[Csaladtortenet 2] születés és névnapok

Temesvári Jenő jeno.temesvari at chello.hu
2012. Júl. 31., K, 09:54:16 CEST


Tisztelt Listatagok!
Korábbról is ismerünk adatokat névnapok ünneplésére.
Talán legkorábbi emléke az a levél, amelyet Nádasdyné, Kanizsai Orsika írt 
urának, Nádasdy Tamásnak 1542. december 19-én:
"Az szent Tamás bélest megküldtem K[egyelme]dnek, pereczet is küldtem, vadat 
is hagytam, hogy vigyenek. Isten tartsa meg K[egyelme]det nagy sok szent 
Tamás napjáiglan."

Nádasdy Tamás 1560. december 21-én kelt levelében pedig:
"Szerelmes Orsikám. Igen megköszönöm, hogy megküldted az szent Tamás 
poharát, . adja a mindenható úr Isten, hogy sok esztendeig adjad meg."

120 évvel később is hasonlóak a köszöntési szokások. Dobay Zsigmond nemes 
lovashadnagyként szolgált Munkács várának (1685-1688) ostromakor a várvédők 
között. Az 1686-os évről fennmaradt diáriumában az alábbiakat olvashatjuk:
"Május 22. Asszonyunk ő nagysága úgymint maga szente napján (Szent Ilona) 
Munkács várában lévő főrendeket s tiszteket megvendégeltette, az úrfi ő 
nagysága jelenlétele mellett."

Ugyanerről a Rákóczy-ház gr. Erdődyeknél lévő levéltárában (Vörösvár, ma az 
iratok őrzési helye: MOL P107) Zrínyi Ilona saját kezével írva a követkeő 
jegyzetkék és köszöntő versek maradtak fenn az emlékezetes napról:
"Munkács várában 1686. 22. Maij köszöntöttek az én édes gyermekim 
Szent-Ilona napján. Kezdette az én édes fiam Rákóczy Ferencz, kilencz 
esztendős korában, ezen szókkal:
"Pallas bölcsességének szép istenasszonya
 Téged követőknekigaz oktatója..."

(Itt csak megjegyezném, hogy Zrínyi Ilona tévesen emlékszik fejedelmi 
gyermeke életkorára, ugyanis Ferkó ekkor már 10-ik életévét is betöltötte).

És még egy adalék: Thököly Imre fennmaradt naplóiban szintén találunk 
utalást a névnap ünneplésére:
"1693. (Május) 22. Péntek. Idején reggel együtt az francziai úrral, és 
doctorral kimentem vadászni, ebéd tájban visszajüvín, felesígem Ilona szenti 
napjához képest feleségem házába volt francziákkal és egyéb urakkal ebídem, 
kik jóllakván, azután tánczoltak is...".
Másutt megemlíti, hogy híveinek "kiszolgáltatta" az Ilona poharát, vagyis 
borral megvendéglette őket, köszöntvén azt a Fejedelemasszonyra. 
Üdvözlettel: Jenő





----- Original Message ----- 
From: "Csaba Andor" <teofilia50 at gmail.com>
To: "Tamás Solymosi" <solymitomi at gmail.com>
Cc: "csaladtortenet" <Csaladtortenet at levlista.theka.hu>
Sent: Tuesday, July 31, 2012 7:52 AM
Subject: Re: [Csaladtortenet 2] születés és névnapok


Születésnap, névnap

Csak apró adalékkal szolgálhatok. Alsósztregován Madách idejében a névnapot
általában megünnepelték, az érintett egyik rajzán ezt meg is örökítette
(1854. nov. 5., "Imre-napi köszöntés az oroszlánbarlangban"). (Más
dokumentumok is fennmaradtak az Imre napi köszöntésekről, pl. felköszöntő
vers a család levéltárában, vagy Madách apjának 1828. nov. 5-én gyermekei
által írt köszöntők.) Az is biztos, hogy 1831. júl. 23-án hárman is
levélben küldték jókívánságaikat az édesanyjának, a közelgő Anna nap
alkalmából. (A nagy kolerajárvány kellős közepén járunk.) Tehát ezek
szerint a hölgyekről sem feledkeztek meg arrafelé.

A születésnapokról szinte semmit sem tudunk, de mert Madách egyik
nővérének, majd a feleségének is egy nappal a keresztelője évfordulója
előtt volt az esküvője, ebből arra következtethetünk, hogy valószínűleg egy
nappal a keresztelésük előtt születtek.

Miként Madách is, ezt azonban ő maga árulta el 1863. január 20-án írt
levelében, azt állítva, hogy aznap lett 40 éves. S hogy a félreértés
lehetőségét teljesen kizárja, hozzá tette még: Fábián és Sebestyén
védőszentek napján. Vagyis gyakorlatilag minden lexikonban, könyvben,
tanulmányban tévesen szerepel a jan. 21-i születési időpont (amely
egyébként Ágnes napja). Ugyanakkor az életében megjelent cikkekben,
kalendáriumokban, de még a nekrológokban is kivétel nélkül január 20-a áll.
(A keresztelési anyakönyvben természetesen 21-e szerepel, ez a félreértés
oka.)

Annak, hogy régen a névnap számított családi ünnepnek, nem a születésnap,
szerintem az lehet az oka, hogy a születés (keresztény nézőpontból) nem
olyan fontos esemény, hiszen az újszülött, mindaddig amíg meg nem
keresztelik, pogány.

Üdvözlettel: Andor Csaba


2012. július 31. 2:25 Tamás Solymosi írta, <solymitomi at gmail.com>:

> Tisztelt Kutatótársak!
>
> Felmerült bennem, hogy ahogyan nyomon követjük őseinket és
> családtagjainkat, vajon mióta ünneplik az emberek Magyarországon a
> születés- illetve a névnapjukat? Gondolom: a névnapnak biztosan van köze 
> az
> egyházi naptárban a védőszentek ünnepével. (Már ahol vannak védőszentek.)
>
> Ha valaki többet tud a témáról, kérem, hogy írja meg nekem.
>
> Köszönettel:
>
> Tamás
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:gif, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
_____________________________________________________________________________
levelező lista honlap: 
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 7341 (20120730) 
__________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu




__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 7341 (20120730) __________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu





További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról