[Csaladtortenet 2] Mi is az a "születési név"?

Lévay Béla levaybela at invitel.hu
2014. Feb. 4., K, 18:29:07 CET


Egy 1909-ben kötött házassággal kapcsolatos 4 dokumentumot mutatok be. Örülnék, ha jogban járatos kollégáink valamelyike eloszlatná a valószínűleg a józan paraszti eszemre alapozott értelmezéseim miatti zavaromat.

Az első dokumentum az eredeti anyakönyvi bejegyzés. Ehhez csak a mormonok segítségével sikerült hozzájutnom. Hiába találtam rá a veszprémi megyei levéltárban, ott csak kijegyzetelhettem. Másolatot nem készíthettem és a levéltár sem volt hajlandó erre. De legalább hozzájutottam olyan adatokhoz, amelyeket pápai anyakönyvvezetőtől korábban kapott másik 3 dokumentum is csak részben tartalmazott.

A két kivonat esetében megértettem, hogy azok már a hivatalos megnevezésük miatt sem tartalmazhattak minden adatot, ezért kértem a hatósági bizonyítványt, amiről úgy tudtam/véltem, hogy minden adatot tartalmaz. Ebben már valóban több adat szerepelt, megfejtődött pl. az utólagos bejegyzésnek a névmagyarosításra vonatkozó tartalma, de pl. a házasulandók szüleinek a számomra fontos neve még ebben a dokumentumban sem szerepelt.

Mindezeket tetézte az, hogy a vőlegény családi neve nem egyezett meg az eredeti anyakönyvi bejegyzésben gyöngy betűkkel, jól olvashatóan szereplő Svraka névvel. A hatósági bizonyítvány ugyan világosan utalt a névmagyarosításra, és zárójelben Soraka formában szerepeltette is az eredeti nevet.

Ami igazán elkeserített, az az 1911-ben ismételten megkért kivonat, amely valószínűleg már az EU által megkövetelt formátumú, és a rovatok megnevezését angol valamint francia nyelven is tartalmazza. Itt ugyanis azt olvastam, hogy a név a férj „születési családi és utóneve(i)”. Abban a hitben, hogy legalább is az egyszerűbb kifejezéseket kellő biztonsággal megértem az anyanyelvemen, nem tudom mire vélni, hogy nem az anyakönyv eredeti Svraka neve tekintendő a férj születési nevének? Születésekor fogalma sem lehetett szegénynek, hogy valamilyen okból ezt a nevet kénytelen lesz később megváltoztatni.

Próbáltam utána nézni a dolognak. Az alábbi linken

http://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/anyakonyvi-es-nevvaltoztatasi-ugyek

a következő definíciót találtam:

„A születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A magyar állampolgár születési neve családi és utónévből áll.”

Azt hiszem, itt van a kutya jogászilag elásva! De nem tudom, hogy hova? Pedig ez a definíció is magyar nyelven íródott. Vajon az anyakönyvi bejegyzés eredeti, vagy egy későbbi bejegyzéssel módosított verziójáról van-e szó? De, ha az anyakönyvnek egy későbbi, pl. a névmagyarosítást követő verziója határozza meg, hogy milyen név „illeti meg” a szóban forgó személyt, akkor ezt az új nevét miért nevezik „születési névnek”? Úgy látszik, mégsem értek magyarul!

A végső, számomra egyetlen pozitív tanulság mindebből az, hogy ismételten a mormonoknak lehetek hálás azért, hogy lefűzhetek családi dokumentumaim közé egy olyan dokumentummásolatot, amely az édes anyanyelvünk jelentése szerinti értelemben valóban azt a bizonyos „születési nevet” tartalmazza.


Lévay Béla
2457 Adony
Vetus Salina u. 17.
Mobil: 20-803-8061
levaybela at invitel.hu
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: -II-3-SI-BML=ered-a.jpg
Type: image/jpeg
Size: 137457 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20140204/b1e63b42/-II-3-SI-BMLered-a.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: -II-3-SI-BM=kiv.jpg
Type: image/jpeg
Size: 211358 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20140204/b1e63b42/-II-3-SI-BMkiv.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: -II-3-SI-BM=kiv1.jpg
Type: image/jpeg
Size: 234344 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20140204/b1e63b42/-II-3-SI-BMkiv1.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: -II-3-SI-BM=kiv2.jpg
Type: image/jpeg
Size: 397786 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20140204/b1e63b42/-II-3-SI-BMkiv2.jpg>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról