[Csaladtortenet 2] Hunyadytól /NAIH contra BFL

Hunyady László hunyady.laszlo at chello.hu
2017. Feb. 17., P, 16:36:01 CET


Tisztelt Kutatótársak!

Hogy az élet miket tud produkálni. Mint ahogy korábban olvashattátok a 
napilapokban elég nagy botrány volt Kiss László úszóedző erőszakoskodási 
ügyével kapcsolatban. Az ügybe a Budapest Fővárosi Levéltár (BFL) is 
belekeveredett, mivel egy újságírónak - a neveket ugyan kitakarva - 
kiadta Kiss László egy korábbi, 1961-ben keletkezett bírósági ítéletét. 
A NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hivatal) a BFL-t 
(Budapest Fővárosi Levéltárat) három millió forint büntetés 
megfizetésére kötelezte. Természetesen a BFL ezt megfellebbezte, és 
zajlik a per dr. Péterfalvi Attila NAIH elnök és dr. Kenyeres István BFL 
főigazgató intézményei között.

A BFL mint az ellenünk hozott anyakönyvi korlátozások zászlóhajója most 
a mi helyzetünkbe került, hiszen az információk szabad áramlásával 
védekezhet a vád ellen. Úgy tudom, hogy a levéltárat a volt adatvédelmi 
biztos dr. Jódi András képviseli a tárgyalásokon. Szívesen részt vettem 
volna a tegnapi tárgyaláson, hátha jó ötleteket hallok a mi sérelmeink 
orvosolására, de sajnos a BFL zárt tárgyalást kért. A tárgyalást 
elnapolták folytatás következik június 8.-án.

üdvözlettel,

Hunyady László

https://www.naih.hu/files/naih-2016-2504-27-H_hatarozat_anonim.pdf

https://444.hu/2016/06/25/ellehetetlenulhet-a-mult-megismerese-ha-egy-leveltarat-megbuntetnek-azert-mert-iratokkal-szolgalt-a-kiss-laszlo-ugyben



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról