[Csaladtortenet 2] kiolvasás

A.M. schlosslovo at gmail.com
2020. Jún. 13., Szo, 13:11:20 CEST


Kedves Sanyi,

köszönöm. Volt pár évvel később Felsőkismartonhegyen egy Kiss Antal
szabómester - Schwemmer Terézia páros, Antal 1843-ban hunyt el, de kevés az
adat ahhoz, hogy esetleg a korábbi Kiss Károly(-Antal?) ispán - Schwemmer
Terézia párost azonosítani lehessen bennük. Nem ritka, hogy egy személy a
bejegyzésekben hol egyik, hol másik keresztnevén szerepel, de mivel Kiss
Károly születési bejegyzése nem ismert, így ovakodnék ettől.

Kiss Antal-Kiss Johanna páros Kiss Károly gyermekeinek keresztszülei a
felmenőim, na nekik sem ismert születési helyük és házasságuk. De nem
tartom kizártnak, hogy Kiss Károly valamelyikük rokona volt, viszont
tengernyi Kiss Antal és Kiss Károly élt a korabeli Magyarországon, úgyhogy
nem lesz egyszerű felderíteni őket. Eddig kb. 50 település születési
anyakönyveit, házasságait, halálozásait néztem át eredménytelenül, viszont
csak a katolikusokra korlátoztam a keresést, noha elképzelhető, hogy
eredendően protestánsok voltak, akik az esküvő után/uradalmi szolgálatba
álláskor esetleg áttértek, úgyhogy következő körben átnézem a megye összes
protestáns anyakönyvét. Viszont mint uradalmi emberek szinte bárhonnan
származhattak az országból. Antal uradalmi tiszttársa, Detrich József
kasznár például Nógrádból érkezett.

Ádám

Jóna Sándor <jona at jonafamily.eu> ezt írta (időpont: 2020. jún. 13., Szo,
12:40):

> Kedves Ádám!
>
> Nem könnyű feladat, mert kevés a viszonyítási alap. 4 bejegyzés, amiben
> nincs pl. R.
> A szó végére akár egy "o"-t is bele lehetne látni. Nincs tuti tippem.
> A FS nem dobott a párra más találatot.
>
> Viszont jegyezd meg a bejegyzőt. Ha találkozol vele ill. az írásával  a
> környéken, az még segíthet.
> Lakner Lambert ferences rendi atya
>
> Üdv, Sanyi
>
> ------------------------------
> *Feladó: *"A.M." <schlosslovo at gmail.com>
> *Címzett: *"Anna Gősiné Greguss" <ggacs4 at gmail.com>
> *Másolatot kap: *"családtörténet lista" <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
> *Elküldött üzenetek: *Szombat, 2020. június 13. 11:12:27
> *Tárgy: *Re: [Csaladtortenet 2] kiolvasás
>
> Kedves Anna,
>
> Köszönöm, logikus lenne, bár akkor az "in" előtte sok értelemmel nem bír,
> hacsak az nem Egyedre utal. Sajnos ez az egyetlen bejegyzés Károlytól, még
> keresztapja sem volt senkinek a bejegyzésekben.
>
> Ádám
>
> Anna Gősiné Greguss <ggacs4 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. jún. 12.,
> P
> 22:17):
>
> > Kedves Ádám!
> > Olvasatom szerint Rum. cath. (római katolikus)
> > Üdv,
> > Anna
> >
> >
> >
> > A.M. <schlosslovo at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. jún. 12., P,
> 20:50):
> >
> >> *Kedves Levtársak,*
> >>
> >>
> >> *jobb oldalról a 3. bejegyzésben D. Carolus Kiss spanus Dlis in ??.
> Szóval
> >> az in és a cath. közötti szó érdekelne. Esetleg az oriundum rövidítve? *
> >> *
> >>
> https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-YSBZ-PYT?cc=1743180&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6SM-R57
> >> <
> >>
> https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-YSBZ-PYT?cc=1743180&personaUrl=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX6SM-R57
> >> >*
> >>
> >> *Köszönettel:*
> >>
> >>
> >> *Ádám*
> >>   ==  ==  ==  ==  ==
> >> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >>
> >>
> _____________________________________________________________________________
> >> levelező lista honlap:
> >> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> >> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >>
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról