[Csaladtortenet 2] Hunyadytól / Mikrofilmek kutatási lehetősége napjainkban

Panni Holécziné holeczipanni at gmail.com
2015. Júl. 14., K, 18:34:55 CEST


Persze ez jó dolog, nem is vitatom, mert én is azért csak most kezdtem el a
családkutatást, mert most már olyan dolgok vannak, amikről 5 éve még csak
álmodtam! :)
Inkább arra gondoltam, hogy ami kész van azt miért csak a levéltári gépeken
lehet megnézni, mert most épp a Kalocsai Egyházi Levéltárra fizettem be,
mert mind anyagilag, mind időben, esetleg térben sokkal kifizetődőbb, ha
itthonról elérem a szervert és saját időbeosztásom szerint kutatok, nekik
meg ebből van bevételük. Szóval szerintem ők is jobban járnának és én is.
Mert azt amit kifizettem a hozzáférést, azt elköltöttem volna utazásra, meg
szabadságot is kellett volna kérni.
Üdv: Panni

2015. július 14. 17:47 György Négyesi írta, <negyesigy at gmail.com>:

> Nem értelek Panni, pont most volt róla szó, hogy Fejér megye kivételével
> már kutathatóak az MNL birtokában lévő mikrofilmek A4520 sorszámig a megyei
> levéltárak számítógépein, pont arról van szó, hogy olyan élehetőségek
> nyilnak meg, amiről 5 éve legfeljebb álmodozhattunk
>
> 4si Gyuri
>
> 2015. július 14. 16:38 Panni Holécziné írta, <holeczipanni at gmail.com>:
>
> > Igazából én, mint kezdő, laikus családkutató nagyon nem értem, hogy miért
> > kell ennyire dugdosni az adatokat a "digitális korszakban". Akinek
> kellenek
> > az adatok,az fizetni is hajlandó érte, akit meg nem érdekel, az még
> ingyen
> > se nézi meg. A nagy családi titkoktól sem tartok igazán, szerintem
> mindenki
> > tudja, hogy voltak megesett lányok, törvénytelen gyerekek, félrelépő
> > nemesurak, unokatestvérek közötti házasság, ebül szerzett vagyon stb.
> > Szóval szerintem már úgyis mindegy az ősök szempontjából, hogy mi
> történt,
> > engem meg érdekelne... de elzárják előlem. Még a közeli korlátozást
> > elfogadnám, de a 100 éven túliakat már minek dugdossák?
> > Üdv: Panni
> >
> > 2015. július 14. 15:49 Páli István írta, <oregpali at t-online.hu>:
> >
> > > Kedves Laci! Az FS anyakönyvi adatbázis Indexálása folytatódik : a./ Az
> > > eredeti keret Jelenleg Borsod-,-Abaúj-, Zemplén megye anyagának filmre
> > vett
> > > anyakönyveinek feldolgozása folyik. nyilván Ők is, mint mi a jól
> > > megfogalmazott törvények béklyójában kínlódnak.  Az biztos, hogy
> > > folyamatosan csökken az elérhető magyar polgári anyakönyvek mennyisége.
> > > Kinek jó ez? Elterjedt az a hír is, hogy a református egyház vezetése
> > > körlevélben szabályozta a lelkészi hivatalok ilyen irányú
> tevékenységét.
> > > Nem
> > > láttam. Nem olvastam. Terjesztem. Talán egyházi szempontból is áttörési
> > > lehetőség lett volna engedélyezni, a már megszentségtelenített adatok
> > > esketések és halálozások  nyilvánosságra hozását. Talán úgy mint a
> > szlovák,
> > > vagy horvát egyházak azt tették. b./ folyik a MACSE- n belül a polgári
> > > anyakönyvek indexálása.
> > > Talán egyszer megérjük, hogy az elkészült másodpéldányok információs
> > > lehetőséget kapnak és nem a  levéltári egységek vezetőinek kénye-kedve
> > > szerint lehet adatokhoz hozzá jutni / talán mégh emlékeztek arra,
> amikor
> > a
> > > Fiatal Levéltárosok által rendezett Fórumon a Veszprémi levéltár
> > vezetője,
> > > aki talán a legelzártabb ezen a téren- a végén kijelentette, hogy miért
> > is
> > > kell évek meghatározásával a kutatást fékezni. Akkor ott cinikusnak
> > éreztem
> > > megnyilvánulását, de elvette az élét az, hogy vitát nem nyitunk
> > > felszólamlással, a Fórumot, a "Mi" védelmezőnk lezárta/.
> > > Üdv.: Pista
> > >
> > >
> > > -----Original Message-----
> > > From: Hunyady László [mailto:hunyady.laszlo at chello.hu]
> > > Sent: Tuesday, July 14, 2015 3:13 PM
> > > To: György Ujj; csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > > Subject: [Csaladtortenet 2] Hunyadytól / Mikrofilmek kutatási
> lehetősége
> > > napjainkban
> > >
> > > Kedves György,
> > > Ebben biztos vagy? Én úgy tudom, hogy komoly pénzt kaptak az
> anyakönyvek
> > > digitalizálásra.
> > > (pályázaton pénzt nyertek! :-) )
> > > A MNL és az Egyházak között nem olyan egyszerű az átjárás, mindkettő
> > rájött
> > > hogy ez pénzforrás is lehet (szerencsénkre!). Egyelőre azt látom, hogy
> az
> > > egyházak beelőztek.
> > > Ugyanez a helyzet a "Mormonokkal", nem folytatódik hazánkban a "mormon"
> > > anyakönyvi digitalizálási program,
> > > úgyhogy továbbra se remélhetjük, hogy a Pest megyei anyakönyvek a
> > > közeljövőben digitálisan hozzáférhetők lesznek.
> > > Megragadom az alkalmat, hogy itt is leírjam, amit MNL konferenciákon
> meg
> > > szoktam kérdezni az "illetékesektől", mikor teszik fel az 1828-as
> > országos
> > > összeírások szkennelt képeit.
> > > Remélem az MNL levéltárosai is olvassák a levelemet, és szolnak az
> > > érdekünkben a  főnökeiknek.
> > > üdv.
> > > Hunyady Laci
> > >
> > >
> > >
> > >
> > > 2015.07.14. 13:35 keltezéssel, György Ujj írta:
> > > > Kedves Éva!
> > > >
> > > > A Nemzeti Levéltár nem kapott külön pénzt a digitalizálásra, így
> > > > nagyon nincs mit odaadni az egyházaknak, ha a levéltáron múlna a
> > > > dolog, lehet, hogy az egész már fent lenne a világhálón vagy esetleg
> > > > valami hasonló fizetős formában lehetne elérni otthonról, sajnos nem
> > > rajtuk múlik.
> > > > Lehet kérni az adott egyházat, egyházmegyét, hogy digitalizálják ők
> is
> > > > a saját részüket és tegyék valamilyen formában elérhetővé.
> > > >
> > > > Üdvözlettel
> > > > Ujj György
> > > >
> > > > 2015. július 14. 11:53 Éva Adorján írta, <adeva40 at gmail.com>:
> > > >
> > > >> Kedves György!
> > > >>
> > > >> Köszönöm a kimerítő tájékoztatást. Gondolom a Lista olvasói is
> > > >> hasznos információk birtokába jutottak.
> > > >>
> > > >> Okosabb lettem, de boldogabb nem. Esetemben a megyei levéltár
> > > >> Esztergomban székel, ahova eljutni körülményesebb, mint Bp-re. Nem
> > > >> beszélve az ottani kutatási körülményekről. Az én városom levéltára
> > > >> viszont nincs bekapcsolva a kutatási lehetőségbe.
> > > >>
> > > >> Csak halkan kérdezem, nem lett volna célravezetőbb és hasznosabb, ha
> > > >> a digitalizálásra fordított közpénzt közvetlenül az egyházak kapták
> > > volna
> > > ?
> > > >> A Győri Egyházmegyei Levéltárban a féléves kutatás díja 5 ezer Ft,ez
> > > >> idő alatt itthon kényelmesen és kimerítően kutathattam az engem
> > > >> érdeklő települések anyakönyveit.
> > > >>
> > > >> Annak a településnek a mikrofilmjeit, amelyre most szükségem lenne,
> > > >> eddig már háromszor kértem le a városi levéltárba, de ahogy az
> > > >> adataim bővülnek újabb adatokat kellene megkeresnem, elsősorban
> > > >> házassági és halálozási adatokat. A keresztelési adatokat kitartó
> > > >> munkával csak kibogarászom a mormonok adataiból, akármennyire is
> > > >> félre indexelték a neveket. Anya, apa neve, keresztnév, kb. időpont
> > > legtöbbször eredményre vezetnek.
> > > >>   Az én családom adatai már megvannak, most  falukönyv
> összeállításán
> > > >> ügyködök, de az újabb és újabb akadályok miatt kezd elmenni tőle a
> > > kedvem.
> > > >> Sajnos a kutatás nagyon munkaigényes, egy hónap alatt, amit a
> > > >> mikrofilmek kutatására adnak, nem lehet mindent kigyűjteni.
> > > >> Nem beszélve arról, hogy többször vissza kellene térni régebbi
> > > >> bejegyzésekre, erről a problémáról Wéber György nemrégiben írt
> > > >> levelében is szemléletes példát mutatott be.
> > > >>
> > > >> Az egyház az anyakönyvek közvetlen kutatásától elzárkózik, amit
> > > megértek.
> > > >> Nem ülhetek a plébános nyakán napokig, hetekig, amíg az adatokat
> > > >> kigyűjtöm, amikor neki több település egyházi teendőit kell
> ellátnia.
> > > >>
> > > >> Mindezt azért írtam le, hogy aki falukönyv összeállítására adná a
> > > >> fejét, tudja, ha eddig még nem tudta, milyen nehézségekkel kell
> > > >> megbirkóznia, ezért jól mérje fel a rendelkezésre álló idejét és a
> > > kapacitását.
> > > >>
> > > >> Üdv.
> > > >> A Éva
> > > >>
> > > >>
> > > >>
> > > >> 2015. július 14. 10:39 György Ujj írta, <ujjgyuri at gmail.com>:
> > > >>
> > > >>> Kedves Éva!
> > > >>>
> > > >>> Utána érdeklődtem, az MNL Fejér Megyei Levéltárán kívül mindegyik
> > > >>> megyei levéltár központjában elérhető a felekezeti anyakönyvek
> > > digitális
> > > verziója.
> > > >>> Tehát kutatható: Budapesten kívül Debrecen, Eger, Esztergom, Győr,
> > > >>> Gyula, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs,
> Salgótarján,
> > > >>> Sopron, Szeged, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Veszprém és
> > > >>> Zalaegerszeg városokban.
> > > >>>
> > > >>> Üdvözlettel
> > > >>> Ujj György
> > > >>>
> > > >>> 2015. július 13. 17:50 Páli István írta, <oregpali at t-online.hu>:
> > > >>>
> > > >>>> Kedves Éva! Kecskeméten több hétre foglalt az egy számítógépen
> való
> > > >>>> kutatási lehetőség. Üdv.: Pista
> > > >>>>
> > > >>>> -----Original Message-----
> > > >>>> From: György Ujj [mailto:ujjgyuri at gmail.com]
> > > >>>> Sent: Monday, July 13, 2015 5:43 PM
> > > >>>> To: Éva Adorján; csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > > >>>> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Mikrofilmek kutatási lehetősége
> > > >>>> napjainkban
> > > >>>>
> > > >>>> Kedves Éva!
> > > >>>>
> > > >>>> A Magyar Nemzeti Levéltárban lehet kutatni a már digitalizált
> > > >>>> anyakönyveket A Magyar Nemzeti Levéltárhoz az Országos Levéltár
> > > >>>> valamint a 20 megyei levéltár tartozik (Győr-Moson-Sopron Megyének
> > > >>>> ugyanis van egy Győri és egy Soproni Levéltár is) A megyei
> > > >>>> levéltárak központjai lettek egyelőre bekapcsolva a Nemzeti
> > > >>>> Levéltár informatikai hálózatába, így ezeken a helyeken nyílik
> > > >>>> lehetőség a vidéki kutatásra. Ezek közül is csak ott, ahol az
> > > >>>> igazgató vállalta, hogy a kutatók a levéltári számítógépekről nem
> > > >>>> tudják semmilyen formában saját részre lementeni a digitalizált
> > > >>>> képeket, mivel ezzel a Magyar Nemzeti Levéltár megszegné az
> > > >>>> iratanyag eredeti tulajdonosától (azaz az egyházaktól) kapott az
> > > >>>> iratanyag használatára vonatkozó engedélyét. A teljes listát jelen
> > > >>>> pillanatban nem tudom, de holnapra megérdeklődöm, hogy melyik
> > > >>>> megyei levéltárak vállalták ezt.
> > > >>>> Talán jövőre sikerül a megyei fióklevéltárakat is bevonni az
> > > >>>> informatikai hálózatba, ha sikeresen tud erre pályázni a Nemzeti
> > > >>>> Levéltár. Ebben az esetben további helyeken nyílik lehetőség a
> > > kutatásra.
> > > >>>>
> > > >>>> Üdvözlettel
> > > >>>> Ujj György
> > > >>>>
> > > >>>> 2015. július 13. 16:25 Éva Adorján írta, <adeva40 at gmail.com>:
> > > >>>>
> > > >>>>> Kedves Kutatótársak!
> > > >>>>>
> > > >>>>> A fenti témában szeretnék segítséget kérni.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Ma felhívtam a városi levéltárat, hogy hiányzó anyakönyvi adataim
> > > >>>>> pótlása érdekében,milyen módon kutathatom az engem érdeklő
> > > >>>>> anyakönyvek mikrofilmjeit.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Válasz: ( csak a lényeget írom ), 5 film 4 ezer Ft-ért, 1 hónap
> > > >>>>> kutatási lehetőség.
> > > >>>>>
> > > >>>>>   Miután ezt a módszert nagyon jól ismerem ( 12 éve kutatok )
> arra
> > > >>>>> lettem volna kíváncsi, hogy a digitalizált mikrofilmek
> > > >>>>> kutathatóságának mi az eljárási rendje, ha ezt az itteni városi
> > > >>>> levéltárban szeretném megejteni.
> > > >>>>> Sajnos nem tudtak választ adni. Némi halvány utalást tettek arra,
> > > >>>>> hogy talán az országos levéltárban kellene regisztrálni, esetleg
> > > >>>>> őket kellene felhívni, stb.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Én úgy emlékszem a legutóbbi tájékoztatás során, arra biztatták,
> a
> > > >>>>> szegény, hátrányos helyzetű, vidéken élő kutatókat, kérjenek a
> > > >>>>> helyi levéltárakban felvilágosítást a kutatás lehetőségéről.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Én most itt a listán kérek segítséget. Aki már ezt az utat
> > > >>>>> sikerrel végigjárta tegye meg, hogy nyilvánosan adjon tanácsot,
> > > >>>>> hátha másnak is van hasonló gondja.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Bízom benne, hogy nemcsak a fővárosban kutatóknak digitalizáltak,
> > > >>>>> hisz biztosan nem két fillérbe került ez a munka.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Előre is köszönöm, ha mód van rá a minél részletesebb,
> > tájékoztatást.
> > > >>>>>
> > > >>>>> Üdv.
> > > >>>>> A Éva
> > > >>>>>    ==  ==  ==  ==  ==
> > > >>>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3
> > > >>>>> MB
> > > >>>>>
> > > >>>>>
> __________________________________________________________________
> > > >>>>> ____
> > > >>>>> _______
> > > >>>>> levelező lista honlap:
> > > >>>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > >>>>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > > >>>>>
> > > >>>>    ==  ==  ==  ==  ==
> > > >>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3
> MB
> > > >>>>
> > > >>>>
> ___________________________________________________________________
> > > >>>> _________
> > > >>>> _
> > > >>>> levelező lista honlap:
> > > >>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > >>>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > > >>>>
> > > >>>>
> > > >    ==  ==  ==  ==  ==
> > > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > > >
> ______________________________________________________________________
> > > > _______ levelező lista honlap:
> > > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > > >
> > > > __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 11937
> > > > (20150714) __________
> > > >
> > > > Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
> > > >
> > > > http://www.eset.hu
> > > >
> > > >
> > > >
> > > >
> > >
> > >   ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > >
> > >
> >
> ____________________________________________________________________________
> > > _
> > > levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> > >   ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > >
> > >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > > levelező lista honlap:
> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról