[Csaladtortenet 2] Kutatási lehetőség hagyatéki iratok között

Károly Füzék fuzekkaroly at gmail.com
2020. Nov. 3., K, 21:47:17 CET


Kedves Kutatótársak!

Azt szeretném kérdezni, mennyire jellemző, hogy egy földműves családnak az
1900-as évek első két évtizedében legyenek hagyatéki iratai?
Van tapasztalatotok ebben? Milyen szervhez fordulhatok ilyen igénnyel?

Jelencsik József szépapám halálesetét keresem, de sajnos nem találom (sem
az időpontot, sem a helyszínt nem ismerem, csak a lakhelyét), így arra
gondoltam, esetleg a felesége halála kapcsán született esetleges hagyatéki
iratok között lehet róla információ.

Az illető Hódmezővásárhelyen élt, de a halála
időintervallumával kapcsolatban ellentmondásba ütköztem. A felesége
1902.02.02-i halotti anyakönyvében már elhunytként szerepel, de az egyik
fiuk, Jelencsik Imre 1903.08.17-i hódmezővásárhelyi házassági anyakönyve
szerint még élt (a felesége helyesen már elhunytként szerepel). A halottak
között nem találtam meg 1895. és 1902. között az állami anyakönyvben
(1899-ben még élt, így az egyházi anyakönyvekben nem is kerestem). A
hódmezővásárhelyi anyakönyvvezető szerint 1903. után sem szerepel az
elhunytak között, így az is lehet, hogy nem Hódmezővásárhelyen halt meg..

Válaszotokat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Karesz


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról