[Csaladtortenet 2] /Petrovič-Táncsics

Pausz Mihaly Gyula pauszmgy at indamail.hu
2015. Már. 17., K, 13:44:34 CET


Kedves Béla!
Táncsics (született Stancsics-Stansics) "Önéletírásom" című művében 
leírja rögtön a legelső oldalon, hogy
apja horvát anyja tót, hát ilyen "szittya" magyar. Szóval fél horvát-fél 
tót.
Csak a történelmi hűség kedvéért jegyeztem meg a fentieket, nem különben 
azért is
mert én is az ő apja szülőfalujában láttam meg a napvilágot német (sváb) 
származású apától
és horvát származású anyától, az akkori plébános szerint március 8-án, 
az állami anyakönyv szerint
március 6-án. Hát ki tud itt igazságot tenni? De ez nem is érdekes, 
ettől még szép kis családfát
tudtam összeállítani, mert ezért (is) kezdtem családtörténet-kutatásba.
Üdvözöl: Misi


2015.03.17. 8:44 keltezéssel, bussanyi bela írta:
>      Én mint fele tót másképpen látom a dolgokat !( ugyanis az én ősöm 1806-ban született Lestine falucskában
> Árva megyében ! Édesanyám Zentán ! )
>   Petőfi ahogy a tót mondja : slovák ako repa - olyan slovák mint a répa ! Jellem vonásai :Egy beteges , magyarul csak hétéves korában tanult , kiálló metsző fogakkal , rosz tanulással (megbukott hittanból , talán történelemből)Selmecbányán a tótok között sem állta meg a helyét ! Színésznek sem volt jó , próbálkozott a katonasággal de cingár alkata miatt és eddigi csúfolódasok miatt , állandóan őrlődött ! Az irodalom lelkesítette és írta a szebbnél szebb akkor szokatlan népies verseit !("Egész úton hazafelé azon gondplkodám . . . ")Ilyen gondolkodás ilyen szókifejezéseket ...talán a tótság is befolyásolta ! (Melis György is tót volt és dijat kapott a legszebb magyar beszéde ért ) Köszönet aRakovszky földesúréknak (ami szintén tótságra vall) kultúra magas fokával oltotta be az ősanyáját ! Kár ,h. az én őseimmel nem találkoztak Rakovszkyék , vagy nemvoltak olyan vonzóak ? Én hallottam olyat is , amikor János a kocsis a nagyságát oltogatta , majd büszkén , sunyisan , hajladozott elötte egész életében ! Táncsics Mihály is tót volt ! Talán több őszinteséget és megértést !B.B Tornaljárol .
>    ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról