[Csaladtortenet 2] Gondolatok a családfakutatásról

[Éva Adorján]

Kedves Kutatótársak!

Mindenkinek köszönöm a témában - magánban és a listán -  írt hozzászólását.

Megnyugtatott, hogy megértően fogadtátok kételyeimet, gondolataimat.
Megfogadom tanácsaitokat a kutatás során nyert információk kezelését
illetően, bár eddig sem kerültem ki a családra vonatkozó esetleges
negatívumok, szépséghibák rögzítését, amelyeket utódaimnak kívánok tovább
adni.

3 éve már megírtam az unokáimnak  egy rövidebb családtörténetet, amivel
nagy sikert arattam. Ebben nem csak az én családom szerepel, hanem a férjem
és a vejem családja is. " Szerencsére" olyan eseménydús volt az életünk,
életük, hogy volt mit megírni. Az idézőjelet azért írtam, mert az
események alakulásában jelentős szerepet játszottak a  családok 1945.
körüli megpróbáltatásai / kitelepítés, a családok szétszakadása, vagyon
elvesztése, stb./. Azonban máig maradt még kutatni való, amivel ki
kell egészítenem a már megírtakat.

Amikor 8 évvel ezelőtt elkezdtem a kutatást nem is a saját, hanem férjem
családjának kutatásával kezdtem.Egyszer már írtam a listán arról, mennyit
segített családja történek feldolgozása, a halála miatt érzett gyász
feldolgozásában.

Minden család történetének feldolgozása után én ismeretlenül is megszeretem
a benne szereplő személyeket, ismerőseimmé válnak. Talán ezért is éreztem
lelkiismeret furdalást például, amikor kiderítettem, hogy az I. világháború
áldozatainak emléktábláján szereplő családtag, a férjem dédapja lány
testvérének törvénytelenül született gyermeke. Erről a családban senki sem
tudott, a hölgy később férjhez ment, gyermekei születtek, a gyermeket
haláláig a nagyszülei nevelték. Ekkor merült fel bennem először a kétely,
van-e jogom ennek a titoknak a nyilvánosságra hozatalához?

A családfakutatást anyai felmenőim keresésével folytattam / ők
reformátusok és evangélikusok/.
Itt is találkoztam olyan anyakönyvi adattal, ahol mérlegelni kezdtem
leírjam-e amit találtam. Egyik ükanyám,-  nemes lány volt, csupa nemes
ősökkel -  házasságkötésénél találkoztam azzal a jelzővel, hogy " megesett
személy ". Azóta is töröm a fejem, ha már feleségül vették, miért kellett a
neve mellé ezt a bejegyzést odaírni?  És még a katolikusokra aggatják a
bigott jelzőt!

A következő eset már nehezebb, és azt mérlegelem , hogy kikutatását
ráhagyom az utódaimra, ha érdekli őket.
Egy másik ükanyám, aki szintén nemes lány volt 1862-ben 40 éves korában
halt meg, halotti bejegyzése szerint  halála oka erőszakos halál. Ez
lehetett öngyilkosság is, de más is, nem tudom. A férje, az ükapám , ezt
követően nem szerepel az anyakönyvekben, csak a fia 13 évvel későbbi
házassági bejegyzésénél találtam utalást rá, hogy akkor már nem élt. Mi
történt vele, hol halt meg, ezt máig nem sikerült kiderítenem.
Ez az ükapám haszonbérlőként szerepelt az anyakönyvekben, felmenői az
1700-as évek elejétől megbecsült  és módos emberek voltak a faluban, ezt ki
tudom olvasni az anyakönyvekből. Az eset után mindenük odalett,
gyermekeiket a rokonok istápolták  /egyes kósza vélemények szerint
kiforgatták őket mindenükből/,  és elölről kellett kemény munkával újra
felépíteni az életüket. Annak, hogy ez sikerült nekik, élő példái vagyunk
mi leszármazottak. De hogy mi történt az rejtély, s egyenlőre nem is tudom
mit írjak erről a kibővített családtörténetben.

Végül pár szót írok azon vas megyei őseimről is, akiktől a nevemet
örököltem. Náluk nem találtam ilyen titkot, de adataikért keményen meg
kellett dolgoznom. Aki kutatott már ősei után ebben a megyében tudja miről
írok. Sok pici falu /őrvidék/, amelynek lakói hol ehhez, hol ahhoz a
plébániához tartoztak, ráadásul a többségük állandóan " vándorolt".Nekem
nagyon furcsa volt a Tata környéki állapotokhoz képest.

Elnézést a kicsit hosszúra nyúlt levelemért, csak szerettem volna kicsit
részletesebben írni arról, mi indított el a tárgybani téma felvetésében.

üdv. A Éva