[Csaladtortenet 2] Év kutatóhelye 2014

Robee robee22 at freemail.hu
2014. Okt. 8., Sze, 08:10:47 CEST


Kedves József! Itt válaszolok neked a listán, hátha a többieknek is hasznos lesz az információ.Több magyar anyanyelvű vagy magyarul tudó levéltáros is van a levéltárban, ennek ellenére ha valaki külföldről érkezik és nem tudja mondjuk egyedül kitölteni a kérőlapokat, akkor maguktól nem segítenek. Két éve volt ott egy román anyanyelvú fiatalember, vele jól lehetett angulul kommunikálni.Elfelejtik azt is közölni a kutatókkal, hogy aki több napot szeretne kutatni, akkor az előző napon 12 vagy 13 óráig (hol ezt-hol azt mondják) ki kell kérni a következő napi anyagot is. Anyakönyvek esetében ez napi 5 darab. Ha véletlenül rosszat kér ki a kutató, akkor azt nem cserélik ki neki.Én Marosvásárhelyől mentem vissza a második nap reggel nyitásra és hiába mondtam a hölgynek, hogy tegnap nem mondta ezt nekem, nem voltak hajlandóak kihozni nekem semmit, így egy napom teljesen kútba esett plusz az utazási költségem.Az első kutatási napon - a nem helyieknek - ki kell hozzák az anyagot, amit kikér 13 óráig. Más levéltáraknál ez 5-10 perc, náluk bizony egy órát is várni kell vagy még többet.Fényképezéskor egy kis azonosítót kell elhelyezni a fényképezendő felületen, ami jól látszik a képen. Náluk ezt minden egyes lapra egyenként rá kell tenni, máshol bőven elég, ha az anyakönyv mellé vagy fölé helyezzük, csak látszódjon. Ebbe is mindig belekötnek és így bizony sokkal lassabb a munka.Lassúak, udvariatlanok és hiányos a tájékoztatás náluk. Romániában 10 különböző levéltárban jártam. A szabályokat valahol szigorúbban, valahol lazábban tarjták be, de Kolozsvár kivételével mindenhol segítőkészek voltak.Kolozsvárról még annyit, hogy a fényviszonyok sem a megfelelőbbek fotózáshoz. Itt készítettem mindig a legtöbb életlen képet. Lehet, hogy az én esetem egyedi, de azért nem árt felkészülten nekiindulni a kutatásnak és előtte bejelentkezni emailben.Arra azért szoktak válaszolni ők is. Üdv,       Robi
"József Németh" <jozsefnemeth424 at gmail.com> írta:
>Kedves Robi!Kifejtenéd röviden Kolozsvárt? Az ellenpéldák is érdekelnek.NJ 2014. október 7. 22:35 Robee írta, <robee22 at freemail.hu>:

>>Kedves Melinda! Kaposvárral kapcsolatban nekem pozitív tapasztalataim voltak. Kb. egy éve jártam többször is náluk és ismertem azt a kedves levéltáros hölgyet is, aki sajnos meghalt. Ő valóban nagyon kedves és segítőkész volt, de ezt a munkatársairól is elmondhatom. Biztos nekik sem könnyű most és lehet, hogy a te eseted csak egyedi. Idén kb. 14-15 levéltárban jártam eddig és a Citrom díjra nekem a kolozsvári levéltár lenne a jelöltem.  Üdv,       Robi
>>"József Németh" <jozsefnemeth424 at gmail.com> írta:

>>>Citrom díjat elsősorban a kutatást a polgári anyakönyvekben szinte
>>>ellehetetlenítő törvény érdemelne, pontosabban az azt beterjesztők és az
>>>azt elfogadó magyar parlament(erek).
>>>Persze ezek a kis pitiáner űgyletek is nagyon tudnak dühíteni.
>>>NJ
>>>
>>>2014. október 7. 9:22 F Fné Melinda írta, <ffmelinda81 at gmail.com>:
>>>
>>>> Kedves József!
>>>>
>>>> Ha most lenne citrom díj, arra tennék javaslatot, felháborító, hogy egy
>>>> mikrolfilmet aug. közepe óta képtelenek lekérni a kaposvári levéltárba,
>>>> iktatószámok alapján nem találják a korábbi levelezést, és tologatják az
>>>> időpontokat különböző kifogásokkal, mindig másra hivatkozva.
>>>> Az egy dolog, hogy egyik munkatársuk, akivel korábban tartottam a
>>>> kapcsolatot, júliusban meghalt, de ennyire lelassulna emiatt a levéltári
>>>> munka?
>>>> Szóval, most citrom díj alapítására szavaznék elsősorban:))
>>>>
>>>> Üdv:
>>>> Melinda
>>>>
>>>> *Üdvözlettel:*
>>>> *Fábiánné F. Melinda*
>>>>
>>>> 2014. október 4. 19:42 József Németh írta, <jozsefnemeth424 at gmail.com>:
>>>>
>>>>> Sziasztok!
>>>>> Már október van, ideje számbavenni dolgainkat.
>>>>> Legyetek szívesek szavazzatok az Év kutatóhelye díjra. A felhívásunk itt
>>>>> elérhető szavazólappal együtt, de azt is elfogadom, ha csak megírjátok hol
>>>>> volt pozitív tapasztalatotok, és miért.
>>>>> http://www.macse.hu/society/palyazatok.php?id=2
>>>>> Lehet szavazni olyan helyre is, ahol személyesen nem jártatok, de a
>>>>> kutatóhely szolgáltatásaival (email, internetes felület) meg voltatok
>>>>> elégedve, értékes adatokhoz jutottatok.
>>>>> Jöttek már szavazatok, de pl. nagyon kevés eddig határon túli
>>>>> kutatóhelyekre. Nem járt senki sehol határokon túl?
>>>>> Szóval, várom a szavazatokat!
>>>>> Németh József projektgazda
>>>>>   ==  ==  ==  ==  ==
>>>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>>>>
>>>>> _____________________________________________________________________________
>>>>> levelező lista honlap:
>>>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>>>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>>>>
>>>>
>>>>
>>>  ==  ==  ==  ==  ==
>>>Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>>_____________________________________________________________________________
>>>levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>>Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/






További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról