönyvvezetô máris rendhagyó esketésnek volt résztvevôje, hiszen  „elôször két házaspár lépett ott frigyre, mire lehetôleg alkalmat adott  azon körülmény, hogy az elsô pár menyasszonya és a 2-ik pár vôlegénye  édes testvére”. Az esemény a forgatókönyvnek megfelelôen zajlott le,  semmi extra esemény nem zavarta meg az egybegyûlteket. Az elsô pár,  Szabó Sándor toronyi gépészkovács és Németh Terézia dozmati születésû  hajadon tehát örök hûséget fogadott Eigner Adolf elôtt, aki „a helyzet  komolyságához méltóan, elegáns fekete díszmagyart öltött s kalpaggal,  mentével és kardosan megjelenve, nemzeti szinü vállszalagjával”  rendkívül kedvezô benyomást keltett. Igen ám, de a második párral már  komolyabb probléma volt! A vôlegény, Németh György ondódi asztalossegéd  és a menyasszony, Nunkovics Katalin séi hajadon „külsô megjelenése  általános megütközést, valóságos botrányt keltett a közönségben”. A  szerzô egészen részletes leírást tett közzé az újságban: „ A vôlegény  kopott tarka bekecsben és sáros csizmában jött, úgy a mint a szegényes  iparos a kurtakocsmába szokott belépni. A menyasszony pedig oly  szutykos, ronda toalettben, minôben egy jómódú iparos leánya restell még  az utczán is mutatkozni”. A  derék anyakönyvvezetô meghökkent a látványtól, pláne akkor, amikor  jobban szemügyre vette a séi hajadon öltözékét. „Fején fekete kendô,  vállán egy sötétvörös avult téli nagykendô, ócska fakószinü  alsószoknyával és egy oly piszkos, gyürött köténnyel, mintha egyenesen a  mosóteknô mellôl érkezett volna”. Ráadásul a kezdôben egy „kézikosarat  is hozott magával”.  Eigner Adolf felettébb felháborodott, és így szólt Katalinhoz: „Azt a  kosarat tessék künn hagyni, mert a hova belép, az egy magyar királyi  állami hivatal s nem a zsibvásár”. Az anyakönyvvezetô nem tudta leplezni  felháborodását, s miután kimondta György és Katalin a boldogító igent,  újra megkapták a magukét… „Mielôtt önöket elbocsátanám, megütközésemet kell kifejeznem azon illetlen  magaviselet felett, melyet önök az államhatalom irányában  tanusítottak”. Aztán negyven esztendôvel késôbb, 1935-ben már egy  összefoglaló írás jelent meg a Nyugatmagyarországban. Érdekességként  megemlítette a szerzô, hogy míg korábban a hölgyek „valósággal  megszégyenítésnek tartották, hogy nevüket kifüggesszék a hirdetô  táblára”, addig ma „a legnagyobb érdeklôdés elôterében áll ez a  hirdetôtábla a városháza elôtt, ahol nap-nap után a kíváncsiak egész  sokasága fordul meg böngészni, hogy kik a házasulandók”.Az  anyakönyvekbôl az is kiderült, hogy a legkevesebben (25 pár) a  bevezetés évében, 1895-ben házasodtak össze Szombathelyen, a legtöbben  pedig 1919- ben, amikor is 505 ifjú pár mondta ki a boldogító igent a  hivatalban.