[Csaladtortenet 2] FW: Soroksár

Balla Anikó balla.aniko at t-online.hu
2020. Jan. 16., Cs, 16:18:56 CET


Kedves Mindenki!

A szóban forgó épületre 2018-ban emléktáblát helyezett el a Soroksári
Grassalkovich Kör, mellékelem az épület fényképét.
Érdemes ezt a pár sort elolvasni, valószínűnek tartom, hogy német származású
a kocsma akkori bérlője.

Idézet: Dr. Papp Gézáné, Klébl Ágnes: Pest déli környéke a középkorban


"Ha Soroksár rejtélyes történetét fürkésszük, amelyet Anonymus a
honfoglalásig vezet vissza, azt a megállapítást kell megkockáztatnunk, hogy
nevének folyamatos továbbélés a legsivárabb körülmények között is a
középkori hagyományon kívül a szegedi és belgrádi nagy utak itteni
elágazásának és a mellette álló katonai őrház vagy török szóval csardak
stratégiai jelentőségének köszönhette. Ismert, hogy folyók torkolatánál,
utak találkozásánál a törökök kisebb palánkokat és megerősített őrtornyokat
emeltek. Ilyen fallal körülvett kisebb vár, azaz török kori nevén palánk
vagy vigyázóház állhatott a mai Grassalkovich út 209 sz. ház helyén, ahol
1727-ben urasági kocsmát, de valószínűleg már korábban is országút melletti
magas kőfallal kerített csárdát talált az utazó."

1727-ben urasági kocsmát talál az arra utazó, a kecskeméti járás
adófizetőinek összeírásában  Andreas Nauman neve szerepel, aki  1727-1729
bérli a kocsmát.

1732-ben Forster János Jakab a kocsma bérlője, valószínű, hogy innen intézte
a toborzást.

Üdvözlettel:

Balla Anikó


-----Original Message-----
From: Hegedüs Gyula (családtörténet) [mailto:csaladtortenet at hegedusgyula.hu]

Sent: Wednesday, January 15, 2020 9:20 PM
To: pj.kapcsolat at gmail.com
Subject: [Csaladtortenet 2] Soroksár

Kedves Judit!

A fogadó valóban az az épület, amiről a listatársak több linket is 
küldtek.
Azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy 1727-ben egy újonnan 
telepített sváb faluban zsidó származású lett volna a fogadó bérlője. A 
magyarországi zsidók nagy része II. József idejében vett fel - állami 
utasításra - német családnevet. Persze német-cseh-morva vidékekről 
jöttek korábban is német nevű zsidó családok, de nekem a Neumann név 
inkább az 1780 utáni névváltozást sugall.
Szerintem a soroksári fogadó első bérlője inkább egy katolikus német 
lehetett.

Üdvözlettel
Gyula
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
____________________________________________________________________________
_
levelező lista honlap:
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: IMGP8288.JPG
Type: image/jpeg
Size: 2676022 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20200116/8a50de6c/IMGP8288.JPG>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: 7- 1996-os felvétel.jpg
Type: image/jpeg
Size: 1582208 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20200116/8a50de6c/7-1996-osfelvtel.jpg>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról