[Csaladtortenet 2] Sajóvárkony polgári halotti akv.

familypali at t-online.hu familypali at t-online.hu
2025. Okt. 11., Szo, 19:04:17 CEST


Úgy látom ez a kérdésnek a megoldása is homályban lapul. Annak idején
közkézen forgott egy olyan exel lista, ahol a "rejtett" magyarországi filmek
lapultak. Főként Borsod-,Abaúj-, Zemplén megyéből.  A Sajóvárkony fennlévő
polgári filmjeinek kezdő lapján szerepel Zemplén megye/?/ Másrészt a fenti
megyéből még mindig tucatjával lehet találni 1950-70 közötti halotti
anyakönyveket. Harmadik : miután nem találtam sokszor hivatkoztam arra az
azóta téveszmének bizonyult hírre, hogy nem volt lefényképezve és Lám csodát
egyszer csak előbújtak  a sötétségből. Mind eddig, továbbra sem hallottam és
nem is olvastam hihető, mérvadó anyagot arról, hogy ki, mikor, kinek adott
engedélyt és/vagy állapodott meg >az úgynevezett polgári anyakönyvi
másolatok lefényképezésében. Mert az nyilvánvalónak látszik, hogy az a
személy és/vagy hivatal határozza meg a FS adatbázisnak a nyilvánosságra
kerülést- talán úgy mint ahogy a szlovák kormány igyekszik a 100 éves
tilalmat betartani./ halkan jegyzem meg itt, zárójelben, hogy az
indexelésnek a kor-korlátát az indexelés során az FS Adatbázis szabályozta-
csak azt lehetett feldolgozni, aminek a képeit le lehetett hívni. Bár az
emlékezésem mind bizonytalanabb, de jóval szélesebb időintervallumban
dolgoztunk, mint ahogy most az elérhető. /

Azt találjuk meg, aminek megtörténését engedélyezik! Az ok okozat
lényegtelen. 

Üdv.: Páli Pista

-----Original Message-----
From: csaladtortenet <csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu> On Behalf Of
Dániel Daróczi
Sent: Saturday, October 11, 2025 4:04 PM
To: Krisztián Skoumal <skoumi.gen at gmail.com>
Cc: Csaladtortenet <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Sajóvárkony polgári halotti akv.

Kedves Krisztián

Köszönöm ezt én is tudom. Csak a halotti bejegyzés 1895-1908 ig hiányzik az
FS-en. És ezért szerettem volna megtudni, hogy nem lett feltöltve vagy csak
elkeverték vhova már akv közé.

Dani

Krisztián Skoumal <skoumi.gen at gmail.com> ezt írta (időpont: 2025. okt. 11.,
Szo 16:00):

> Sajóvárkony Borsod vármegye része volt.
> Borsod vármegye anyakönyvei csak 1908/1909-ig vannak lefotózva és 
> digitalizálva. A továbbiakat a területileg illetékes levéltár 
> kutatótermében tudod megnézni személyes kutatással. Valamikor egyszer 
> majd állítólag felkerül a Pest megyeiek mellé az MNL oldalára, de az 
> még odébb lesz.
>
> Üdv
> K
>
>
> Dániel Daróczi <danidaroczi1 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2025. okt.
> 11., Szo, 14:40):
>
>> Kedves Tagok
>>
>> Köszönöm szépen mindenkinek aki segíteni próbált.
>>
>> A sajóvárkonyi polgári halotti másodpéldányok továbbra sincsenek meg.
>>
>> Összegzésül amit kiad az FS ezek vannak rajta
>>
>> 004838178
>> Ózd halotti 1897.ápr.-1902
>> Ózd halotti 1903-1908
>> Sajóvárkony születési 1895-1897.márc.
>>
>> 004838179
>> Sajóvárkony születési 1897.márc.-1898.júl.
>> Sajóvárkony születési 1898.júl.-1900
>> Sajóvárkony születési 1901-1902.márc.
>>
>> 004838180
>> Sajóvárkony születési 1902.márc.-1903.jún.
>> Sajóvárkony születési 1903.jún.-1906
>> Sajóvárkony születési 1907-1908
>> Sajóvárkony házassági 1895-1897.szept.
>>
>> 004838181
>> Sajóvárkony házassági 1897.szept.-1902 Sajóvárkony házassági 
>> 1903-1908 Parasznya születési 1895-1899.jún.
>>
>> szóval várom a további ötleteket.
>>
>> Dani
>>   ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>
>> _____________________________________________________________________
>> ________
>> levelező lista honlap:
>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>>
>
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
____________________________________________________________________________
_
levelező lista honlap:
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról