[Csaladtortenet 2] Élő személy keresése

molnár andrea andreacska87 at freemail.hu
2014. Már. 22., Szo, 12:33:48 CET


Kedves Listatagok! Nemrég kiderült, hogy nagymamámnak volt egy féltestvére, aki még jó eséllyel élhet is. Nem sokat tudok róla, de hátha valamelyikőtöknek van tapasztalata, hogyan deríthetném ezt ki és mivel pesti, talán valaki ráismer.Annyit tudok róla, hogy 1935-1940 között született Budapesten, de a II. vh alatt Katymárra költözött anyukájával, Csáklány Blankával. Itt az anyuka megházasodott Horváth Antallal, aki talán örökbe is fogadta a lányt (dédanyám a házassági bejegyzésben özvegyként szerepel) - így talán Horváth Blanka néven élt tovább.Ez alapján általános iskolai tanulmányait valószínűleg Katymáron végezte, de anyukája 1957-ben elhunyt, majd a '60-as évek elején a velük élő nagynénje is - a szomszéd néni szerint ekkor költözött vissza Budapestre a lány.A mamám ekkor még tartotta vele a kapcsolatot, de mi mindig úgy tudtuk, hogy csak barátnője volt, sosem mondta, hogy ő a testvére. Apukám ebben az időben még gyerek volt, de emlékszik rá, hogy a 60-as években voltak nála és a Keleti pu. közelében laktak. Egy fia született, a férje neve talán Técsi (de lehet nem így írják).Igen jómódban éltek, nyaralójuk is volt a Balatonon.Blanka beceneve Bimbi. Őt szeretném nagyon megtalálni, és remélem, hogy még él. A testvére (aki jóval idősebb volt nála) 88 évesen hunyt el, így talán van rá esély, hogy ő is hosszú életű. Minden segítséget köszönök előre is! Üdvözlettel: Andrea


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról