[Csaladtortenet 2] Két házasság, ugyanazon gyermek név

Szigetiné Ili zekany at gmail.com
2020. Okt. 29., Cs, 22:14:00 CET


Nem jellemző az ilyen eset, de előfordul. Az üknagyapám apjának az első
feleségétől 1855-ben született egy Mária nevű lánya. A felesége meghalt
1885-ben. 1888-ban a szépapámnak a gazdasszonyától született egy lánya
(törvénytelen) akit az anyja saját maga után Máriának kereszteltetett. Majd
1891-ben házasságot kötöttek, így törvényes lett, és az apja vezetéknevét
kapta. Egy időben két élő Mária nevű lánya volt a papának.
üdv: Ili

József Németh <jozsefnemeth424 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. okt.
29., Cs, 20:05):

> A tapasztalatom szerint 99%-ban ilyenkor az van, hogy egy időben nem volt
> ugyanazon nevű gyermek. Az elsőnek született meghalt még a másik születése
> előtt. Vannak olyan nevek, amelynek újra adásához fanatikusan ragaszkodtak,
> pl. volt a kutatásaimban olyan, hogy a 8 gyermekből 4 János volt, 3
> Erzsébet (így hívták a szülőket), egyik sem érte meg a felnőtt kort. A
> családfát végül egy Ferenc nevű vitte tovább.
> A maradék 1% extrém eset, egyszer valaki épp itt írta a listán, hogy utána
> kutatott a két testvér Jánosnak, az egyik védőszentje (katolikusoknál)
> Nepomuki Szent János volt, a másiké pedig Keresztelő Szent János. Nep.
> (akkor még nem értettem a rövidítést) Jánossal azóta én is többször
> találkoztam.
> NJ
>
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> Mentes
> a vírusoktól. www.avast.com
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
> Szabó Előd <szaeltan at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. okt. 29., Cs,
> 19:31):
>
> > Kedves Teréz!
> >
> > Elvileg létezhet ilyen, és biztosan van is.
> > De!
> > A ez az eshetőség a facebook csoportokban és itt is - olyan sűrűn jön elő
> > megoldásként,
> > hogy bevallom, nekem az esetek jó része gyanús, hogy valami el van
> > rontva...
> > Vagy én nem tudom, hogy katolikus körben ez mennyire gyakori lehetett...
> > üdv: Előd
> > ++++++++++++++++++++++++++
> > -----Original Message-----
> > From: csaladtortenet [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu]
> On
> > Behalf Of CSH T
> > Sent: Thursday, October 29, 2020 3:02 PM
> > To: csaladtortenet
> > Subject: [Csaladtortenet 2] Két házasság, ugyanazon gyermek név
> >
> > Kedves Tagság!
> >
> > Létezik olyan, hogy egy férfi újra házasodott és első és második
> > házasságából is ugyanazzal a névvel szerepel 2 különböző gyermeke, akik
> > élnek is?
> >
> > pl. apa: Nagy András - anya: Kis Éva - gyermek: Nagy Bálint (első
> házasság)
> >      apa: Nagy András - anya: Kovács Ilona - gyermek: Nagy Bálint
> (második
> > házasság)
> >
> > Köszönettel:
> > Császárné Teréz
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> ____________________________________________________________________________
> > _
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról