[Csaladtortenet 2] Felháborodás

Roland Ákos Jakab gunslingernew at yahoo.co.uk
2011. Aug. 20., Szo, 17:40:42 CEST


Kedves István!

Én a kép alapján nem látom a büszkeséget abban, hogy a magyar származású 
uralkodók (na jó, még 1-2 lengyel, stb.) szürkén szerepelnek, miközben a Mojmír 
csapat, Luxemburgi Zsigmond és a Habsburgok színesen. Ez számomra azt sugallja, 
hogy a magyar királyok idejét sötét uralomnak, kényszerű elnyomásnak tekintik. 
:-) De lehet, hogy ez csupán fikció.

Aurél kirohanását én sem tartom helyesnek, különös tekintettel arra, hogy MaCsE 
tisztségviselő és egy 300 fős kutatói levelezőlistán ütötte meg ezt a hangnemet, 
függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy nincs, és hogy kinek mennyire fáj 
Trianon (nekem is vannak rokonok odaátról). Legalább mi, kutatók emelkedjünk 
fölül az etnikai ellentéteken. Úgy sincsen itt egy (genetikailag) színmagyar 
sem, lehet bárkinek bármilyen pedigréje. :-)

A tót ősök pedig semmit nem jelentenek (ó, jaj én is találtam egy csipetnyit, 
pedig őseim többsége [tudomásom szerint] jóravaló magyar paraszt volt). Én ezt 
úgy rendezem el magamban, hogy nem tekintem azonosnak az 1700-as évek elején ide 
is betelepített felvidéki tótokat és a mai, nacionalista szlovákokat. Azt a 
néhány szlovák őst pedig éppen ezért nem kell szégyellnem. Mint az a XX. század 
történelméből ismeretes, szinte bármelyik nép bármilyen gazságra rávehető, elég 
egy politikai csavar, és az emberek kifordulnak magukból. Arról meg, hogy melyik 
nép a rabló csak annyit tudok mondani, hogy a kun ősökre is sokan büszkék, pedig 
betelepítésük idején eléggé banditamódra viselkedtek sokszor, és a magyarok nem 
nagyon csípték őket, de aztán civilizálódtak ők is. Talán a szélsőséges szlovák 
nacionalista politika is lenyugszik egyszer, és nem fog bizonyítási kényszertől 
szenvedni. Sokat számít a múlt, de a legfontosabb, hogy milyenek vagyunk a 
jelenben.

Üdv: Ákos




________________________________
From: _R-Istvan-Mögling(eu) <R.Istvan.moegling at rakovszky.eu>
To: -
Sent: Sat, 20 August, 2011 10:57:32
Subject: [Csaladtortenet 2] Felháborodás

Kedves Viktor!

Sajnálattal olvastam a leveled. Az utóbbi ídőkben nagyon értelmesen, nyugodtan 
írtál, élvezetes volt a leveleidet olvasni.
De szeretném pár hibádra felhívni a figyelmed:
A név formája nem bizonyítja a származást. Én nagyon mérgesen, -sokkal erősebb 
hangon - reagálnék, ha valaki engem a nevem alapjár, támadólag szlovák vagy 
lengyel származásúnak nevezne. A család eredeti Rákóczy nevét a Habsburg időkben 
cseh/morva udvari irnokok szlávosították el. Mivel őket a nemesi udvarokba nem 
engedték be és azok magyarul nem tudván azokat a helyieket kérdezték meg, akivel 
beszélni tudtak. Ezek persze szlávok voltak. Ebből viszont nem lehet azt 
állítani, hogy a lakosság többsége is szláv volt. Így lett a Rákóci-ból  (de 
Rakouch) Rkovszky, Benefalviból Beniczky, mert amikor tiltakoztak a nevük 
szlávosítása ellen, akkor azt a válasz kaapták, hogy "Ha ön Rákóczy és nem 
Rakovszky, akkor mit keres az ősi birtokán?" Így az is megtörtént, hogy az egyik 
megyében magyrul a másikban pedig szlávosan szerepelt valakinek a neve. Így az 
egyikben veszélytelenül használhatta az ősi nevét, am másikban nem.

Tehát amit Kratky Jenő származásáról írtál, lahet, hogy alaptalan. De még ha 
szláv származású, akkor sem biztos, hogy szlovák. Én inkább cseh vagy lengyelre 
tippelnék. A csehek pedig nagyon mérgesek a szlovákokra, mert különváltak tőlük.

Rihmer Aurál ugyan nagyon élesen fogalmazta meg amit írt, de gondolkozzál el egy 
kicsit: Szlovákia megtámadta Lengyelországot, Magyarország pedig megtagadta 
Hitlernek a hazánkon keresztűli csapatszállításokat, sőt fogadta a lengyel 
menekülteket. A 3. Birodalom ellen kűzdő Szabad Lengyel Hadsereg katonái közül 
nagyon sokan pont hazánkon keresztül tudtab eljutni oda. 

Ha jól tudom Te sem támogatod a fasizmust (bár a reakciódat úgy is lehetne 
értelmezni, hogy azért háborodtál fel, mert Aurél az ellen írt. Családi 
hagyományként én sem. Sőt mikor MO-on meg akartak alakulni, épp Iván nagybátyám 
tiltotta be őket.

De ha a Szlovákok el akarják vitatni Magyarország jogát a királyaitól akkor 
mikép lehet arra reagálni.
Szlovákul nem tudva, a táblázatra csak az volt a reakcióm, hogy büszkék arra, 
hogy Magyarország része voltak.
De amikor elkezdik MO-t szidni, hogy milyen jogon utal az alkotmányban Szt. 
Istvánra, aki szerintük az Ő királyuk volt, így MO-nak nics hozzá joga, akkor 
hogyan lehet reagálni? Feladni a saját történelmünket? Azoknak, akik etnikailag, 
önmegvallásuk szerint is mindig magyarok voltak, és azokat "szlovákosítják", 
mert valamikor szlovákul is írtak, gyáván átengedni mindent ami magyar?
Akkor a Bp.-et építő szlovák munkásokat is Szlovákiához kell mejd csatolni?
Én büszke vagyok a családom magyarságára, de nem is haragszom a szlovákokra, ha 
ők is büszkék és tiszteletben tartják, hisz főleg a felvidéken szerepeltek. De 
még a 13. sz. utolsó harmadában is volt a családnak Somogyban ősi birtoka!

Magyarország egy polyglott ország volt. Ajánlom nagyapám írását 1879-ből: 
Kinevezés-e vagy választás. 
(http://www.rakovszky.eu/default.shtml?id=LiL3Kinevezes) Sok gondolat, elv amit 
ír ma is érvényes, olyanok, amiket érdemes lenne az új közigazgatási törvények 
megalkotásánl figyelembe venni.

Kérlek gondold meg és maradj köztünk.

Üdv.
István


if something is worth doing, it is worth doing it well.

Strive for excellence, not for perfection.
But be aware of the supporters of mediocrity. 
They will attack you because they are afraid of excellence in any form.

Ha valamit érdemes csinálni, érdemes azt jól csinálni.

- * -  A IV. Családkutatói Találkozó elöadásainak elérhetösége: 
www.rakovszky.net - * -

- * -  A Rakovszky család honlapja / Web-site of the family Rakovszky / Website 
der Familie Rakovszky:    www.rakovszky.eu    - * -
_______________________________________________
csaladtortenet mailing list
csaladtortenet at levlista.theka.hu
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
NeoRadix lista: http://groups.google.com/group/neoradix?hl=hu
MaCsE lista: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról