[Csaladtortenet 2] Szó felismerés

Márki László marki.laszlo at upcmail.hu
2017. Jan. 11., Sze, 21:33:06 CET


Kedves Válaszolók!
Köszönöm a segítséget!

Az auriga (kocsis) foglalkozás megfejtése tovább segít a kutatásban. A 
házaspár, többi gyermekének keresztelésekor, ugyanis földműves volt. 
1860-ban viszont valamilyen nagybirtok alkalmazottja lehetett. Meg kell 
keresnem a munkáltatót.

Az 1873-as keresztelés Észrevételeinek megfejtését továbbra is függőben 
tartom. A kereszt jel általában valamely személy halálára vonatkozó 
bejegyzést vezet be, de itt nem tudom szorosan egyik érintett halálához sem 
kötni:
- Az itt megkeresztelt Mária 1899 márciusában, 25 éves korában halt meg. 
Talán belemagyarázható, hogy a bejegyzés azt jelenti, hogy meghalt 9 ben. 
Na, de melyik 9 ben, és akkor a keresztet miért az anya neve elé tették?
- Az anya, jóval túlélve lányát 1915 májusában halt meg, a halotti anyakönyv 
szerint 85 évesen. Ebben az információban semmiféle 9 nincs. A 9 persze 
lehet g betű is, de az sem érthető.
- Az apa ismeretlen helyen és ismeretlen időben halt meg, de az ő nevét nem 
tartalmazza az Észrevételek rovat.

Nem veszítem el a reményt. Újra köszönök minden választ.
Üdvözlettel László



----- Eredeti üzenet ----- 
From: Babcsányi István
Sent: Tuesday, January 10, 2017 11:39 PM
To: 'Márki László' ; 'Családtörténet Levlista'
Subject: RE: [Csaladtortenet 2] Szó felismerés

Az 1860-as bejegyzésbe Vertheim nevet szúrtak be utólag.

Üdv

B.I.


-----Original Message-----
From: Márki László [mailto:marki.laszlo at upcmail.hu]
Sent: Tuesday, January 10, 2017 8:58 PM
To: Családtörténet Levlista
Subject: [Csaladtortenet 2] Szó felismerés

Kedves Családkutatók!
Segítsetek kiolvasni és értelmezni

a Sarkadi RC keresztelési anyakönyv 11/1860 bejegyzéséből a,
feltételezhetően foglalkozást jelölő szót:
Josephus Márki Catharina Venkhaj (javítva más kézírással Venkheim) ...?...
RCi! Valamint

a Mezőhegyesi RC keresztelési anyakönyv 24/1873 bejegyzésének Észrevételek
rovatából a Wenkein Katalin név alatti (9 nem, vagy ehhez hasonló) beírást!

A körülvágott képeket csatolom. Ha a levlista nem fogadja, újra próbálkozom.
László




---
Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
https://www.avast.com/antivirus
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Márki József születése 1860 körülvágott kép.jpg
Type: image/jpeg
Size: 97764 bytes
Desc: nem elérhető
URL:
<http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20170110/935f
7a57/MrkiJzsefszletse1860krlvgottkp.jpg>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Márki Mária születése 1873 körülvágott kép.jpg
Type: image/jpeg
Size: 961278 bytes
Desc: nem elérhető
URL:
<http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20170110/935f
7a57/MrkiMriaszletse1873krlvgottkp.jpg>
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
____________________________________________________________________________
_
levelező lista honlap:
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

---

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt 
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve 
az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, 
úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet 
küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a 
rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az 
üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az 
üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie. Az üzenet az 
elküldés előtt vírusellenőrzésen esett át, de a vírusmentességére nincs 
semmilyen garancia, ezért kérjük, ellenőrizze azt! 



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról