[Csaladtortenet 2] Névváltozás?

Zétény Szabó zetenyszabo99 at gmail.com
2019. Május. 5., V, 20:32:54 CEST


Kedves Kutatótársak!

Fonyban, majd Mádon éltek őseim, ns. Héder András és Bodnár Mária. Lányaik,
Borbála (1838-42) és - nővére halála miatt - Borbála (1843-1895), aki
először Bezerédi Károly, majd Balog András felesége volt. Házassága(i)
miatt Tiszanagyfaluba került.
Balog Andrással kötött második házzasságánál beírták szülei nevét. Szinte
minden egyezik: a keresztelésiben szülei Héder András református és Bodnár
Mária katolikus; a házasságiban azonban Héder András helvét hitvallású (ez
helyes, mivel a helvét svájcit jelent, a református egyház "alapítója),
Kálvin János pedig Genfben volt prédikátor, a helvét hitvallású egyenlő a
reformátussal), anyjánál a Mária és a római katolikus oké, azonban a
családnév Bodnár helyett Stelcz. Biztos, hogy 1843-ban született Mádon, ezt
mind az említett házassági, mind a halálozási bejegyzés igazolja (amelyben
sajnos a szülők neve nincs beírva).

Szerintetek ez sima elírás, vagy két neve lehetett a családnak? Sajnos nem
találom Bodnár (Stelcz) Mária halálozását évek óta, ezért kérdezem meg azt
is, hogy esetleg valamelyikőtök találkozott-e már hasonlóval (vagy éppen a
Bodnár-Stelcz családdal).
Azért is tartom fontosnak a kiírását, mert egyébként is érdekes esetről van
szó.

Előre is köszönöm az ötleteket!

Üdv!
Szabó Zétény


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról