[Csaladtortenet 2] bemutatkozás

Demeczky János janos at demeczky.hu
2013. Jún. 18., K, 21:43:14 CEST


Kedves tagtársak!

Mivel az imént vett fel tagjai közé az egyesület, engedjétek meg, hogy 
pár szóban bemutatkozzam, illetve kutatási területemről is ejtsek néhány 
szót. Demeczky Jánosnak hívnak, 1977-ben születtem Budapesten. Jelenleg 
a Magyar Országos Levéltár reprográfiai osztályán dolgozom, munkaköröm 
elsősorban digitalizálás, kiemelten az anyakönyvi mikrofilmek 
digitalizálása, és a digitalizált anyag kutatási célra való előkészítése.

Apai ági felmenőim, illetve az egyszerűség kedvéért, a Demeczky család 
történetét közel 15 éve kutatom. Mivel úgy éreztem, hogy kutatási 
projektem virtuális térben érvényesülhet igazán, készítettem egy 
honlapot, amin egyrészt a családdal a kapcsolatos általános információk 
érhetők el, másrészt különféle digitalizált tartalmak (családi levéltár 
válogatott darabjai, fényképek stb.), és a folyamatosan frissülő családfa.

Maga az oldal elég részletesen foglalkozik a családdal, ezért itt most 
nem is vesztegetnék több szót rá, az érdeklődők a http://demeczky.hu/ 
címen nézelődhetnek. Az oldalt én magam frissítem, illetve töltöm fel 
tartalommal, ami elsősorban szabadidőm függvénye. A kutatási 
eredményeknek egyelőre csak egy része jelenik meg, hiszen az adatok 
igényes feldolgozása több mint időigényes. Mint talán a legtöbb kutatót, 
engem is maga a kutatás izgat inkább, az összegyűjtött adatok 
rendszerezése általában sajnos második helyre szorul.

Röviden arról is szólnék, hogyan tágult a kutatás köre az idők során. Az 
egyes családtagok életútjának megismerésén, kutatásán túl egyre inkább 
érdekelni kezdett az a "kapcsolati háló" amelyen belül például a család 
tagjai házasságot kötöttek, illetve a társadalmi közeg, amelyben 
mozogtak (ez esetenként elég változó volt, ezért is vált érdekessé 
számomra a dolog). A kutatást ezért kiterjesztettem azokra a családokra 
is, melyeknek tagjaival az idők során rokonságba került a Demeczky 
család. Nyilván csak az ésszerűség keretein belül, tehát nem vállalkozom 
e rokon családok teljes körű kutatására, de mondjuk egy-egy konkrét 
személy szüleinek, testvéreinek felkutatása még belefér. Kis túlzással 
tehát az összes rokon család, illetve a családok egy-egy ága érdekes 
számomra, de kifejezetten akkor és ahol a rokoni szálak összefonódnak.

Kutatási területem térben elsősorban a történeti Abaúj-Torna, Szepes, 
Gömör, Borsod, Zemplén, Sáros, Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs, Ung, 
Bereg, Liptó vármegyék területe, időben az 1670-as évektől napjainkig.

Üdvözlettel:

Demeczky János



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról