[Csaladtortenet 2] világcsaládfa?

Othon P. László othonpl26 at gmail.com
2021. Júl. 15., Cs, 23:24:31 CEST


Kedves Listalakók!

Nekem van egy megtörtént esetem, az egyik ükapám feleségének az ágát
feldolgoztam mivel egy ritka svájci ág. Felkerestem 1999-ben egy hölgyet
adategyeztetés címén és amikor ajtót nyitott bemutatkoztam neki és mindjárt
mondtam neki, hogy "ugye alumínium fésűt" tetszik használni, Ő erre olyan
furcsa hangsúllyal mondta "na jöjjön csak be fiatalember"! Majd a lakásba
bent a nappaliban az asztalon ott volt egy alumínium fésű melyre
rámutattam, mire Ő "kivel beszéltem a családba ki pletykálkodott" mire én a
következőt mondtam neki. Edit néni kérem ha hajlékony műanyag fésűt
tetszene használni azzal NEM tudna fésülködni mert elhajlik a keménynek
kitörnek a fogai, tehát marad a 10 úja vagy az alumínium fésű mert a
bátyámnak ugyan ilyen haja van. Hát nem gondolta, hogy a családba másnak is
lehet ilyen erős haja. Nekem Ő 6 fokú unoka nővérem volt. A beszélgetés
közben jeleztem neki, hogy Szegeden is találtam egy hasonló korú Márta
nénit és már vele is beszéltem. Megadtam neki a telefon számát mert
gyerekkorában volt egy ilyen unokatestvére. Másnap felhívott, hogy csúnyán
"kiszúrtam vele" mert több mint 3 órát beszélgettek és az sokba került.
A történetnek nincsen vége mert kiderült, hogy mind a kettőjük fia hegedű
művészként él külföldön és egy városban. Márta ment ki először fiához és
megkérdezte, hogy van a "rokon barát" mire a fia visszakérdezett "ezt
komolyan mondod vagy viccelsz" mire Márta mondta neki az emberek a
rokonaikat megvallják. Erre a fia elrohant a "barátjához" és az úton azon
gondolkodott, hogy mit kérdezzen a barátjától, rájött ha komoly a dolog
akkor az anyjuk neve körül ker keresni az információt.
Megérkezvén a barátjához ki azonnal érdeklődött, hogy megérkezett-e az
Édesanyja, mire azt válaszolta, hogy "idejövet azon gondolkodtam, hogy mit
is kérdezzek Tőled, de arra jutottam mi lenne ha egyszerre kimondanánk
édesanyáink teljes nevét" és akkor derült ki egy a vezeték nevük
édesanyjaiknak. Ekkor a Barát beszólt a feleségének, mindjárt jövök mert
elugrom a "rokonhoz"! Edit nénitől megtudta a két jó barát, hogy 3 fokú
unokatestvérek, miközben több mint 10 éve jóbarátok és egy zenekarban
játszanak!
Szeretettel: Heim Pali

Szigetiné Ili <zekany at gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. júl. 15., Cs,
22:03):

> Kedves Előd!
> Pedig sokszor van több 100 km-es ugrás, legalábbis az én családfámon.
> Üdv: Ili
>
> Szabó Előd <szaeltan at gmail.com> ezt írta (időpont: 2021. júl. 15., Cs,
> 21:29):
>
> > Kedves László!
> >
> > Szerintem egyetértünk.
> > És a cél is ez, amit leírtál.
> > Ha más cél világlott ki, vagy kerítéseket akartam volna szabni, akkor nem
> > tudtam eléggé átadni, amit írni szerettem volna. :)
> >
> > Azt akartam sugallni, hogy a fát egy értelmes kereten belül érdemes
> > bővíteni, mondjuk nem ugrunk benne 300 km-t és ott is képezünk egy gócot.
> > Ez az értelmes keret pont az, amit tökéletesen fogalmazva leírtál.
> > Vagyis a saját lineális kutatásunk következő lépcsője vagy a szomszédnak,
> > barátnak kutatás,
> > vagy a településünk feldolgozása.
> >
> > De mindenki családfázzon úgy, ahogy neki jólesik. Én is ingázok sokszor.
> > Elvégre ez egy hobbi.
> >
> > üdv: Előd
> > --------------------------------------------------------
> >
> > -----Original Message-----
> > From: csaladtortenet [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu]
> On
> > Behalf Of Balog László
> > Sent: Thursday, July 15, 2021 8:06 PM
> > To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > Subject: Re: [Csaladtortenet 2] világcsaládfa?
> >
> > Hűha.....
> >
> > Anélkül, hogy bántani/sérteni szeretnék bárkit is !!!
> >
> > Én, most nagyooon zavarba kerültem.
> > Eleddig azt gondoltam, hogy Előd és az általa létrehozott
> "településkutató"
> > FB csoport -- már ha létezik még, mert én nem látom -- elsődleges célja,
> > egy-egy település TELJES kapcsolat rendszerének a feltérképezése, és
> > valamilyen módon való publikálása.
> > Ez messze túlmutat csak a vérségi vonalak kibogozásán és a végén valóban
> az
> > a régi népi bölcsesség látszik igazolódni amely szerint, lényegében
> > mindenki
> > rokon egy-egy adott településen,   6-7 generációkig lenyúlva -- ami az
> > anyakönyvek kezdeti vezetési időszaka -- az akkor felvett
> "törzslakosságot"
> > tekintetve alapnak.
> > A gond inkább az -- amellett, hogy egy-egy település teljes feldolgozása
> > még
> > a mai eszközöket használva is monumentális munka -- hogy jelen
> pillanatban
> > MÉG nem létezik olyan program amely képes lenne, egy ilyen három
> dimenziós
> > adatbázist megjeleníteni.
> > Meg kell elégednünk a kettő dimenziós szeletek látványában.
> >
> > Egy jó vitaindító lehetne, hogy -- akár vérségi szinten -- hányadik fokig
> > tekintünk valakit rokonnak, illetve, hogy az oldalágak tekintetében kit
> > vegyünk bele ebbe a körbe.
> > Megjegyezném, hogy a rokonságba tartozás teljesen más definiciójú pl. egy
> > határon túli településen( a Vajdaságban a második/harmadik unokatestvérek
> > is
> > számon vannak tartva) és teljesen más egy nagyvárosban.
> >
> >  Ebből kiindulva, egy gyakorlati határ felállítása szerintem nem reális.
> > Az pedig, hogy másoknak kerítéseket/direktívákat állítsunk a saját
> hobbijuk
> > ki és megélésében.....nem tűnik egy jó ötletnek.
> >
> > BL
> >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> ____________________________________________________________________________
> > _
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról