AW: Gyurcsányról Erdélyben - Küld Tovább !!!

_R-Istvan-Mögling(eu) R.Istvan.moegling at rakovszky.eu
2013. Már. 27., Sze, 22:15:29 CET


Kedves Gyuri!
Nem tudom miképp került a levél a családtörténeti listára.
Én nem vettem fel a listát a címzettek közé, de több politikai témákkal
foglalkozó listára is elküldtem. Lehet, hogy valaki oda beiktatta a
családkutatói listát? Arról én nem tehetek.
Egyetértek avval amit írsz és  vigyázok, hogy politikai leveleket ne küldjek
a listára.
Leellenőriztem a címzettek liszáját, nincs benne a családkutatói lista,
tehát még véletlenül sem ütöttem be azt.
A címeket a bcc-be írom, mert eddig a legtöbb panaszt nam arra kaptam, hogy
küldök egyeseknek ilyet, hanem, hogy minden címzett látja az ő címüket.

A levél hangja kicsit extrém, de mivel Erdélyből jön és erdélyieket sértő
(és mindenkit, akik a határokon kívül kerültek a megkérdezésük nélkül), az
illető kérésére továbbítottam, de csak olyanoknak, akiről azt gondoltam,
hogy együttérez az erdélyiekkel.

Remélem valahogy kiderül, hogy miképp jutott el a levelem a listára, hogy
ezt a jövőben meg tudjam akadályozni.
Elnézést kérek azoktól, akiket ez a levél zavart, és segítségüket kérem,
hogy megakadályozhassam azt, hogy szándékom ellenére azok a levelek melyeket
nem akarok a listára küldeni, mégis oda kerüljenek.

ÜDv.
IStván


If something is worth doing, it is worth doing it well.

Strive for excellence, not for perfection.
But be aware of the supporters of mediocrity.
They will attack you because they are afraid of excellence in any form.

Ha valamit érdemes csinálni, érdemes azt jól csinálni.

- * -  A Rakovszky család honlapja / Web-site of the family Rakovszky /
Website der Familie Rakovszky:    www.rakovszky.eu    - * -


  -----Ursprüngliche Nachricht-----
  Von: Gyuri Csuka [mailto:csukagyuri at gmail.com]
  Gesendet: Mittwoch, 2013 März 27 21:42
  An: _R-Istvan-Mögling(eu)
  Cc: csaladtortenet
  Betreff: Re: Gyurcsányról Erdélyben - Küld Tovább !!!


  Kedves István!
  Emlékeim szerint ez családtörténeti levelezőlista . Többszörösen
tisztáztuk, hogy politikamentes.Semelyik politikai irányzat valós vagy vélt
sérelmét, véleményét ezen a listán többen nem szeretnénk látni.
  Csuka György

   Skyp: csukgyu


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról