[Csaladtortenet 2] Nógrádiak a nagy háborúban

jszeman at gmail.hu jszeman at gmail.hu
2018. Ápr. 18., Sze, 21:22:33 CEST


  

A közelmúltban látott napvilágot a „Nógrádiak a nagy háborúban”
című kötet, amelynek bemutatóját tegnap, 16 órától tartották a Nógrád
Megyei Levéltárban, teltházas érdeklődőkkel. 

Az eseményen köszöntőt
mondott dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója,
illetve Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke. 

Ezt követően dr.
Czetz Balázs, a Fejér Megyei Levéltár igazgatója „A Magyar Nemzeti
Levéltár szerepe az I. világháborús veszteségek feltárásában” című
előadását hallgattuk meg. Előadásában kiemelte, hogy 2018 őszére a neten
elérhető lesz az I világháborús veszteségek (elhunytak, sebesültek,
hadifoglyok) több szempont szerinti lekérdezését is biztosító adatbázis.
Ezután Szepessyné Judik Dorottya, a Nógrád Megyei Levéltár
főlevéltárosa, illetve Kovács Péter levéltári informatikus közös
prezentációját hallgattuk meg a levéltár honlapján megtalálható I.
világháborús kutatási lehetőségekről . Mindezek után Kovács Krisztián
levéltáros a losonci 25-ös gyalogezred utóéletéről osztott meg néhány
gondolatot, bemutatva kutatása széles információs adatbázisát. Végezetül
pedig dr. Négyesi Lajos egyetemi docens, a Honvédelmi Minisztérium
kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos belföldi szakreferense
bemutatta a „Nógrádiak a nagy háborúban” című könyvet. Felhívta a
figyelmet arra, hogy ez a könyv nem egy puszta dátumok, események
kronologikus bemutatása, hanem ezen túl az embert is központba helyező
alkotás. Az előadások körbejárták a levéltár szerepét az első
világháborús veszteségek feltárásában, a Nagy Háború Nógrád megyei
internetes emlékezetét és a losonci 25-ös gyalogezred utóéletét 100 év
távlatában. 

A könyvet a MNL Nógrád Megyei Levéltára Salgótarjáni
Központjában (3100 Salgótarján, Ady Endre u. 3/c) illetve a
Balassagyarmati Fióklevéltárban lehet megvásárolni 6.500 Ft-os áron. 

 


Ízelítőként a következő helyen olvasható betekintés a könyvbe:


https://d137onc96kkj3w.cloudfront.net/media/uploads/reports/2015/magyar_nemzeti_lev%C3%A9lt%C3%A1r_n%C3%B3gr%C3%A1d_megyei_lev%C3%A9lt%C3%A1ra_204190_00002.pdf


 Ha bárki szeretné megvenni, szívesen segítek:  

Szemán Jóska 

 


  
  


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról