[Csaladtortenet 2] Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát alá kell írni!

Temesvári Jenő jeno.temesvari at chello.hu
2015. Júl. 14., K, 09:47:32 CEST


Kedves Martina! Nem szeretnék ebből tengeri kigyót, de az általad idézett sorok stílusában sem hasonlítanak ahhoz, ahogy dr. Bonhardt Attila ezredes úr, vagy valamelyik beosztottja válaszolni szokott. Nekem minden levelem tőlük iktatószámmal ellátva jött, és feltüntették, ki az előadója, milyen rangfokozatú az illető munkatárs. A levél alján pedig szerepel, hogy kapja: Címzett, Irattár, Egy példány 1 vagy 2 lap. Én eddig mindig dr. Bohhardt Attila saját aláírásával kaptam a levelet, kizártnak tartom, hogy a tudta, aláírása nélkül más aláírással kimehet levél az Intézetből. Nyílván nem ő irkál, levelez, mert egyrészt van erre szakelőadó, de van, kell, hogy tudomása legyen a dolgokról, kiadott adatokról, információkról.
Nem szabad elfelejteni, hogy a Hadtörténeti Intézet és Levéltár egy katonai vezetésű és irányítású szervezet, ahol fokozottan érvényesül az ő sajátos adminisztrációjuk, levelezésük.Az előadók jelentenek a parancsnok felé, az pedig dönt. 
nem gondolom, hogy vonatkozik rájuk amolyan polgári ügyintézési határidő, így az Intézmény parancsnokának távollétében a levél vár, nem megy ki, nem mehet ki.
Még egyszer aláhúzom, hogy én csak a tisztelet és a köszönet hangján tudok véleményt formálni arról a munkáról, amit végeznek, mind az Intézetben, mind pedig a Bécsi kirendeltségükön, akiknek külön is hálás vagyok, mert sok utánjárással, de nem feladva segítettek megtalálni az I. Vh.-ban eltűnt, hősi halált halt rokonomat. És ismerek másokat is, akiknek ugyanezt ugyanígy megtették, többek közt tucatjával adták meg a Ráckeresztúri,eltűntnek nyilvánított hősi halottak névsorát adatait a náluk lévő anyakönyvekből, ami hatalmas munka lehetett, s mindössze 2-3 fővel dolgoznak. Üdvözlettel: Jenő


>> Végezetül szeretném felhívni szíves figyelmét arra, hogy a hozzánk
>> intézett
>> elektronikus levelét nem méltóztatott aláírni. Az írásbeli érintkezés
>> jelenleg elfogadott szabályai szerint a leveleket alá kell írni, kivéve,
>> ha
>> a névtelenség mögé rejtőző önzetlen adományozásról vagy névtelen
>> feljelentésről van szó. Az Ön esetében azonban egyikről sem beszélhetünk.
>>
>> A levelet akkor is illik aláírni, ha a kérelmező neve esetleg szerepel
>> e-mail címében.
>>
>> A saját érdekében javaslom, ha legközelebb írásban fordul valamilyen
>> hivatalos szervhez, kérését írja alá, mert ellenkező esetben az emberi
>> gyarlóság az aláírás hiányát udvariatlanságnak, a levelező partner
>> lenézésének és semmibevételének tekintheti.






From: Martina Wille 
Sent: Tuesday, July 14, 2015 9:15 AM
To: Lévay Béla 
Cc: Temesvári Jenő ; Krisztián Skoumal ; Hirschler András ; csaladtortenet 
Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát alá kell írni!

Én azon csodálkozom, hogy bárki az Ő nevében ("Tisztelettel Bonhardt Attila ... stb) aláírással el mer levelet küldeni. Én úgy tudom, hogy ez otthon is okirathamisítás, figyelembe véve, hogy állami intézet vezetője, és az emailt az irattárban lefűzik, ezért talán közokirat-hamisítás, de ebben nem vagyok biztos. Ha nem ő írta, de szignózta, a nevében adták ki, stb akkor ezt hivatalos iratokon jelezni szokás. Persze ez ügyben tévedhetek, nem vagyok sem tanult jogász, sem az ezzel kapcsolatos aktuális törvényeket nem ismerem :)


Üdv, Martina

2015-07-14 8:11 GMT+02:00 Lévay Béla <levaybela at invitel.hu>:

  Én is csak felső fokon tudok nyilatkozni dr. Bonhardt Attila ezredes úrról! Ő nem csak katona, de szakképzett levéltáros is, aki nekem többször is fontos adatok kiderítésében segített készségesen, személyes találkozáskor és levél útján is, mindig udvariasan. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ő személyesen ilyen levelet fogalmazzon  meg és küldjön el. Az a gyanúm, hogy főnökként eshetett abba a sajnálatos hibába, hogy egy beosztottja által a nevében küldött választ nem ellenőrizte.
  Üdv,
  Béla



  Lévay Béla
  2457 Adony, Vetus Salina u. 17.
  Mobil: 20-803-8061
  levaybela at invitel.hu
  Honlap: levay-csaladfa.hu
  ----- Eredeti üzenet ----- From: Temesvári Jenő
  Sent: Monday, July 13, 2015 9:44 PM
  To: Krisztián Skoumal ; Hirschler András 

  Cc: csaladtortenet
  Subject: Re: [Csaladtortenet 2]Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát alá kell írni!

  Egyéni tapasztalatom, hogy Bonhardt ezredes úr aláírásával kaptam a
  kérdéseimre többször választ. Mindegyik udvarias és segítőkész tónusú volt.
  A bécsi levéltári kirendeltségükről is csak felsőfokon tudok nyilatkozni.
  Bizonyára leterheltek, mi magunk is sokszor különféleképpen reagálunk le
  dolgokat. nem mentség ez a válaszuk, de nem is ez fémjelzi őket. Azt
  gondolom, hogy elkötelezett munkát végeznek, nélkülük nem juthatnánk annyi
  információhoz, adathoz, amit megkaphatunk. Üdv: Jenő

  ----- Eredeti üzenet ----- From: Krisztián Skoumal
  Sent: Monday, July 13, 2015 8:59 PM
  To: Hirschler András
  Cc: csaladtortenet
  Subject: Re: [Csaladtortenet 2]Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát alá
  kell írni!

  Hasonlo leb...t en is kaptam mar. Hogy valoban az ezr. urtol, vagy az
  ugyintezotol n tudom... (bar ha az ezr. ur alakanyaritotta a nevet, akkor
  tkp. tole)

  Az urlapos keresnel meg sosem, mivel ott nincs erre vonatkozo mezo, de
  valoban egy emailt anno a sietseg es izgalom heveben elfelejtettem alairni.

  Katonaeknal ne csodalkozzunk ezen, merevek mint a ... :)

  Udv
  Krisztian

  Hirschler András <smartlines at smartlines.hu> ezt írta (2015. július 13.,
  hétfő):


    Kedves Martina,

    Teljesen egyetértek. Sajnos ez a pökhendi hangnem a kormánytisztviselők
    részéről manapság csaknem gyári beállítás. Van kitől tanulniuk.

    üdv. András



    From: martina.varsanyi at gmail.com <javascript:;> [mailto:
    martina.varsanyi at gmail.com <javascript:;>] On Behalf Of Martina Wille
    Sent: Monday, July 13, 2015 11:47 AM
    To: Hirschler András
    Cc: csaladtortenet
    Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát
    alá kell írni!



    Kedves András,



    igazad van, indoka bárkinek, bármikor lehet. Ő egy magas pozícióban ülő
    ember, akinek hivatalos kommunikációjában szerintem nem megengedhető ez a
    fajta hangnem. Ezen kívül nem írtam semmilyen levelet, egy online
    formanyomtatványt töltöttem ki. Az egyetlen, hosszabb írásra lehetőséget
    adó mező az "egyéb közlendő információk".



    És akkor azt még nem is említettem, hogy "Kedves Unoka" -ként szólított
    meg. Ugyan egy ezredes unokája vagyok, de nem az övé. Már csak a korom
    miatt sem.



    András, megpróbálom nem személyeskedésnek venni, de amikor "gyarlónak,
    udvariatlannak, lenézőnek, és a másikat semmibe vévőnek" neveznek egy
    mondaton belül, akkor nehéz úgy gondolnom, hogy ez nem személyeskedő levél.



    Nagyon sajnálom, hogy a levelet megfogalmazó Ezredes Úr így ki tudott
    kelni magából, ami szerintem méltatlan egy felnőtt és kultúrált emberhez,
    méltatlan az egyenruhájához és a tisztségéhez is.



    Üdv, Martina







    2015-07-13 11:36 GMT+02:00 Hirschler András <smartlines at smartlines.hu
    <javascript:;>>:

    Az én tapasztalataim a hivatallal pozitívak. Talán Martina levele lehetett
    azon a napon az utolsó csepp ennek a nagyon frusztrált embernek az
    életében.
    Reggel már eleve rosszkedvűen ment a hivatalba, összeveszett a feleségével
    (vagy férjével), a buszon egy hátizsákos belemászott a veséjébe, a járdán
    majdnem fellökte egy biciklis. A munkahelyén lehordta a főnöke valami
    csip-csup ügy miatt, meleg volt, nem működött a légkondi, a büfében romlott
    volt a virsli, stb.
    Ott ütött vissza, ahol az első lehetősége adódott. Ami persze így is
    elfogadhatatlan. Legfeljebb érthető.
    Martina, ne szívd mellre!
    üdv. Hirschler András


    -----Original Message-----
    From: martina.varsanyi at gmail.com <javascript:;> [mailto:
    martina.varsanyi at gmail.com <javascript:;>] On
    Behalf Of Martina Wille
    Sent: Monday, July 13, 2015 10:43 AM
    To: csaladtortenet
    Subject: [Csaladtortenet 2] Hadtörténeti Intézet formanyomtatványát alá
    kell
    írni!

    Kedves Listatagok!

    Mielőtt más is úgy járna, mint én, hogy az alábbi kioktató hangvételű
    levelet kapja, felhívom figyelmeteket arra, hogy a

    http://www.militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/katonaosok_kutatasahoz_szu
    <
    http://www.militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/katonaosok_kutatasahoz_szukseges_adatok/
    >
    kseges_adatok/
    formanyomtatvány kitöltésénél valamelyik mezőbe igyekezzeket beilleszteni
    egy aláírást.

    Bár én még gondolkozok azon, hogy panasszal éljek.

    Üdv, Martina



    Végezetül szeretném felhívni szíves figyelmét arra, hogy a hozzánk intézett
    elektronikus levelét nem méltóztatott aláírni. Az írásbeli érintkezés
    jelenleg elfogadott szabályai szerint a leveleket alá kell írni, kivéve, ha
    a névtelenség mögé rejtőző önzetlen adományozásról vagy névtelen
    feljelentésről van szó. Az Ön esetében azonban egyikről sem beszélhetünk.

    A levelet akkor is illik aláírni, ha a kérelmező neve esetleg szerepel
    e-mail címében.

    A saját érdekében javaslom, ha legközelebb írásban fordul valamilyen
    hivatalos szervhez, kérését írja alá, mert ellenkező esetben az emberi
    gyarlóság az aláírás hiányát udvariatlanságnak, a levelező partner
    lenézésének és semmibevételének tekintheti.

      ==  ==  ==  ==  ==
    Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB

    ____________________________________________________________________________
    _
    levelező lista honlap:
    http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
    Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/



      ==  ==  ==  ==  ==
    Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB

    _____________________________________________________________________________
    levelező lista honlap:
    http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
    Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/


  ==  ==  ==  ==  ==
  Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
  _____________________________________________________________________________
  levelező lista honlap:
  http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
  Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

  ==  ==  ==  ==  ==
  Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
  _____________________________________________________________________________
  levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
  Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/ 
  ==  ==  ==  ==  ==
  Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
  _____________________________________________________________________________
  levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
  Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról