[Csaladtortenet 2] DNS vizsgálat

Tamás Pfiszter pfiszter.tamas at gmail.com
2018. Jan. 29., H, 12:56:26 CET


Köszönöm mindenkinek a tavaly év végi válaszokat!



Hallgatásom azért tartott ilyen sokáig, mert csak a napokban kaptam meg a
DNS vizsgálat eredményeit. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz.
Rengeteg, a rendszer által harmad-ötödunokatestvérnek titulált embert
dobott fel a myheritage, azonban biztos vagyok benne, hogy jóval távolabbi
rokonságról van szó, így egyelőre szó sincs arról,hogy bármilyen ágon
tovább tudna vinni ez a teszt. Az adatokat feltöltöttem, összehasonlítás
céljából az ftdna oldalára is.



Ugyanabból a nyersanyagból hasonló, de nem ugyanolyan eredmények születtek.
Nyilván ebben van a referenciaminták, algoritmusok eltérése.



A teszt tulajdonképpen majdnem azt hozta, amit eddig is sejtettem, igaz
szép köntösbe csomagolva, egyben felkínálva az esélyt, hogy a teszt
divatossá válásával később közelebbi rokonságokra derülhet fény.



A százalékos megoszlás nagyjából fele nyugat-európai, skandináv, és „kelta”
„jellemzőket mutatott, ez meg is felel az apai, sváb ágamnak. A másik fele
dominánsan a kelet- és középeurópaiak (kelet-európai, balti) közé sorolt,
sőt hibahatár felett 2% közé-ázsiait, hibahatár alatt pedig 1 % nigériait
is tartalmazott. Ez utóbbit a másik teszt nem mutatta ki, ott ellenben 1 %
kelet-ázsia jött ki, amit az ftdna maga is ún. „háttérzajnak” minősített,
ami valószínűleg nem a mintavétel előtti szecsuáni csirke maradéka, hanem a
kromoszómák rekombinációjának véletlenszerűsége lehet. Az anyai ág (magyar,
sváb, tót) tehát szintén stimmelni látszik a százalékok alapján.



Ami nagyon érdekes volt, és egyelőre nincs rá magyarázatom a
családkutatásból, az egy olyan eredmény volt, ami mindkét szolgáltató
esetén megjelent. Mind a myheritage, mind pedig az ftdna 15-16 % körüli
eredményt hozott a dél-európai származásra. Itt a referenciatérképen
kifejezetten Olaszországot és Görögországot jelölték meg.



Valamelyest ismerve az adott területek történelmét kérdés, hogy mire
vonatkozhat ez a százalék. Észak-olaszországi germánokra? Vándorló görög
kereskedőkre? Ez egyelőre rejtély, de elég szignifikáns a 15 %-os eredmény
ahhoz, hogy gondolkozóba ejtsen. Anyai ágon valóban több olyan felmenői
család van, ahol még nem jutottam a XIX. század közepénél messzebb.
Jellemzően nem egy helyen éltek, folyamatosan változtatták lakóhelyüket,
gyakori nevük volt, nem lehet olyan egyszerűen kutatni őket, mint az apai
ágat, ahol három, egymáshoz közeli település anyakönyveit felhasználva,
gyakorlatilag a magyarországi anyakönyvezés helyi kezdetéig vissza lehetett
vezetni az ágakat.



Összefoglalva: jó volt egy kísérletnek, ami végül több kérdést vetett fel,
mint amennyit megválaszolt.

Üdvözlettel:



Tamás


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról