[Csaladtortenet 2] kiolvasási segítség

Kornis Ferenc kornisf at gmail.com
2018. Júl. 26., Cs, 07:57:24 CEST


Kedves István, Tamás és Ferenc!

Köszönöm a mellékelt anyakönyveket és az észrevételeket.
Poszkoli János (Fridrik?) és Kaszás Juli házassági anyakönyvét eddig nem
találtam, valamint a házszámok egyezésére sem terjedt ki a figyelmem,
úgyhogy ezzel a két dologgal nagyon sok segítséget kaptam. Utóbbi alapján
úgy tűnik, hogy a két személy (János és Fridrik) azonos, de egyelőre
számomra is érthetetlen, hogy egyszer miért Fridrik másszor meg János.
Talán ez valamiféle név magyarosítás a részéről? Mert ugye, először volt
Fridrik, majd lett János. Valamint a házasságnál még a Poszkoli-t is y-nal
írták, és nagyszüleim egy bizonyos Paskolóni Frigyest emlegettek, aki
valahonnan osztrák területről származott. Ez talán azt is magyarázná, hogy
miért nem találom ennek az illetőnek a születési anyakönyvét. Bár a
halottit sem, mivel egyetlen Poszkoli János-t találtam csak, de az 1945-ben
halt meg 74 évesen, ezért ő nem nagyon lehetett a keresett személy. Furcsa,
hogy Kaszás Juli születési anyakönyvét sem találni.

Üdvözlettel,
Kornis Ferenc


2018. július 25. 12:42 Pasa István írta, <pasapista at gmail.com>:

> ha megnézed a születésiket (Kaszás Juli anyát beírva csak), akkor a 2
> egymást követő (Perkátai) születés házszáma ugyanaz, az apa egyik Jánso,
> másik Frind.
> Még mindig nem tudom, hogy lett a házassági Fridrikből János, majd Frind,
> majd megint János...
>
> 1865 - Julianna - apa: nincs - lakhely:125.szám
> 1873 - György - apa:János - lakhely: 136.szám
> 1874 - Julianna - apa: Miklós István - lakhely:Parray  ez szerintem nem
> ide való..
> 1875 - János - apa:Frind - lakhely: 136.szám
> 1878 - György - apa:János - lakhely:120.szám
> 1880 - Ferenc - apa:János - lakhely:136.szám
> 1884 - Antal - apa:János - lakhely:157.szám
>
> 2018. július 25. 11:46 Kornis Ferenc írta, <kornisf at gmail.com>:
>
>> Kedves Kutatók!
>>
>> A mellékelt anyakönyv első sorában olvasható egy bizonyos "Poszkóli
>> Frind".
>> Neki a további anyakönvvi adatok alapján elvileg Poszkoli Jánosnak kellene
>> lenni, de azért kérdezem mégis, hogy szerintetek lehet-e ez más, mert
>> egyrészt ez nekem nagyon nem János-nak tűnik, másrészt a rendelkezésre
>> álló
>> egyéb - Poszkoli Jánosra vonatkozó - anyakönyvek évszámai között
>> mindenképp
>> ellentmondás van, harmadrészt pedig nagyszüleim anno beszéltek egy
>> bizonyos
>> Pakolóni vagy Poszkoli Frigyes nevű ősről is és ez a "Frind" legalábbis
>> hasonló a Frigyeshez.
>>
>> Bármilyen ötletet, tanácsot is megköszönök természetesen.
>>
>> Kornis Ferenc
>> --------- következő rész ---------
>> A non-text attachment was scrubbed...
>> Name: record-image_9398-VJ8V-T.jpg
>> Type: image/jpeg
>> Size: 1357933 bytes
>> Desc: nem elérhető
>> URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachmen
>> ts/20180725/4c6305c1/record-image_9398-VJ8V-T.jpg>
>>   ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> ____________________________________________________________
>> _________________
>> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailm
>> an/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>>
>
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról