[Csaladtortenet 2] Perczel és Sárközy család Kömlőd

Éva Adorján adeva40 at gmail.com
2012. Már. 19., H, 18:02:07 CET


Kedves Levtársak!

Az alábbiakat a kömlődi református gyülekezet honlapjáról másoltam

Perczel család

A híres honvédtábornok Perczel Mór /1811-1899/ családja a
szabadságharc előtt és alatt Kömlődön élt.
Perczel Mór 1846-ban nősült meg, elvette a Kömlődön élő Sárközy család
egyik leányát Juliannát, négy fiú és négy leány gyermekük született,
sorrendben: Irma, József, ifj. Mór, Miklós, Sándor, Júlia, Erzse, és
Hermina. A gyerekek közül Irma, József és az ifjabb Mór is Kömlődön
született.
Természetesen, mint a szülők, a gyermekek is református hitben
nevelkedtek és éltek. A család Vörösmarty Mihállyal nagyon szoros
kapcsolatot tartott, a költő sokszor járt Kömlődön. Egyik itt
tartózkodása alkalmával, a szájhagyomány szerint meglátogatta őt,
Petőfi Sándor és Jókai Mór, e látogatás emlékét vésték bele,
gyűrűjükkel a Perczel ház egykori ablaküvegébe.
A szabadságharc bukása után a tábornok a egy ideig a kert végében
kezdődő ingoványos területen bujkált , majd elindult külföldi
száműzetésébe.
Perczel László /1825-1854/, a tábornok egyik testvére szintén Kömlődre
nősült, s elvette Mór feleségének húgát, a szépséges Sárközy lányt,
Lídiát. Három gyermekük született. Perczel
László - mint főszolgabíró, - 1848-ban a tatai választókerület
országgyűlési képviselője lett.
Kedvelte a földrajzi tudományokat és sajátkezűleg készített egy
óriási, közel két méter átmérőjű földgömböt, sokáig Szemerey József
őrizte a községben, melyet később Budapestre a
mezőgazdasági múzeumba vittek.

Sárközy család

Legismertebb képviselőjük Sárközy József főszolgabíró volt, aki
1802-ben született Kömlődön.
1840-1844-ig Komárom vármegye másod alispánja, és 1848-ban a megye
országgyűlési követe, 1861-ben a Pápai Református Főiskola gondnoka
volt, majd 1863-ban a Dunántúli
Református Egyházkerület főgondnokává választották. Lelkes
régiséggyűjtő, főleg a régi pénzek gyűjtése területén szerzett
érdemeket. A közel 3000 db-os érmegyűjteményét és mintegy 600 db egyéb
régészeti tárgyát a pápai kollégiumnak adományozta 1861-ben.

A kömlődi református anyakönyveket  már kutattam, ha van kérdés és van
róla feljegyzésem, szivesen válaszolok.

Üdv. A Éva


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról