[Csaladtortenet 2] Túl a saját családfán csoport vitájának remélt lezárása -- melléklet

Balog László baloglaci at freemail.hu
2019. Jún. 2., V, 17:16:40 CEST



Amikor már többé kevésbé sikerült megalkotnod a szűk családod családfáját, és megragadott a felfedezés öröme, vagy úgy látod, hogy szükséges a keresést kiterjesztened falakba ütközöl. A hagyományos eljárások kevésbé alkalmasak a tömeges adatok feldolgozására.
Egy-egy település, tájegység anyakönyveinek a feldolgozása teljesen más szemléletmódot kíván. A több mint tízszeres adatmennyiség miatt az egyenkénti begépeléses módszer lényegében használhatatlan. Az egyénenkénti lapozgatós keresés módszere szintén nem túl célravezető.
Próbáljunk meg egymásnak segíteni ezeknek a falaknak a megmászásában.



Adminisztrátor · Január 7., 22:21

Amikor elhatároztad, hogy egy-egy település vagy tájegység anyakönyvi adatát fogod feldolgozni, nagy fába vágtad a fejszédet.
A feladat picikét sem lehetetlen - bizonyítják ezt a valahol fellelhető településkönyvek (amelyekből még egyet sem sikerült eddig látnom) - viszont a kihíváson kívül tartalmaz pár nehezítő, leküzdendő akadályt.
Örök hála a mormon indexelőknek -- amiért a munkájuk gyümölcseként, egy szenzációs alap adatbázis mindenki számára ingyenesen elérhető.
Az innen letölthető indexelt születések fogják képezni a további munkánk alapját és gerincét.



Adminisztrátor · Január 7., 22:28

Az első fal amit meg kell másznod a kívánt település(ek) indexelt születési adatainak megszerzése. Ehhez csak idő és persze nem kevés türelem kell.
Azt minden bizonnyal tudod, hogy az FS adatbázis egy lekérdezés alkalmával az első 3.000 találatot fogja megjeleníteni -- lementeni is ennyit tudsz egy lekérdezés keretén belül.
Egy 25.000 adatbázis ekkor nem lenne elérhető ??
Dehogy nem, csak picikét szűkíteni kell a lekérdezésen.
Ezt a legcélszerűbb ha a születési idő behatárolásával teszed.
Az akár egy éves megjelenítés beállíthatóságával lényegében minden adatot le tudsz kérdezni, és excel táblázatokban menteni...



László Balogh
Adminisztrátor · Január 7., 23:02

A második akadály a letöltött akár több száz -- jelentős városoknál 1.000 feletti -- excel táblázat adatainak egyesítése egy táblázatban.
A legtöbb település esetén a letöltött excel táblázatok száma 300 alatt van, ami 22.500 születést jelent ( 60.000 alatti születési rekordnál még nincs gondunk, afelett is van egy picit bonyolultabb megoldás).

Erre a feladatra számos megoldás létezik én most egyet ajánlok -- magam is ezt használom.
FMS Excel Merge v 2.5.8.
Innentől a Nógrád Megye-i Buják település adatait felhasználva mutatom a további lépéseket.



László Balogh
Adminisztrátor · Január 7., 23:40

Most egy választóvonalhoz érkeztünk.....
Mint tudjuk az FS indexelése nem jelentéktelen(5-15%) mértékű adattorzulást tartalmaz a nevek területén. A problémamentes családfa feldolgozás alapja a hibák kijavítása. Ezt a hibajavítást megtehetjük az excel programmal, vagy később a családfa kezelő programok valamelyikével.....a döntés személyfüggő, ki melyikkel dolgozik ügyesebben. Most a későbbi adatjavítási utat járjuk végig.

A harmadik akadály a kiválasztott településről immár rendelkezésre álló excel formátumú adatainak átkonvertálása a családfa programok által egységesen ismert GED formátumúra.
Első lépésként nyissuk meg az összesített excel táblánkat, majd azonnal mentsük el CSV formátumban.....a továbbiakban ezzel a CSV formátumú -- sallangmentes -- táblázattal fogunk dolgozni.
Nem kevés időt töltöttem el ameddig rábukkantam a -- szerintem legegyszerűbb -- megoldásra.
A módszert -- egyedüliként -- az Ahnenblatt nevű német kiadású, de magyarul (is) beszélő program részeként lehet elérni. A program ingyenes, szabadon letölthető, sőt van olyan -- portable -- verziója ami telepítést sem igényel.
Az elvárások több helyen magyarul is elolvashatóak, a lényeg, hogy a program CSV kiterjesztésű állományt tud beolvasni ha az megfelelő fejléccel rendelkezik, és az adatformátuma megfelel az előírtaknak.
Hála a gondos tervezésnek, a program kis átalakítás után simán beolvassa és kezeli az FS-ről letölthető adatbázist anélkül, hogy az angol formátumú névképzéssel illetve a szintén amerikai formátumú dátum képzéssel foglalkoznunk kellene -- ameddig erre rá nem jöttem hónapokat töltöttem el a nevek és a dátumok átkonvertálásának problémakörével.



László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 7:55

Természetesen -- hála az égnek -- az eltérő(magyar) adatformátumú excel táblázatok, pl. az FS-Tools által feldolgozottak is, beolvashatóak a rendszerbe. Ugyanez igaz a saját magunk által rögzítettekre, ha a dátum és név formátumot átalakítjuk az elvárások szerint.

Mit is kell tennünk....

5. A CSV-t megnyitni
6. 1-5 sort törölni. Menteni
7. a teljes tábla kijelölése -- bal felső sarok klikk
8. Adatok --> rendezés
9. az aljáról a szemetet törölni.
10. Születési idő és hely külön oszlopokba szedése:
A "BAPTISM" felirattal kezdődő oszlop --elvileg X jelű --felszeletelése az "/" oszlopelválasztó karakterek mentén.
a "Z" oszlopon kiadjuk a beszúr parancsot 4x, igy képződik 4 üres oszlopunk.
Majd az "X" oszlopra a "szövegből oszlopok" parancsot kiadva, választójelnek a "/" bejelölve kiindulásnak a "y"
oszlopot megadva A "Z" oszlopban megkapjuk a születési dátumokat, az "AB" oszlopban a születési helyeket.
A "Q" oszlopra állva szúrjunk be 2 üres oszlopot a "mother_full_name" oszlop elé.

12. Csinálunk egy mentést
13. Ismét megnyitjuk és Beszúrunk egy új első sort -- ide kerül majd az új fejléc:
egyszerűen másold át a 2019-01-05 minta.csv állomány első sorát
Elkezdünk egy picit bonyolódni :-)

14. kitöröljük a második sort -- eredeti fejléc
15. töröljük a fejlécet nem tartalmazó oszlopokat
16. Az "Apa neme" oszlopot feltöltjük nagy "M" azaz Male karakterrel az üres sorokat is
17. Az "Anya neme" oszlopot feltöltjük "F" azaz Female karakterrel az üres sorokat is
18. A "Refn" oszlop "A2" cellába beírjuk hogy "Gy2" majd kitöltjük az oszlopot -- ezáltal a rekordok a Gy2--Gynn értéket veszik fel egyezően a sor számával.
19. A "FATH.REFN" oszlopban az "F2" cellába beírjuk"M2" és szintén kitöltjük az oszlopot MÁSOLÁSSAL --mert az első üres sornál megállna
20. A "MOTH.REFN" oszlopnál a "K2" cellába beírjuk "F2" és másolással kitöltjük
21. Az "ApaTárs ref" oszlopba átírjuk a "MOTH.REFN" oszlop értékeit, tehát "I2"="K2"....."In"="Kn"
22. Az "Anya Társ ref" oszlopba átírjuk a "FATH.REFN" oszlop értékeit. "N2"="F2"....."Nn"=Fn"

HURRÁ Lényegében túl vagyunk a nehezén

23. A "marad" fejlécű oszlopokat szinezzük be -- bármilyen színűre
24. Legördítünk a táblázat utolsó adatot tartalmazó sorára és FELÍRJUK a számát a példában 101="I_a"
25. Kijelöljük az "I_a"-"F1" tartományt majd átmásoljuk 102. sorba ez a következő területre kerül "A102"--"D202"
Felírjuk a végső sor számát 202="I_b
26. Kijelöljük az "N_a"-"K1" tartományt majd átmásoljuk 203. sorba ez a következő területre kerül "A203"--"D303"
27. Kitöröljük a fölösleges csak fejlécet tartalmazó esetünkben 102 és 203 sorokat



László Balogh feltöltött egy fájlt.
Adminisztrátor · Január 8., 8:22

Utólag elolvasva ez nem tűnik túl egyszerűnek.....pedig az.
Azt gondolom itt egy videó beszédesebb lesz majd.....

Készül




László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 9:46

A következő videó a lépésről lépésre mutatja az átalakítás lépéseit, amire írható lenne egy excel makró is.......
Ez az egész folyamat legmacerásabb része, ami pici odafigyelést igényel....




László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 10:37

Túl vagyunk a nehezén...innen már mosoly és kacagás....
Most igénybe vesszük az Ahnenblatt programot hogy az előkészített állományunkból GED formátumot varázsoljon....
Ebben a programban is dolgozhatunk tovább, ám én a többlet tudása miatt a RootsMagic programot ajánlom.



László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 10:43

A folyamat végén beolvassuk a GED állományunkat bármely nekünk kézreálló családfa készítő programba....nekem ez most a kedvencem, a következő beírásnál mutatom hogy miért.....



László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 10:46

Az alaposabb munkához első lépésben a hibás, nem egységes adatokat kell normalizálnunk......
Keresztnevek javítása.......



László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 10:53

Családfák bővítése a házassági anyakönyvek alapján.
Avagy miért is jobb ez a módszer a hagyományos excel alapú indexelésnél.......Nem kell 6 nevet begépelni, a személyek/családok azonnal összekapcsolódnak, a helyek, dátumok megadása lényegesen egyszerűbb. A végeredmény azonnal a végső elvárt GED formátumban van !!!



László Balogh
Adminisztrátor · Január 8., 18:06

Mindenki előtt közismert, hogy a hagyományos indexelésnél -- így az FS adatbázisában is -- az azonos szülőpároktól született gyermekek(testvérek) külön-külön vannak felrögzítve. Ebből adódik a hibák jelentős része, és a sokszoros adatrögzítés.
Tehát az eleve összetartozó adatokat -- az akkori lehetőségek miatt -- felszeletelve tudták csak rögzíteni.
Hála az FS nek és az általa bevezetett GEDCOM szabványnak, sikerült ezt az állapotot meghaladni.
Viszont fehér holló az a program ami képes a nyers, nem kevés alkalommal elírt adatokat összesíteni, így családokat képezni kivéve, azt a módot amikor egyenként -- gyerekenként -- gépelve bővítjük az adatbázist. Sajnos az elvitathatatlan érdemekkel bíró Ahnenblatt sem képes erre.
Az általam előtérbe hozott programnak erre is van több megoldása, most a manuális egyesítés módszerét mutatnám meg.



László Balogh
Adminisztrátor · Január 9., 7:44

Az itt bemutatott módszer segítségével készítem a saját feldolgozásom ami a szülői gyökerekhez kötődő Kisterenye-Maconka-Nagybátony településhármas ( minő véletlen ma már egybevonva Bátonyterenye néven létezik ) feldolgozását jelenti.
Csatolok kettő képet az aktuális állapotról. Látható hogy a program/módszer segítségével -- gyakorlatból mondom könnyedén -- lehet a családokat összerendelni. Indulásnál közel 57.000 fős adatbázis mára az összerendelések miatt több mint 2500 fővel csökkent, miközben a szervezettsége növekedett, mindez egy hónap alatt.
A házassági és halotti anyakönyvek adatainak bedolgozása -- bár a türelmetlenségem okán bele-bele kapkodok -- egy későbbi fázis része lesz. Azt már most látom, hogy a betelepülőkön és a véletlenül kimaradtakon kívül megmenekülök a gépelési munkáktól.
Mivel ez a három település egy szénmedence területén van az 1900 évek elejétől egy nagymértékű fejlődésen/fejlesztésen ment keresztül, ami kiemelkedő migrációt is hozott magával. Ennek ellenére az 1910 utáni polgári anyakönyvi bejegyzések 80-85%-a még hozzárendeléssel beilleszthető




László Balogh
Adminisztrátor · Január 9., 19:12


Azt gondolom itt ismét elkell mondanom a lényeget.....erre mondtam, hogy szemléletváltás szükséges
Mivel a családfa adatok szervesen egymásra épülnek és a mormonok a születési adatokat 1895 végéig ( a polgári anyakönyvvezetés indításáig) indexelték ezt lehet indulásnak felhasználni....
Természetesen NEM szükséges az anykönyvvezetés kezdetétől --- bár nem igazán érteném miért hagynánk ki a kezdeti időszakot -- elkezdeni az adatok feldolgozását.
A gyakorlatban bármikor meghúzható egy startvonal, annak a figyelembevételével, hogy a bedolgozandó adatokat képező szülők vélelmezett születési ideje bele essen az indulási tartományba.

A polgári születéseknél az elérhető akv-i határ 1908-1921 ig tart. Az ebben az időszakban születettek szülei lényegében 1895 előtt születtek. Az emberek átlagos szaporodási életkortartománya 18-50 között van.
A polgári házassági anyakönyvekkel indítva lazán villámgyorsan el lehetne jutni 1916-ig. A születések bedolgozásával ( az 1921 születésűek az 1940 körül kezdenek házasodni) a teljes elérhető időszak feldolgozható lenne.

-- "közkincsé tétel" a GEDCOM a RootsMagic program segítségével azonnal feltölthető a kindulási adatokat szolgáltató Family Search szerverére, az ott épülő Ún.világcsaládfa részeként. Ez egy kellően időállónak látszó, ingyenes lehetőség.
Ezen felül még számtalan on-line publikálási hely van a világhálón, amelyek a GEDCOM adatokat fogadják.
Miután írtad, hogy a MACSE részére indexelsz, ott is van lehetőség mint a családfa és mint csak az adatbázisból kinyerhető adatok publikálására....ún.hagyományos indexelés keretében.
Az utóbbit egy picikét bővebben: A MACSE indexelésének a látható része egy adatbázis webes lekérdezése.
A legtöbb családfa program szintén adatbázisban tárolja az információkat, amiből azok lazán kinyerhetők....
Az Ahnenblatt nem publikálta milyen adatbáziskezelőt használ de képes több féle formátumban kiadni az adatokat,
A RootsMagic az SQLITE motorra épül.




László Balogh
Adminisztrátor · Január 11., 11:03

Köztudott, hogy a Pest-megye-i települések polgári (1895 utáni) anyakönyvei nem lettek mikrofilmre rögzítve a mormonok által, ezért nem elérhetőek. A katolikusok -- ugyan fizetős formában -- elérhetőek.
Sajnos a református anyakönyvek nem. Olyan települések, mint Cegléd vagy Nagykőrös csak helyben az eredeti példányokat lapozgatva kutathatók és jegyzetelhetők. Magam a Nagykőrös-i anyakönyvekben keresgettem így.......sikeresen.
A konkrét találatok mellett számos más - a névazonosság okán - valószínűleg rokon bukkant a szeme elé, viszont az idő nem engedte, hogy őket is lajstromba vegyem.

Ma már -- és lehet, hogy nyáron megejtem -- egy laptoppal mennék, rajta az elérhető és feldolgozott Nagykőrös-i adatbázissal( 300.000 adatsor), és a meglévő adatokhoz indexelném a többit....beírogatás nélkül.
Biztos vagyok benne, hogy lényegesen hatékonyabb lennék, mit a keresgetős-jegyzetelős módszerrel.
Látom-tudom, hogy van a RootsMagic programnak egy okos-eszközön futtatható változata --- azt még nem próbáltam, de lehet, hogy elegendő lenne egy telefon a munkához ???




László Balogh
Adminisztrátor · Január 12., 14:58

Gyakorlatból tudom, hogy ennek az eljárásnak az első része hatalmas segítséget jelent és sikeresen alkalmazható minden olyan esetben, ahol nem 5-10 embert akar valaki bevinni a családfájához. Egy izmosabb család az adott településen több száz születési adatot produkálhat.
Ezt egyenként pötyögve beírni......embert próbáló feladat.
A konvertálással mindez pár másodperc.....





László Balogh feltöltött egy fájlt.
Adminisztrátor · Január 15., 0:46

RootsMagic kezdeti lépések......

Miután letöltöttük-átkonvertáltuk GEDCOM-ra majd beolvastuk a programba rendelkezésünkre áll egy település születési alap adatállománya.Ez a teljesen nyers, semmiféle korrekciót nem tartalmazó változat.
Ezek voltak az előkészületek.....

Itt most ketté ágazik a leírás attól függően hogy a regisztált vagy az ingyenes verziót használjuk.
A regisztrált verziónál én a nevek egységesítésével kezdeném a munkát.
Az ingyenes verziónál ez nem áll a rendelkezésünkre....de nem kell csüggednünk...csak "picikét" több lesz a dolgunk...


Fogjunk hozzá a komolyabb munkához, kezdjük el a családokat összegyüjteni -- talán ez a program legszenzációsabb és leglátványosabb része.

Valahol valakik rájöttek, az amerikaiak pedig beleépítették a programjukba a következő alap igazságot.
Statisztikailag -- és a valóságban is -- egy-egy településen belül nagyon-nagyon ritka kivétel( így elhanyagolható), hogy azonos nevű emberek alkossanak házaspárokat/szülőpárokat. Ezért a programot alapvetően a szülőpárok alapú keresésre/munkára építették.....mindenki mást megelőzve....

Miután a FS indexálásában nem elhanyagolható mértékű névtorzulás van, így ezt a problémát is megpróbálták redukálni...
Egy teljesen más célból kifejlesztett beszédfelismerő modul beépítésével, az indexált nevek gépi "beolvasásával" képessé vált a program a hasonló hangzású -- de elírt -- nevek jelentős részének az azonosságát felismerni...

Az előző két modul kombinálásával született meg a program "duplikate search" menüpontja.

Ez amodul félautomatikus módon működik.....nem öszesít automatikusan..."CSAK" kikeresi, párosítja és felkínálja számunkra az egyesítés lehetőségét az általa hasonlónak talált pároknál. Az egyezés mértékét egy viszonyszámmal jelzi, ami az azonosság megfelelőségének a százalékával van szoros összefüggésben.

Mit is jelent ez a gyakorlatban ??
A program Tools --> Merge --> Duplikate Search Merge menüpontját kiválaszva egy felugró ablak tárul elénk, amelyben behatárolhatjuk a keresés kritériumait.
A Search for duplikátes gombra kattintva elindul a keresési folyamat ami az adatbázisuk méretétől és a gépünk paramétereitől függően fut egy ideig, ameddig a gép az adatbázisunkat átfésüli és a vélt eggyezőségek listáját elkészíti.
Amikor elkészült egy felugró ablakban a gép szerinti megfelelőségek szerinti csökkenő sorrendben kapunk egy meglehetősen hosszú (több százezer tételből álló) listát. Ne ijedjünk meg a bődülten magas számtól, nekünk csak az első 1/5-1/3 rész a fontos... a többit elfelejthetjük.
Ezt a munka fázist én célszerűnek látom két lépésben végrehajtani.
Azt gondolom egy-egy fázist sem lehet egyhuzamban elvégezni, több szakaszra kell bontani a feldolgozást, az időnktől és a türelmünktől függően.
Első fázisban csak a program álltal megtalált sima (fonetikus kiejtés nélküli) keresést célszerű futtatni, úgy hogy a felugró ablakban csak a két jobb oldali számot visszük le az alapértelmezett 2 --> 0.
A futás után kapott kilométeres listán az eggyezőségeket zöld színnel a hasonlóságokat sárgával még az eltéréseket pirossal jelöli a program. Egyedül a gyermekek nevének eltérésében nem baj a piros mező, minden egyébb esetben gondoljuk át a dolgot.
A legmagasabb értékkel bírók garantáltan összesíthetőek.....
A további csökkenő értékű azonosságoknál nekünk kell eldönteni, hogy azonos vagy eltérő a felkínált lehetőség.....
Ez eleinte okoz némi fejtörést, de nagyon hamar át fogjuk látni a gép logikáját...

A felkínált több ezer - több száz egyezőséget egyenként összefűzetni a " Merge duplikate.." gomb nyomkodásával fárasztó és idegtépő tevékenység volt a számomra is.....ameddig be nem villant egy régen alkalmazott és itt is kiválóan alkalmazható segédprogram. Ami arra szolgál -- mint a neve is mutatja, hogy a ujjainkat kímélve mintegy "helyettünk nyomkodja" az egér gombjait.
Ennek a neve Ghost Mouse Auto Clicker....ennek a trial verziója pont elegendő egy-egy település feldolgozásához.
Ebben megadva a kattintási pozíciót és az időt a program elindítva helyetünk kattintgat addig ameddig akarjuk.
Alapértelmezésben tudunk egy felvételt csnálni arról, mikor, hva akarunk kattintani a képernyőn, majd ezt a folyamatot fogja ismételni a gép az általunk beállított darabszámban.
FIGYELEM NEM ÁTGONDOLT HASZNÁLAT ESETÉN NEHEZEN VAGY EGYÁLTALÁN NEM JAVÍTHATÓ ÁLLAPOTOT VAGYUNK KÉPESEK ELŐÁLLÍTANI!!

Az összesítendő adatsorok végén egy sort manuálisan kijelölve kivédhetjük ezt a buktatót.

Ezután már csak magára kell hagynunk a gépet....ÓRÁKRA.
Ekkor másra nem használhatjuk, hozzá sem érhetünk....
Viszont a folyamat végeztével ott lesznek előttünk a családok összerendezetten......az azonos nevű szülőktől...

Csatolok kettő videót a folyamatokról, pár állóképet a beállításokról, és egy indító file-t a mouse programhoz...




László Balogh
Adminisztrátor · Január 15., 12:55

Befejezve a tegnapi témát és gondolatsort...

Azt mondtam, hogy a szerintem érdemes kettéválasztani az azonosnak jelöltek összefűzési folyamatát.
Első fázisban csak a program által megtalált sima (fonetikus kiejtés nélküli) keresést hajtottuk végre....nem kevés időben.
A második fázisban kibővítjük a keresését a hasonló hangzású modul használatával. Ehhez nem kell mást tennünk mint a
Duplikate Search Merge menüpontját kiválasztva, a felugró ablakban a a "Names" részben a választógombot átklikkelni
a "Spelled the same" (leírás szerinti egyezés) helyett a "Sound alike(slower)" (kiejtés alapján) lehetőségre.

Ekkor lényegesen lassabban -- ahogy előre jelezte a program -- a hasonló hangzású neveket(is) felkínálja egyesítésre.
Az előzőekben leírtak itt is igazak, de ekkora már kellő rutint szerzünk a döntések meghozatalában.....



László Balogh
Adminisztrátor · Január 15., 12:57

Abba az állapotba került a feldolgozásunk, amikor a család sejteket már látjuk, de a mi végső célunk ezek egymáshoz kapcsolásával egy egységes öszefüggő struktúra kialakítása, amelyben minden egyes egyén része a nagy egésznek és látjuk a kapcsolódásait.

A házassági anykönyvek bejegyzései azok az összekötő láncszemek, amelyek két összefüggő sejtet (három generációt) képesek összekapcsolni, és sorozatban alkalmazva végtelen családi láncokat --- családfákat -- képesek alkotni.

Ezt az állapotot a régi módszer szerint következtetéses-becsléses alapon próbáltuk felállítani, majd megpróbáltuk megkeresni az alátámasztó anyakönyvi bejegyzést..... minden egyes emberhez, amiért sokszor -- személyenként egyszer -- kellett átlapozni ugyanazt az anyakönyvet.

Ennél a módszernél megfordítjuk, fejre állítjuk az eljárást, ezzel rengeteg időt spórolva meg magunknak.....nem beszélve a megtalálás élményének szinte folyamatossá válásáról.

Ez a folyamat a hagyományos indexelés továbbfejlesztése (ami nem az én érdemem, én csak a rendelkezésre álló technikai erőforrásokat használom ésszerűen).

Mi itt minimális gépeléssel fogjuk az anyakönyveket fel és bedolgozni -- mondhatni indexelni.
A folyamat a technikai adottságoknak -- jelesül a GEDCOM tulajdonságának -- köszönhetően lépésről-lépésre fogja bővíteni, egységesíteni és komplexé tenni az adatbázisunkat ami lassan kezd családfa jelleget ölteni.

Itt ütközünk bele egy látszólagos problémába......de a program készítője erre is gondolt.
Egy-egy településnek több darab anyakönyvben vannak feljegyezve a bármiféle anyakönyvi eseményei -- itt jelesül a házassági bejegyzésekre koncentrálunk. Az is biztos, hogy egy-egy házassági anyakönyvet nem fogunk tudni egy alkalommal feldolgozni, ez egy aprólékos folyamat, viszont több más teendőnk mellett nem fogunk emlékezni rá hol is tartunk....

Létezik a program Edit --> To-Do list menüpontja ( aminek az ikonja a sárga jegyzetlap a sor végén) ami pont erre a célra szolgál, hogy a haladásunk lépéseit dokumentálni tudjuk, ezáltal bármikor tudni fogjuk milyen lépéseket végeztünk el, melyik anyakönyv hányadik oldalának a feldolgozásáig jutottunk el.
Egyszerűen megnyitjuk és csinálunk egy új listát a zöld + gombbal bármilyen beszédes néven(pl. feldolgozás állása ), majd a "Task details" ablakba beírjuk, hol tartunk (pl. 4838385 Kisterenye születési anyakönyv 590 oldal eddig indexelve ) és a végén természetesen elmentjük. Ezt a program hozzáfűzi az adatbázishoz így bármikor megnyitjuk ezt az állományt tudni fogjuk meddig jutottunk el. Viszont ez megkívánja, hogy minden program zárás előtt az aktuális állapotot rögzítsük...



László Balogh
Adminisztrátor · Január 16., 18:36

Türelmetlenebbeknek :-)

Az eddig leírtak teljes végrehajtása sok-sok munkaórát igényel.
Viszont vannak, nem is kevesen akik nem fogják tudni a nevek rendberakását és a családsejtek felépítését kivárni.....
Számukra is van egy megoldás -- amit szerintem mindenki kipróbál, én sem hagytam ki.
A GEDCOM beolvasása után bármikor lehetőség van a lépcsőfokok kihagyására....legfeljebb később visszatérünk egy előző lépéshez.

Tehát elvileg és gyakorlatilag is akár a teljesen nyers adatbázishoz is hozzáfűzhetjük bármely a településhez tartozó házassági, születési vagy halotti anyakönyv adatait, tehát indexelhetjük bármely anyakönyvet, figyelembe véve a következőket....

Itt jöjjön egy minimális matek:

20 - 50 - 80 ezek az átlagos határszámok

Születések 1895 + 20 = 1915
Gyermekek születése 1895 + 50 = 1945
Eltávozás az élők sorából 1895 + 80 = 1975

Ezek a határ-évszámok (talán nem véletlenül) szinkronban vannak az elérhető polgári anyakönyvek időtartamával....

A polgári születéseknél az elérhető akv-i határ 1906-1921 ig tart. Az ebben az időszakban születettek szülei lényegében 1895 előtt születtek.

Az emberek átlagos házasodási idejének kezdete 18-20 év, az átlagos szaporodási életkor-tartománya 18-50 között van.

A várható élethosz ritkán haladja meg a 80 évet.

A polgári házassági anyakönyvekkel indítva lazán villámgyorsan el lehet jutni 1916-ig.
Az 1895-1920 közötti születések bedolgozásával ( az 1921 születésűek az 1940 körül kezdenek házasodni) a teljes elérhető házassági időszak feldolgozható.

Én is kipróbáltam.....
A program adta szenzációs lehetőség, hogy a szülőpárokat meg tudja jeleníteni, még a közepes mértékben félrerögzített személynevek esetén is könnyű beazonosíthatóságot eredményez.
Ezáltal új adatot csak minimális mértékben -- főleg a betelepülők miatt kell berögzíteni, a többit tartalmazza a bevitt adatbázis.....illetve itt kell megemlíteni, hogy az idők folyamán az egyházi területek határai időről-időre változtak (valószínűleg a lélekszámmal összefüggésben). Mivel egy-egy egyházi terület több települést foglal magában és ezek változnak emiatt időnként addig nem létező családnevek bukkanhatnak elő....az FS indexelése nem foglakozott az egyházkerületek szétbontásával(jogosan) Ők az anyakönyvet tekintették alap egységnek.

Valahol ez az a pont ahol az ember a saját többé-kevésbé komplett családfáját beleintegrálja a programba....egyszerűen GEDCOM formában hozzáfűzi az adatbázisához.....

Ekkor érheti az első meglepetés, hogy képes lesz olyan családtagokat a családfához kapcsolni, akik adatai az FS kereséssel nem kerültek elő pl. Megyes helyett Hetes ként rögzítették őket....a példák bőségesen sorolhatók.
Itt kezdenének majd felbukkanni a másod- harmad- negyed- ....rendű rokonok is.....

Van még egy - szerintem - fontos dolog de azt inkább egy következő hozzászólásban...







Pár napja szembesültem a ténnyel, hogy az FS-ről letölthető excel táblázatok fejléckiosztása jelentősen megváltozott...
Emiatt a leírt és videóra rögzített átalakítási eljárás -- ami alapkövetelmény a GEDCOM előállításához -- csak a leírtak megértése és adoptálása után fog megfelelő eredményt adni.
Mivel az élet egy nagy tanító, a változtatást szemlélve úgy látom lehet ezt más nézőpontból is megközelíteni, ami által talán még egyszerűbbé válik új fejléc kialakítása.
Mivel úgy látom hogy az FS időről-időre változtatásokat eszközöl az adatbázisa szerkezetében, nem adom meg az aktuális eljárásrendet, mert bármikor változhat, viszont egy-egy település születési adatainak letöltését célszerű egy nagyon szűk időintervallumon belül megtenni. Akinek gondot okozna az átalakítás, vállalom annak elvégzését, ha publikus helyre pl.google drive feltölti az összesített excel állományát.






Van még egy - szerintem - fontos dolog de azt inkább egy következő hozzászólásban...

Ezzel a mondattal zártam a teendők sorát, illetve hagytam nyitva egy kérdést....
Miután a saját családfánkkal kiegészülve-fuzionálva, a be és feldolgozott házassági és halotti valamint az 1895 utáni összes elérhető anyakönyvi adatát belegyúrtuk a program adatbázisába....nyugodtan dőljünk hátra a jól és sikeresen elvégzett feladat adta öröm mámorában ???
Megtehetjük !!!
Így van/lesz sok-sok családfánk -- mondhatni családfa erdőnk/bozótunk és láthatjuk az elágazásokat/összekapcsolódásokat is.... megfelelő grafikus ábrázolással.

Azt gondolom, hogy a munkánk megkoronázására érdemes még egy kis időt áldoznunk, hogy azt teljes egésszé tegyük, hogy az adatbázisunk  minden elemétől elérhessünk bármelyik másik eleméhez.

Mire gondolok .....
Az anyakönyvek vezetése településenként eltérő időben indult....viszont garantáltan nem a település létrejötte volt a kezdő dátum. Emiatt az anyakönyv vezetés kezdetekor már létezett egy törzs lakossága a településnek és mindenki az adott településen ezeknek a személyeknek a leszármazottja.  

Akkor válik teljesen összefüggővé az adatbázisunk, ha kiegészítjük ennek megfelelően.
Mit kell ehhez tennünk.....meg kellene keresnünk mindazokat a személyeket, akik szülők voltak a kezdetekben....
Ismét egy pici matek..... valahol az elején elhangzott már, hogy általában 20 év az a statisztikai átlag életkor, ahol a gyermekekből szülők lesznek. Ezek szerint, az anyakönyvvezetés kezdete utáni első húsz évben születettek szülei garantáltan a törzslakosságot alkotják.
Egy klasszikus adatbázis kezelő programnál pár sor beírása után a képernyőn lenne ez a lista.....elárulom itt csak egy picit bonyolultabb a dolog....itt nem kapunk egy komplett listát -- illetve mégis csak darabokban -- viszont a program egyenkénti választási lehetőségre felkínálja a kiszűrt személyeket...akikből mi jelöljük ki a település törzslakosságának állományát.
Ezt a csoport képzés menüpontban tudjuk egyszerűen megtenni, ahol a keresési feltételekben megadjuk a település nevét -- ha több van -- és a születési dátumot az anyakönyv vezetés kezdete + 20 év alatti értékre állítjuk.
Ezután a program megjeleníti a megfelelő személyeket....de itt kell majd egy kis okoskodás.....
Ugyanis nekünk nem a megjelenített születettekre, hanem az ő szüleikre van szükségünk, tehát őket válasszuk ki a csoportba.
Praktikus őket valamilyen jelzéssel megkülönböztetni, ami a nevük valamely nem használt kiterjesztése lehet pl. a gúnynév rovat.

Mostmár már tudjuk kik alkották a település törzslakosságát.
Viszont egy-egy családnévből valószínűleg több is előfordul, azért képezzünk családnevenként(klán-onként) egy-egy személyt a család(klán) nevével és csatojuk bele őket. Majd a klánneveket csatoljuk egy fő a település nevét tartalmazó személyhez.
 

Ezáltal valóban elkészült a településünk komplett családfája, amit szívünk, kedvünk szerint publikálhatunk számtalan helyen és kellően sokféle megjelenítésben....az utókor és más érdeklődők számára.


László Balogh
Adminisztrátor · Február 8.
A mai kor emberének a legfontosabb mérőszáma -- a pénzen kívül, az idő.....

Lássuk mennyi becsült időre van szükség egy kis/közepes település feldolgozásához

A település excel formátumú letöltése az FS-ről kb. 6-8 óra (15-18000) születés.
Az excel állományok összefűzése max. 1-2 perc
Excelben a fejléc átalakítás max. 30 perc
Excelben a keresztnevek korrigálása kb. 4-6 óra
Ahnenblatt programban a beolvasás max.1-2 perc
Ahnenblatt programban a többszöröződések kiszűrése max.1-5 perc
RootsMagic programban a beolvasás max. 1-2 perc

A tévesen szereplő nevek/névváltozatok helyrehozása az egy keményebb dió...napokban-hetekben mérhető.
A családsejtek kialakítása 1-2 nap
A házassági és a halotti anyakönyvek bedolgozásáról még csak annyi adatom van, hogy egy-egy oldal feldolgozásának körülbelül a fele a nevek elolvasására szükséges idő....ez a nagyon régi -- alig olvasható -- oldalanként 13-15 bejegyzést tartalmazó anyakönyvekből szerzett adat, ahol egy lap (2x15 bejegyzés) bevitele kb.30 perc volt.

Viszont a végén -- ha mindenre ki van a korrekció terjesztve és a házasságok is bedolgozásra kerültek -- egy komplett település családfája van/lesz az ember birtokában.....

Aki már próbált családfát összeállítani, az tapasztalatból tudja, hogy a fenti idők többszörösét vette igénybe egy-egy vonal felállítása.


VÉGEZETÜL.......................

Még egy gondolat a miért lenne jó belevágni kérdéshez....avagy álmodjunk egy szebb jövőt...

A mai technológiai szinten, a mormonok által indexelt teljes magyar születési állomány 1895-ig kb. 80 millió rekord....KOMPLETTEN. Ez tartalmazza a két fő vallás (katolikus és református) teljes állományát !!!
Ennek a helyszükséglete lötyög egy normális szerveren. Egy valamirevaló szerver lazán képes lenne több tucatnyi on-line indexelést fogadni, ahol csak ki kellene választani a meglévő adatbázisból az indexelendő adatok alapját.........Szinte egy betűt sem kellene bepötyögni, még a dátumok is kiválaszthatóak lenyíló menük segítségével !!!

A most elindított egyházi akv-ek bedolgozása villámgyors lehetne, csak az olvashatóság lenne a gátló tényező.

Értelmes adatbázis kialakítással lényegében egy országos on-line családfa épülhetne !!!
Ez várhatóan elindítana az érdekeltek, majd a külső érdeklődők körében egy öngerjesztő folyamatot, ami valóban felpörgethetné a feldolgozást, és esetleg állami pénzek, eszközök is bevonódhatnának a folyamatba.......

Én azt gondolom, hogy ebbe az irányba kellene elmozdulni......
 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról