[Csaladtortenet 2] Azonos nevű gyermekek

Amrein Ilona amrein.ilona at freemail.hu
2022. Jan. 21., P, 06:46:34 CET


Kedves László!

A csatolásokat nem tudtam megnyitni, így nem tudom, hogy katolikusokról van-e szó. Nálam Jánosokkal ez többször is előfordult. Mivel több Szent János is van, az egyiknek a védőszentje pl. Keresztelő Szent János volt, a másiké Nepomuki. Ezért külön névként tekintettek rá. Györgynél egy Szent György ismert ("Sárkányölő"), de elképzelhető, hogy volt másik "kisebb", kevésbé ismert szent is, akit a 19. században tiszteltek.
Az is előfordulhat, hogy a keresztelési és a halotti anyakönyvben eltérő keresztnevek szerepelnek, holott egyértelmű, hogy ugyanarról a személyről van szó. A kereszteléskor a keresztszülők voltak jelen (1-2 naposan történt ez abban az időszakban), ők vitték a paphoz a gyereket és ők mondták be a nevet. Elképzelhető, hogy ők, vagy akár a pap, tévedtek.
Az azonos nevű házaspárok megléte sem lehetetlen, az én szülőfalumban ez talán egyszer fordult elő úgy, hogy az anya vezetékneve is ismert volt. Persze ez a település nagyságától és a családnevek gyakoriságától is függ. A keresztelési anyakönyvben szereplő többi információ (lakcím, apa foglalkozása, keresztszülők neve) segíthet annak eldöntésében, hogy ugyanarról a házaspárról van-e szó. (Érdemes a környező települések anyakönyveit végignézni, hátha ott keresztelték az idősebbik Györgyöt.

Üdvözlettel
Pencz-Amrein Ilona
-------- Eredeti levél --------
Feladó: Nagy László < nagyl at kreatormi.hu (Link -> mailto:nagyl at kreatormi.hu) >
Dátum: 2022 január 21 00:05:12
Tárgy: Re: [Csaladtortenet 2] Azonos nevű gyermekek
Címzett: Julia Szent-Gyorgyi < jpmiaou at gmail.com (Link -> mailto:jpmiaou at gmail.com) >
Kedves Júlia!
Lehet, hogy a halotti bejegyzés nem Györgyre vonatkozik, de ez nem oldja
meg azt a problémát, hogy egy időben két azonos nevű, azonos szülőktől
származó Gera György létezik. Az azonos nevű házaspár természetesen
lehet magyarázat...
Üdv: Nagy László
2022. 01. 20. 23:47 keltezéssel, Julia Szent-Gyorgyi írta:
> Az 1872-es bejegyzés Gregorius = Gergely, nem György, tehát szerintem
> az 1870-es bejegyzésben tévedésből írtak Györgyöt.
>
> Másik lehetőség, hogy két azonos-nevű házaspárról van szó. Ez aránylag
> ritka családneveknél is előfordulhat.
>
> Juli
> /\ /\
>> *.*<
> Nagy László <nagyl at kreatormi.hu> ezt írta (időpont: 2022. jan. 20., Cs, 17:03):
>> Kedves Listatársak!
>>
>> A következő problémával szembesültem: Gera Imrének és Bodó Rozáliának
>> György nevű gyermeke születik 1870. március 1-én. A születési
>> anyakönyvébe is be van jegyezve, és a halotti anyakönyvben is
>> megtalálható a halálesete 1872. február 6-án. Ugyanakkor, egy ugyanezen
>> szülőktől származó Gera György 23 évesen, 1882. november 14-én
>> megházasodik. Ez azt jelenti, hogy az 1859 táján született, és az 1882.
>> évet megélő György 1870-ben születő testvérét is Györgyként
>> anyakönyvezik. A szülök 1853. november 7-én esküdtek, tehát születhetett
>> György nevű fiuk 1859 táján (ezt egyelőre nem találom). Találkoztatok
>> már hasonlóval? Mellékelem az említett bejegyzéseket.
>>
>> Üdv: Nagy László
>> --------- következő rész ---------
>> A non-text attachment was scrubbed...
>> Name: Gera György 1870 halotti anyakönyv.jpg
>> Type: image/jpeg
>> Size: 193945 bytes
>> Desc: nem elérhető
>> URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20220120/bef2c6a8/GeraGyrgy1870halottianyaknyv.jpg>
>> --------- következő rész ---------
>> A non-text attachment was scrubbed...
>> Name: Gera György 1870 születési anyakönyv.jpg
>> Type: image/jpeg
>> Size: 202456 bytes
>> Desc: nem elérhető
>> URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20220120/bef2c6a8/GeraGyrgy1870szletsianyaknyv.jpg>
>> --------- következő rész ---------
>> A non-text attachment was scrubbed...
>> Name: Gera György és Molnár Katalin házassági anyakönyv.jpg
>> Type: image/jpeg
>> Size: 236811 bytes
>> Desc: nem elérhető
>> URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20220120/bef2c6a8/GeraGyrgysMolnrKatalinhzassgianyaknyv.jpg>
>> --------- következő rész ---------
>> A non-text attachment was scrubbed...
>> Name: GERA Imre és BODÓ Rozália házassági anyakönyv.jpg
>> Type: image/jpeg
>> Size: 218336 bytes
>> Desc: nem elérhető
>> URL: <http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20220120/bef2c6a8/GERAImresBODRozliahzassgianyaknyv.jpg>
>> == == == == ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> _____________________________________________________________________________
>> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
== == == == ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
_____________________________________________________________________________
levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról