[Csaladtortenet 2] A szegedi (vagy makói?) Füredi Anna esete

Lili Gyenes liligyenes98 at gmail.com
2024. Dec. 1., V, 16:44:12 CET


Kedves Listatagok!

Azért írok, mert elkezdtem jobban utánanézni szépanyám, Füredi Anna
dolgainak, de nem vagyok sokkal előrébb most sem, egy rejtély a nő
számomra.
Feltételezéseim szerint 1830 és 1835 között születhetett Makón, vagy annak
környékén, nem tudhatom.
1853-ban született egy Ferenc nevű törvénytelen gyermeke Makón, majd
1854-ben az ükanyám, Anna, szintén törvénytelenül. Anna később elég
bonyolult életet élhetett, mert a házassági anyakönyvben Garai János van
megjelölve apjaként, ő pedig Garai Annaként, később pedig gyermekei
születésénél Blaskó Anna volt bejegyezve, később javítva Garaira, szóval
gondolom ő maga a Blaskót használta. Hogy ki volt ez a Blaskó, akitől a
neve származott, rejtély. Az ő férje az ükapám, Gyenes Pál lett.

Ennek a Füredi Annának született egy csomó gyermeke az első két
törvénytelen, Ferenc és Anna után is, sokan szintén  törvénytelenül,
Szegeden. Hozzáment egy Barát Imre nevű férfihoz, akitől szintén születtek
gyerekei, de volt olyan baba, akinél fel volt jegyezve, hogy nem a férj az
apa.  A férj halála után is születtek törvénytelen gyerekek. Szóval
bonyolult.
A később, 1880-as években született babákat egy bizonyos Kecskés Illés
örökbefogadta Szegeden, ki tudja, hogy ő is ki volt.. Anna amúgy mosónő
volt, szóval gondolom nem éltek nagylábon, valószínű ezért is adta örökbe a
gyerekeket, de jó lenne, ha olvashatnék ezzel kapcsolatban iratokat.
Írtam a szegedi levéltárnak, hogy segítsenek rajtam, ha bármilyen
dokumentumot lehet találni Annáról, annak én nagyon örülnék, mert tényleg
nagyon érdekel, hogy mi lett vele, esetleg meg lehet -e tudni valamilyen
mélyebb infót a történésekről.

Szerintetek merre kellene elindulnom a segítségkérés mellett? Valahol
elérhetőek esetleg árvaszéki iratok az interneten?

Előre is köszönöm a választ!
Gy. Lili


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról