[Csaladtortenet 2] Szerzetesek a pasztorációban

"Dr. Balás István" balpista at balpista.hu
2012. Nov. 26., H, 23:51:08 CET


Kedves Pali!
Egyik felmenőm testvére a XVII. században ferences szerzetes volt: 
Szécsényben kezdte, Léván húnyt el. Fél évszázaddal ezelőtt, 
kamaszkoromban összeismerkedtem néhány esztergomi ferences tanárral, s 
ezt követően egy ideig kacérkodtam is a gondolattal: mi lenne, ha én is 
közéjük állnék, s én is paptanár-szerzetes lennék. Ebből nem lett semmi, 
de a ferencesek azóta is érdekelnek.

Richárd (Miklós) atya írását a következőkkel egészítem ki:
Mohácsnál (1526) életét vesztette az esztergomi érsek és öt püspök.
Buda elfoglalása (1541) után hamarosan szétesett az egyházi szervezet. 
Főpásztorok híján, és a terjedőben levő reformált hitet való papok 
folytán is kitört az általános (ma így mondjuk: római katolikus) 
plébános-hiány: a korábbi kb. 3 ezer településből a terjeszkedő török 
elől a nép és papja is elfutott, s csak kb. 300 településen maradt 
plébános.
A török hódoltság idején az ország a törökök által elfoglalt területen 
döntően a török által eleinte üldözött, majd megtűrt ferences 
szerzetesek [Ordo Fratrum Minorum (OFM) – Kisebb Testvérek Rendje = 
ferencesek] végezték a lelkipásztori munkát. Miután gondját 
viselték-viselhették a rászorultaknak, a nép nevezte el őket "barátoknak".
Nyilván úgy is történhetett, ahogy Atya írta: olykor besegíthettek a 
plébánosnak...
BalásPista




További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról