[Csaladtortenet 2] Halottak anyakönyvezése

Dr. Szegõ Ágnes orban_99 at yahoo.com
2012. Feb. 8., Sze, 17:51:03 CET


Kedves Éva,
saját tapasztalataimat tudom megírni. Még 1989-ben kaptam engedélyt a tiszafüredi polgári anyakönyvek átnézésére a Polgármesteri Hivatalban (bár akkor még nem így hívták).
Annyit tudunk a tiszafüredi zsidóságról, hogy az 1941-es népszámláláskor 442 fő volt (emlékezetem szerint)
1944 áprilisában a hitközség 35 fő eltűntet tartott nyilván. 70 fő maradt meg a közösségből, 263 főt anyakönyveztek a háború után. 
Tapasztalataim szerint a megmaradt családtagok kérték a holttá nyilvánítást, nagynéném 1975-ben halt meg, az örökség miatt csak akkor nyilvánították holttá az öccsét, valószínűleg az újabb házasságkötések, és az öröklési rend kívánta meg ezeket a holttá nyilvánításokat, amiknek sokszor tanúja sem volt.
A Yad Vashem adatbázisában sok olyan adat van, amelyeket a magyar bíróságok anyaga, a holttá nyilvánítások alapján került be, így pl. megtaláltam nagymamám bátyját, aki ugyan Tatán élt, de Miskolcon lett holttá nyilvánítva, vaalószínűleg testvérei leszármazottai kérvényezhették, akik ott laktak.
üdvözlettel
Sz. Ágnes
 
 

________________________________
 From: Éva Adorján <adeva40 at gmail.com>
To: csaladtortenet at levlista.theka.hu 
Sent: Wednesday, February 8, 2012 5:04 PM
Subject: [Csaladtortenet 2] Halottak anyakönyvezése
  
Kedves Listatársak!

Eddigi ismereteim szerint a polgári anyakönyvezés alapszabálya, hogy az
elhunytat ott kell anyakönyvezni,, ahol a halál eset bekövetkezett.Most
némi zavar támadt a gondolataimban, aminek forrása még mindig a
szombathelyi bombázás áldozatainak /köztük vannak hozzátartozóim
is/ kutatása.

Újból átnéztem az áldozatok adatait és a következő kérdések merültek fel
bennem :

1. Ha a város, mint olvastam tele volt menekültekkel, és odahelyezett
hivatalokkal, hogy lehet az, hogy áldozatok között, csak 10 olyan személyt
találtam, akiknek lakóhelye nem Szombathely volt?  /esetükben is arra
következtettem, hogy rokonként, vagy a család alkalmazottjaként
tartózkodtak a városban /. Lehet, hogy nem ott anyakönyvezték, vagy
egyáltalán nem anyakönyvezték őket? Ez szabályos lenne? Akkor a bombázás
áldozatainak száma ténylegesen vajon mennyi lehetett?

2.Az elhunytakat bejelentő személyek nevéből arra következtettem, hogy
többnyire életben maradt hozzátartozóik tettek bejelentést. Erre akkor ez
volt a szabály? Az én egyik hozzátartozom, nagyapám testvére, szintén az
Adorján Éva nevet viselte, életkora és szüleinek  /dédszüleim/ neve
egyezik. Valószínű, hogy nem ment férjhez,vagy lány anya volt.A vele együtt
bejelentett 8 éves kislány vagy unokája, de inkább dédunokája lehetett. Ezt
még kutatnom kell.

Jó kutatási téma lehet ez a Szombathelyt kutató helytörténészeknek ! Az
áldozatok nevei a szombathelyi 1944-1945 évi halotti anyakönyv 278-as
filmkockájával kezdődnek, még május elején is volt bejegyzés /.

A zsidó áldozatok anyakönyvezése 1946,47,48 években történt. A halál tényét
bírósági döntés alapján rögzítették.
Kérdésem e témában , hogy ki, vagy kik kérhették az anyakönyvezést? Életben
maradt hozzátartozó, vagy hozzátartozók? / itt is egész családok
szerepelnek az elhunytak között /. Akiknek nem maradt hozzátartozójuk, azok
nem szerepelhetnek az anyakönyvekben?
Lehet, hogy csak az én fejemben van homály e téma körben, de nagy a gyanúm
sok más honfitársamnak is.

Nem lehetne e körben is valamilyen szám vetést csinálni, s ezzel elejét
venni sok-sok félrevezetésnek, vagy félreértésnek?

Várom a hozzáértők segítő válaszát!

Üdv. A Éva
_______________________________________________
Felvidéki mikrofilmek "képszám" katalógusa: http://www.macse.org/society/szlovakia.php?id=mic&mic=kep
_______________________________________________
családtörténet levelező lista: csaladtortenet at levlista.theka.hu
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
MaCsE lista: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról