[Csaladtortenet 2] :: Hunyadytól továbbít va / Jaj, de magyarok vagyunk már megint

Borsy István borsyistvan at gmail.com
2018. Nov. 14., Sze, 20:06:10 CET


Annyira el akartam kerülni, hogy ebben a témában még egyszer megszólaljak,
hiszen akkor magam is olyan leszek, mint akiknek a leveleit olvasás nélkül
szoktam *már* törölni. Sajnos mégis kell írjak még egy levelet
magyarázatképpen.
Ma több privát, és a fórumon mindenki által olvasható reagálást is kaptam.
Sajnálom, ha sokan félreértették az első mai levelemet.
Ahogy pár perce egy tagtársnak írtam privátban: (s most idemásolom a pár
perccel ezelőtti levelemet az egyszerűség kedvéért, amelyet azért írtam,
mert konkrétan azt írta két tagtárs, hogy becsmérlem a magyar népet
/érthetetlen számomra ez a következtetés és leginkább abszurd.../)
Tehát:
"Kedves xxxx,
Nem tudom miért, de mégis írok neked.
Tehát: lehet, hogy félreérthető volt a levelem (az első), az elég
sajnálatos lenne, mert akkor nemcsak te, hanem lehet, h sokan
félreértették. Azt akartam kifejezni, hogy ismert közhely az, hogy sokan a
magyarokat milyen széthúzónak , irigynek és egymás ellen áskálódónak
tartják. Ez tény, mármint ezen közhely megléte. Erre akartam utalni. Én
magam egy igen büszke magyar vagyok, tíz feletti (!) Különböző, Régi, ősi
nemesi magyar közvetlen felmenői családdal a "hátam mögött". Ez így már
érthető?
Köszönöm a visszajelzést egyébként.
Üdv,"

Kedves tagtársak, én tehát nem a magyar népet szidtam (micsoda feltételezés
ez, nem is értem?!?!), főleg nem akartam egy olyan tengermély kérdést
feszegetni, hogy "ki a magyar?".. (hogy is venném a bátorságot ehhez).
Annyit akartam mondani, hogy sokan a jó dolgokban is a rosszat keresik, s
igenis sokszor azt érzékelem egyesek leveleiből, hogy ha neki nem jut
valami, vagy nem úgy, ahogy ő szeretné (pl. Monitor, hozzáférés
adatbázisokhoz, elnökségi tagság, kolbászos és erős pistás szendvics a
közgyűlésen, stb.) Akkor "dögöljön meg a szomszéd tehene is".
Ennyit akartam mondani.
Jó éjt!

On Wed, 14 Nov 2018, 19:52 Hunyady László <hunyady.laszlo at macse.hu wrote:

> Kedves Kutatók!
>
> A mellékelt levelezést átküldöm erre a levlistára, mivel a téma nem a
> MACSE levlistára való!
> Biztosan lesznek további partnerek a téma kellő mélységében való
> megvitatására.
> Figyelmetekbe ajánlom forrásirodalomként az alábbi linkről letölthető
> anyagot
>
> http://mtda.hu/books/szekfu_gyula_mi_a_magyar.pdf
>
> ahol Szekfű, Babits, Eckhardt stb. foglalkoznak a témával
>
> üdvözlettel,
>
> Hunyady László
> a MACSE levlista őre
>
>
>
>
> -------- Továbbított üzenet --------
> Tárgy:  Re: [MACSE: 18825] Jaj, de magyarok vagyunk már megint
> Dátum:  Wed, 14 Nov 2018 18:31:31 +0100
> Feladó:         Ákos Polgár <1.polgak at gmail.com>
> Címzett:        polesinya at gmail.com
> CC:     György Négyesi <negyesigy at gmail.com>, Borsy István
> <borsyistvan at gmail.com>, Péter Reicher <reicher.peter at gmail.com>,
> macse at googlegroups.com
>
>
>
> Kedves István !
> Készült-e nemzetközi statisztika, vagy felmérés különböző népeknek
> bizonyos eseményekhez való hozzáállásról,
> vagy akár egyes népeknek más népek általi ilyetén megítéléséről ?
> Üdv.: Ákos
>
> Sándor Polereczki <polesinya at gmail.com <mailto:polesinya at gmail.com>> ezt
> írta (időpont: 2018. nov. 14., Sze, 11:47):
>
>     Kedves István!
>
>     Ez a hozzá állás minden egyes népben megvan. És nem gondolnám, hogy
>     általánosítani kéne minden magyarra, mert ezek alapján Ön sem különb.
>     Vagy Ön nem magyar?
>
>     Tisztelettel: Polereczki Sándor (egy másik magyar)
>
>     2018. nov. 14., Sze 11:08 dátummal György Négyesi
>     <negyesigy at gmail.com <mailto:negyesigy at gmail.com>> ezt írta:
>
>         Kedves Pista, magyarok vagyunk :-(
>           Gyuri
>         S vicces és egyben elszomorító, tessék mondani ki is a magyar?
>         Czeiczel Endrét is azért utálják sokan, mert azt merte mondani,
>         kérem szépen kevert nemzet vagyunk, van bennünk mindenféle vér,
>         még a zártabb közösségben élő izraeliták is kevertek. Miért nem
>         elégszünk meg azzal, ha valaki ezt a szűk hazát magáénak érzi,
>         akkor magyar.
>
>         Borsy István <borsyistvan at gmail.com
>         <mailto:borsyistvan at gmail.com>> ezt írta (időpont: 2018. nov.
>         14., Sze, 9:36):
>
>             Tisztelt tagság!
>             Tisztelt elnökség!
>             Rövid leszek, nem is akartam megírni ezt az emailt, de
>             sajnos nem tudom magam leállítani (mint sokan mások
>             /egyesek/ sem sajnos).
>             Van egy új és lelkes elnökünk+vezetőségünk, ez nagyszerű, de
>             sokan sajnos a már elért eredményeket is csak kritizálni
>             tudják. Borzasztó ez a hozzáállás: ANNYIRA magyar dolog ez.
>             Van sok monitor, lesz Ancestry, Myheritage és adtplus
>             hozzáférés, de sokan rögtön azt keresik, hogy ebbe is hogyan
>             lehet belekötni, s miért nem jó ez. Ez engem eléggé
>             elkeserít, s leginkább az, hogy emberek azon háborognak,
>             hogy a másiknak miért lesz monitora, meg hozzáférése. Sok
>             ember itt sajnos úgy gondolja, hogy ha neki nem lesz ez vagy
>             az, akkor a másiknak se legyen. Dögöljön meg a szomszéd
>             tehene is.
>             Elszomorító.
>             S a legrosszabb az, hogy attól félek : az új elnökség is
>             majd előbb-utóbb azt a következtetést fogja levonni az elért
>             eredmények dacára ömlő kritikákból, hogy "jó, akkor majd nem
>             csinálunk semmit, abból nem lesz felháborodás"...
>             *Arra kérem tehát az elnökséget, hogy NE VESZÍTSEN A kezdeti
>             lelkesedéséből*, s ha legközelebb például egy támogató
>             szervezet/ember felajánl a Macse részére 25 szép
>             könyvet/kiadványt/sapkát/csokit/fejhallgatót/akármit, akkor
>             azt fogadja el az elnökség, s ne azért utasítsa vissza, mert
>             "nem jut majd mindenkinek".
>
>
>
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról