[Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

György Ujj ujjgyuri at gmail.com
2020. Nov. 20., P, 08:15:01 CET

Kedves István!

Benne volt a kormányrendeletben a levéltár, csak nem ott, ahol nézted,
hanem a maszk viselési szabályoknál, azaz, hogy hol kell maszkot viselni:
  e) a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag
védelméről szóló törvényben meghatározott
     ea) közlevéltár külső személyek számára látogatható területén,
     eb) nyilvános magánlevéltár külső személyek számára látogatható
területén,

Üdv Gyuri

Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16., H,
18:56):

> Poénkodást félretéve, igen, az lesz a megoldás, hogy a gyaníthatón órák
> alatt összedobott kormányrendeletből a jogalkotói szándék ellenére kimaradt
> a levéltár, mivel a rendelet megfogalmazójának nem esett le a tantusz, hogy
> arra levéltári törvény vonatkozik.
>
> Azaz betű szerint betartva rendeletet, moziba, színházba, múzeumba,
> könyvtárba nem teheted be a lábad, de levéltárba kutatni igen.
> Nyilvánvalóan nem így akarták.
>
> A nevezett intézmények vezetői pedig maximális rugalmassággal lecsaptak a
> bent felejtett kiskapura. Kívánom, maradjon meg a jó szokásuk. J
>
>
>
> From: György Négyesi [mailto:negyesigy at gmail.com]
> Sent: Monday, November 16, 2020 6:45 PM
> To: Krisztián Skoumal
> Cc: Babcsányi István; csaladtortenet
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
>
>
>
> Meséljetek hol van a kormányrendeletben a levéltár??
>
> Nem ugyanaz a kategória szerintem, mint a könyvtár
>
>
> 4si Gyuri
>
> 30 4358481
>
> sakk-magazin.hu/4si
>
>
>
>
>
> Krisztián Skoumal <skoumi.gen at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov.
> 16., H, 18:43):
>
> várd Pista, csak ne féllábon, mert hamar összerogysz :D
>
>
>
> Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16.,
> H, 18:42):
>
> Nem értem félre, a kormányrendelet konkrétan megtiltja hogy az ott
> dolgozókon kívül bárki is az intézményben tartózkodjon. Nem a látogatást
> tiltja, hanem hogy egyáltalán bárki külsős betegye a lábát.
>
> De nekem aztán mindegy, úgysem készültem kutatni, mindenestre várom az
> intézménytől az értelmetlen kutatási korlátozások hasonlóan szabad
> szellemű, kreatív, felhasználóbarát értelmezését. J
>
>
>
>
>
> From: György Négyesi [mailto:negyesigy at gmail.com]
> Sent: Monday, November 16, 2020 6:36 PM
> To: Babcsányi István
> Cc: Erik Dirbák; csaladtortenet
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
>
>
>
> ISTVÁN FÉLREÉRTED
>
> A BÉCSI KAPU TÉR turistáknak látogatható, már nem tudom milyen napokon,
> ezt tiltották le
>
>
> 4si Gyuri
>
> 30 4358481
>
> sakk-magazin.hu/4si
>
>
>
>
>
> Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16.,
> H, 18:34):
>
> MNL honlapján 11.11-én megjelent közlemény:
>
>
>
> „A rendkívüli állapotra tekintettel 2020. november 12. csütörtöktől a
> Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kiállítása és épületei nem
> látogathatók. A zárás a kutatótermeket nem érinti. A Magyar Nemzeti
> Levéltár Országos Levéltára által meghirdetett valamennyi program
> előreláthatóan későbbi időpontban valósul meg. A korlátozások 30 napig
> lesznek érvényben, de szükség esetén meghosszabbíthatják őket.”
>
>
>
> Az épület nem látogatható az nem azt jelenti magyarul, hogy nem lehet
> bemenni?
>
>
>
> Biztos tudnak valamit amit én nem, mert:
>
>
>
> -          ezek szerint a kutatótermek az épületbe való belépés
> mellőzésével felkereshetők (ablakon át?)
>
> -          a kutatóterem nem része a levéltár épületének
>
> -          vagy ha az előbbi kettő nem, akkor kutató mivel ott kutat, azaz
> munkát végez, ott dolgozónak minősül
>
>
>
> akárhogy is van, jegyezzük meg, később még jól jöhet. J
>
>
>
> From: György Négyesi [mailto:negyesigy at gmail.com]
> Sent: Monday, November 16, 2020 6:23 PM
> To: Babcsányi István
> Cc: Erik Dirbák; csaladtortenet
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
>
>
>
> Néd meg mnl.gov.hu, bparchiv.hu stb nyitva vannak, a könyvtárak bezártak,
> OSZK, FSZEK
>
>
> 4si Gyuri
>
> 30 4358481
>
> sakk-magazin.hu/4si
>
>
>
>
>
> Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16.,
> H, 18:21):
>
> Nem akarok vitatkozni, de ha valóban nyitva vannak, akkor azt a
> kormányrendelet ellenére teszik, ami felettébb furcsa lenne egy olyan
> intézménytől amelyről jól tudjuk, hogy a jogszabályi előírásokat inkább
> túlteljesíti, mint alul.
>
> Hacsak nincs valahol eldugva a rendeletben, vagy nem jött ki hozzá egy
> külön végrehajtási utasítás, hogy a múzeum, könyvtár, stb. nem látogatható,
> csak az ott dolgozók tartózkodhatnak az épületben, de ez nem vonatkozik a
> levéltárakra…
>
>
>
>
>
> From: György Négyesi [mailto:negyesigy at gmail.com]
> Sent: Monday, November 16, 2020 6:00 PM
> To: Erik Dirbák
> Cc: Babcsányi István; csaladtortenet
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
>
>
>
> MÉG NINCSENEK ZÁRVA
>
>
> 4si Gyuri
>
> 30 4358481
>
> sakk-magazin.hu/4si
>
>
>
>
>
> Erik Dirbák <dirbakerik at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16., H,
> 17:57):
>
> Számomra nem sürgős. :-) Üdv. Erik
>
> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> &utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> &utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> Bez
> virů. www.avast.com

> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
> Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 16.,
> H,
> 17:55):
>
> > Attól tartok, zárva vannak a levéltárak...
> >
> > -----Original Message-----
> > From: csaladtortenet [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu]
> On
> > Behalf Of Erik Dirbák
> > Sent: Monday, November 16, 2020 5:54 PM
> > To: csaladtortenet
> > Subject: [Csaladtortenet 2] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár
> >
> > Kedves Családkutatók,
> >
> > nem készül közületek valaki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárba?
> >
> > Köszönöm. Üdv. Erik
> >
> > <
> > https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campai>
> &utm_source=link&utm_campai> &utm_source=link&utm_campai
> > gn=sig-email&utm_content=webmail
> > <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> &utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> &utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
> > >
> > Bez
> > virů. www.avast.com

> > <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> ____________________________________________________________________________
> > _
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
> >
> > --
> > Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
> > https://www.avast.com/antivirus
> >
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>
>
> --
> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
> https://www.avast.com/antivirus
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>

További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról