[Csaladtortenet 2] Kihalt szakmák

György Négyesi negyesigy at gmail.com
2014. Már. 10., H, 18:53:00 CET

Ladányi Mihály

4si Gyuri

2014. március 10. 18:26 Tóthné Edit írta, <lefkovic at gmail.com>:

> Visszatérve a szódáshoz, valaki írt egy négysorosat A szódás szamarának
> éneke címmel.
>
> Vödörből kapom a vizet,
> míg másnak a szódát hozom.
> Én ezen elgondolkozom,
> amíg a szekeret huzom.
>
> Sajnos, a költő nevét nem tudom.
>
> Üdvözlettel
>
> Tóth Sándor
>
>
> 2014. március 6. 16:53 Páli István írta, <oregpali at t-online.hu>:
>
> > Nyaranta az erősebb fiuk a MÁV-hoz mehettek krampácsolni, annak
> reményében,
> > hogy felveszik Őket állandó munkára/ krampácsol (ige), krampácsolás:
> vasúti
> > pályamunka, amit régen kézi erővel végeztek. "aláverés" a talpfáknak,
> > mégpedig összhangban. a sínpálya szintező művelete, ma már géppel
> végzik/.
> > Kihaltak a cséplőgépnél előforduló kifejezések is: asztagos, pelyvás,
> > törekes, etető, kévevágó, rudas hordó, bandagazda, zsákos, "gépész úr"...
> > Jenővel azért nem értek egyet, mert nem nyomorult világ volt- az volt a
> > fiatalságunk, az volt az életünk egy jelentős és  meghatározó szelete.
> > üdv.: Pista
> >
> > -----Original Message-----
> > From: Temesvári Jenő [mailto:jeno.temesvari at chello.hu]
> > Sent: Thursday, March 6, 2014 2:29 PM
> > To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Kihalt szakmák
> >
> > Emlékeztek a kétkerekű kordét két karjánál fogva húzó szenes emberekre? A
> > kordé megrakva zsákokkal, aztán úgy árulták. Ők is a hátukra dobták a
> > zsákot
> > és levitték a pest-budai bérházak pincéibe. Koromfeketék voltak a
> > szénportól, a veritéktől elmaszatolodott arcukból csak a szemük fénylett.
> > Budán megszenvedtek a meredek utcákon, ráadásul a macskaköves utcákon
> > rázkódott az a nyomorult kordé.
> > Emléknem mára megszépült, de nyomorú, szegény világ volt az még 10-15
> évvel
> > a háború után is.
> >
> >
> >
> > ----- Original Message -----
> > From: "_R-Istvan-Mögling(eu)" <R.Istvan.moegling at rakovszky.eu>
> > To: "Vasy Endre" <vasye at t-online.hu>; "'Beus'" <beusmarie at gmail.com>
> > Cc: <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
> > Sent: Thursday, March 06, 2014 1:02 PM
> > Subject: AW: [Csaladtortenet 2] Kihalt szakmák
> >
> >
> > Egy másik szakma, amire emlékszem, bár lehet, hogy nem halt ki.
> > út kövező. Annak idején a Budakeszi út a szép Ilonától fel felé és az
> > ÁRnyas
> >
> > Út
> > is 10×10 cm-es macskakövekkel bolt kikövezve. A budakeszi utat majdnem
> > évenként
> > felbontották és ujra kövezték lassú sok embert igénylő munka volt. Szép
> > félkörívben lettek a kövek beállítva. Ma az ilyent, ami akkor napokig
> > tartott és
> > annyi ideig le kellett zárni az utat, aszfaltozó géppel fél nap alatt
> > elintézik.
> >
> > Üdv.
> >
> > István
> >
> > If something is worth doing, it is worth doing it well.
> >
> > Strive for excellence, not for perfection.
> > But be aware of the supporters of mediocrity.
> > They will attack you because they are afraid of excellence in any form.
> >
> > Ha valamit érdemes csinálni, érdemes azt jól csinálni.
> >
> > - * -  A Rakovszky család honlapja / Web-site of the family Rakovszky /
> > Website
> > der Familie Rakovszky:    www.rakovszky.eu    - * -
> >
> >
> > -----Ursprüngliche Nachricht-----
> > Von: Vasy Endre [mailto:vasye at t-online.hu]
> > Gesendet: Donnerstag, 2014 März 6 12:46
> > An: 'Beus'
> > Cc: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > Betreff: Re: [Csaladtortenet 2] Kihalt szakmák
> >
> >
> > Hogy mindenkit übereljek, én még a jégforgács finom ízére is emlékszem,
> ami
> > akkor keletkezett, amikor a jegeeees megállt valahol a közelben, s a
> > jégcsákánnyal
> > a hosszú, négyzetes hasáb alakú jégkockából leszakajsztott 50 fiilér,
> vagy
> > 1
> > ft-nyi részt.
> > Bea nem tudom hol látott jégvágókat és mikor?
> > Falun sok helyen tartottak jégvermet; 63 telén én is ettem jégveremből
> > származó
> > görögdinnyét. (katona voltam, és a fenséges kiképző azt találta mondani,
> > hogy
> > aki hoz dinnyét, az leszerelhet.)
> > Gázlámpagyújtó is nagyon sokáig volt, pl. a budai Dunaparton.
> > És a Szabadság hídnál horgonyzó haltároló hajókra, vagy az alsó
> lágymányosi
> > részen horgonyzó merítőhálós halászokra ki emlékszik?
> > Bocs a sok beszédért Vale
> >
> > -----Original Message-----
> > From: Beus [mailto:beusmarie at gmail.com]
> > Sent: Thursday, March 06, 2014 10:53 AM
> > To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Kihalt szakmák
> >
> > Én még emlékszem a jégvágókra, meg arra a hűtőszekrényre, amibe a jeget
> > tették.  BBea
> >
> >
> > 2014. március 5. 21:06 Karancsiné B. Judit írta, <
> karancsi9083 at hotmail.com
> > >:
> >
> > > Bár még egyiket sem találtam az őseim foglalkozásai között:
> > >
> > > http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/10-munka-ami-tobbe-nem-letezik/
> > >
> > >
> > >   ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > >
> > > ______________________________________________________________________
> > > _______
> > > levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> ____________________________________________________________________________
> > _
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

> > __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 9508
> > (20140306)
> >
> > __________
> >
> > Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
> >
> > http://www.eset.hu

> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>

További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról