[Csaladtortenet 2] csornai csata

Cs.Kovács Attila cskovacs.attila at kisalfold.hu
2012. Már. 12., H, 08:51:45 CET


Kedves Listatagok!

A csornai csatával kapcsolatban többen is írtak, ezért a listán válaszolok. Az elesetteket a Szent Antal temetőben temették el, osztrákokat és magyarokat egyaránt. Ma már mindössze Wyss tábornok sírját jelzi emlékmű, egy vaskereszt, rajta nevével. A többi sír eltűnt, a temető egyébként ma is temetőként működik. Közvetlenül a Wyss-sír mellett a csornai iparosok állítottak egy emlékművet, szerintem azzal valamennyi honvéd és osztrák katona sírját jelezték annak idején. Kicsivel távolabb csorna lakossága állíttatott egy emlékművet. Ennyi, ami a csornai csatára emlékeztet a temetőben.
Egyéb emlékhelyek persze akadnak a városban: Petőfi-szobor, Kmety-szobor, Kmety-emléktábla, úgynevezett ágyúgolyós ház, melynek falába a csatából maradt ágyúgolyókat falaztak be, jól láthatóan. Ugyanilyen ágyúgolyó látható a Premontrei apátság főkapujánál. 

A csatára visszatérve, kiderült, hogy Dzvonkovszky, és Müntzter századosokat a Csornához közeli Tét településen temették el. Hamvaikat azóta családjaik elvitették, de emlékművük ma is áll a temetőben. 

A veszteségekről: az osztrák hadijelentésben ez áll: "hasonlóképpen sirathatjuk több tiszt és a Császár-dzsidások kb. 80 emberének elestét, akik a gyalogság visszavonulását fedezendő, dicsteli vitézséggel vívtak"

Magyar részről azt hiszem, 53-an estek el, és 200 körüli volt a sebesültek száma.

A csata után két héttel az osztrákok újra bevonultak Csornára, azzal a paranccsal, hogy felgyújtják a várost. Az akkori premontrei prépost és a település vezetőinek könyörgésére a büntetést 48 órás szabadrablásra változtatták. A közeli község, Bősárkány nem úszta meg ennyivel. A helyiek azért kaptak büntetést, mert a visszavonuló, menekülő osztrákok közül többet agyonvertek, illetve rongálták a közbeeső hidakat. (ez egyébként érdekes, a helyiek ugyanis attól függően, hogy a magyar csapatoknak mi kedvez, hol lerombolták a hidakat, hol újjáépítették.) Szóval Bősárkány községet körbevették, és felgyújtották. Mindössze a templom maradt épen, az összes ház elpusztult, a gyújtogatásban egy helybéli halt meg, aki nem volt hajlandó elmenekülni a faluból.

Köszönöm a figyelmet, egy kicsit sokra sikerült, de szerintem érdekes a történet.
Üdvözlettel: Attila


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról