[Csaladtortenet 2] érdekes és tanulságos mozi a DNS-vizsgálat eredményeiről

Klára Majoros majoros at t-online.hu
2021. Okt. 20., Sze, 10:22:34 CEST


Sziasztok!
Az angolul tudóknak egy csemege arról, hogy mit hozhat a DNS-vizsgálat.
A műsort szabad magyar fordításban úgy reklámozták, hogy amikor 
oroszlánt nyersz a tombolán.
A szereplők mindegyike más eredményt kapott, mint amit várt: a papája nem 
azonos a biológiai apjával; örökbefogadott gyerek volt, amit a környezetében 
mindenki tudott, de számára 60 évig nem derült ki; a származására büszke 
olasznak semmi köze Itáliához; az egykeként felnőtt kislánynak van három 
féltestvére, akik egymást sem ismerték, és még kutatnak tovább; valakit 
felhív egy 50-es hölgy, hogy heló, a lányod vagyok, tudtál rólam és így 
tovább. 
A szereplők beszélnek a felkavaró érzésekről, a bizonytalanságról, hogy 
meg akarják-e ismeri a valóságot, merjék-e megkeresni a frissen talált apát, 
anyát, testvért, mit és hogyan mondjanak, mi lesz az eddigi testvéri, rokoni 
kapcsolatokkal, a német helyett hispán örökséggel, mi van, ha 15 év 
családkutatás megy a levesbe és így tovább.
Van, akit az egészségügyi adatok sokkoltak, mert azt állította a cég, hogy 
nagyon nagy eséllyel pár éven belül vastagbélrákja lesz, és amikor ijedtében 
orvoshoz rohant, kiderült, 47 évesen már a határán van a rák kifejlődésének.
De szó esik a jogi vonatkozásokról – kié a genealógiai cégeknek elküldött 
DNS? Kinek érdemes és szabad belevágnia a DNS-vizsgálatokba, mik a 
kockázatok és előnyök.
A mozihoz érteni kell angolul, nem is kicsit, mert a szereplők nagy része 
ausztrál, és vannak, akik eléggé ausztrál akcentussal beszélnek.
https://www.youtube.com/watch?v=HEkE3h5msqc
U.i.
Privát véleményem, hogy a műsor nagyon jó. Saját tapasztalatból tudom. Én 
is ebbe a körbe tartozom, bambán ültem a monitor előtt a MyHeritage 
emaljének megérkezéskor, hogy mit keres az életemben legközelebbi élő 
rokonként egy tök ismeretlen családnevű elsőfokú unokatestvér 
Michiganből. Én is kaptam perceken belül egy levelet, hogy hát én meg ki 
vagyok, mert a másik fél is megkapta ugyanez az értesítést.
Egy év kemény közös munka után ma már tudom, hogy a még ifjú apai 
nagypapám volt a ludas – a terhes kislány meg elhajózott Amerikába, ott 
született meg a nagynénim, a michigani unokatestvér mamája. Így lettem 
gazdagabb sok tucat unokatestvérrel és egy olyan problémával, amiről 
szintén szó esik a műsorban. A papám huga 102 éves volt ekkor, és a 
lányával nem tudtuk eldönteni, hogy jó-e, kell-e, szabad-e elmondani neki, 
hogy volt egy nővére, akinek született tíz gyereke, megszámlálhatatlan 
unokája, dédunokája és ükunokája. Valaki elfecsegte neki, így hamar 
megtudta. Meglepődött, csodálkozott, örült, és másnap azt mondta nekem, 
hogy már érti, hogy miért kutatom a család történetét.
Jó szórakozást!
Klári





________________________________________________
 --                    Klára Majoros
majoros at t-online.hu   majorosklara at gmail.com

               




További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról