[Csaladtortenet 2] kutatható időszak

Kriston Péter kriston.peter at digikabel.hu
2018. Nov. 5., H, 12:07:26 CET


Annyival kiegészíteném, hogy az FS-en ezt még az is árnyalja, hogy nem 
minden megyei levéltár engedte meg a mormonoknak a polgári akv-k 
másolását (tehát van ami ott egyáltalán nincs), ahol meg megengendték az 
sem egységes határidőkkel történt, illetve a folyamat több évig tartott, 
ezért sem egyeznek minden megyénél az FS-en elérhető záró évek a 
háromféle akv. típusnál.



2018.11.05 11:32 időpontban Mukli Krisztián ezt írta:
> Andrea, László!
> 
> Én már sok mindent olvastam erről levelezőlistán és máshol is, az én
> értelmezésemben a következő a történet:
> 
> * 2014 előtt, mikor a mormonok mikrofilmre vették az anyakönyveket, az
> volt a szabályozás, hogy születésiek 90, házasságiak 60, halotti
> anyakönyvek 30 évig nem kutathatóak. A FS-en még ennek a szabályozásnak
> a figyelembevételével vannak fent az anyakönyvek, azzal a megkötéssel,
> hogy 1980 után nem vezették a másodpéldányokat és a mikrofilmek azokról
> készültek. (Tehát 1980 utáni halotti akkor sem lesz fent, ha egyébként
> már kutatható lenne.)
> 
> * 2014 óta ez annyiban változott, hogy a születési anyakönyvek 130 
> évig,
> a házasságiak továbbra is 60 évig nem kutathatóak, halotti anyakönyvek
> szabadon kutathatóak. Ha jól tudom az MNL és a megyei levéltárak ennek 
> a
> szabályozásnak a jegyében működnek.
> 
> Javítson ki valaki, aki a pontos helyzetet jobban tudja, mert engem is
> érdekel, hogy jól tudom-e!
> 
> Köszi
> 
> ---
> MUKLI KRISZTIÁN
> 
> _tel: +3630 347 4636_
> _mail: krisztianmukli at mukli.hu_
> _web: www.mukli.hu [3]_
> 
> 05.11.2018 11:12 időpontban Laszlo Florian Vegh ezt írta:
> 
>> Kedves Andrea!
>> 
>> Sajnos nem így van; polgári születésit egyáltalán nem lehet kutatni, a
>> halálozásit pedig csak 1980-ig, mert addig vannak a kötetek a 
>> levéltárakban!
>> 
>> Andrea Papné Tompa <tompaa59 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. nov. 
>> 5.,
>> H, 11:10):
>> 
>>> Sziasztok! Szeretném kérdezni, hogy jól tudom-e, a születési 
>>> anyakönyvek
>>> 100, a halálozási 30 évre van zárolva, tehát 1918-as születésit 
>>> láthatok
>>> csak, későbbit nem.Köszi: Papné Tompa Andrea
>>> == == == == ==
>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról