[Csaladtortenet 2] Merre keressem?

Janzsó Péter janzsopz at gmail.com
2023. Jún. 28., Sze, 14:48:11 CEST


Kedves Listatagok!

Van két felmenőm, akiknek a halotti bejegyzését egyszerűen nem találom.

Akiről azt hittem, hogy egyszerűbb lesz: Breitung Béla ükapám. 1853-ban
született Mohácson. Először hajdú volt, majd kovács, végül gépész.
Gyermekei sokfelé születtek, a teljesség igénye nélkül: Hercegszöllős,
Albertfalu, Sárok, Sátoristye. Felesége (Murai Mária) 1916-ban hunyt el
Sátorhelyen, ekkor nem volt özvegy. Sőt, szerintem egy 1930-as cikk, amit
ADT-n találtam, az ükapámról szól, itt magyarbólyi uradalmi
főgépészként szerepel. Átnéztem eddig Nagynyárádot, Majsot és Bólyt, de nem
jártam sikerrel. (Fiai közül az egyik Budapestre majd Paksra, a másik
Temesvárra, a harmadik Szegedre származott el, dédapám maradt
Sátorhelyen (itt született a nagyapám), ezért gondolom, hogy a megye ezen
részén kellene őt is keresni.)

A másik felmenőm igen ritka névvel rendelkezett, Horváth Erzsébet (1817-ben
született), néhai férje Szekeres Mátyás, aki 1863-ban hunyt el Sátorhelyen,
ekkor Horváth Erzsébet még élt. Nagynyárádon nem találtam a halottiját,
pedig itt élt a család.

Lenne valakinek ötlete, merrefelé lenne érdemes még keresgélni?

Köszönöm:
Peti

-- 
*Janzsó-Berend Péter Zoltán*
Okleveles gyógyszervegyész-mérnök
Email: *janzsopz at gmail.com <janzsopz at gmail.com>*
Mobil: +36-20/928-49-27
*LinkedIn: linkedin.com/in/janzsopz <https://www.linkedin.com/in/janzsopz>*


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról