[Csaladtortenet 2] [MACSE: 10322] Mi vár még feltöltésre és még egyszer a fájlnevekről (a lista végén)

Bocsor László l.bocsor at gmx.de
2014. Feb. 20., Cs, 15:04:58 CET


Kedves Feldolgozók!

Mint Csaba korábbi frissítéséből és az alábbi felsorolásból láthatjátok, 
hogy milyen óriási feladat ez, ezért nem kell csodálkozni, ha elmaradunk 
(főleg én) a feldolgozásban. Ehhez kérjük a segítségeteket, hogy aki nem 
találta meg a frissítésben és az alábbi felsorolásban az általa 
feldolgozott anyakönyv excelét, azonnal küldje el nekem ujra, hogy 
csatlakozhasson a felsoroltakhoz.

Most ragadom meg az alkalmat, hogy Csaba kitünő összesítését egy 
lépéssel felülmuljam, azzal amit elfelejtett, vagyis a frissítéssel 
elértük a 4.393.108 nevet, és nagy valószínűséggel remélhetjük, hogy a 
felsoroltak adatbankba vitelével elérjük az 5.000.000 nevet. Ez az 
eredmény a feldolgozói létszámhoz viszonyítva kitünő, büszkék lehetünk 
rá. Laci


20.02.2014 12:29 keltezéssel, Dr. Hatvany Béla Csaba írta:
>
> Kedves Listatársak,
>
> a tegnapi adatfeltöltés után sokan kérdezték: mi vár még feltöltésre? 
> Elkészítettem egy egyszerű listát a nálam „parkoló” adatokról:
>
> dátum időpont         méret fájlnév
>
> BUDAPEST
>
> SZÜLETÉSEK
>
> 15.01.2014  13:33           517.120 
> pak.sz.1.k.1897.05.17.-1898.10.19.4429482.Solymosi_Tamás.xls
>
> 16.01.2014  10:23           774.656 pak.sz.3.k. 
> 1895.12.29.-1897.12.17.4429482 Solymosi_Tamás.xls
>
> 03.01.2014  14:34           478.208 
> pak.sz.3.k.1895.09.30.-1900.12.27.4429719Cseresnyésné_B.Zsuzsa.xls
>
> 16.01.2014  17:13         1.197.056 
> pak.sz.3.k.1897.12.17.-1899.11.17.4429715. Solymosi_Tamás.xls
>
> HÁZASSÁGOK
>
> 30.01.2014  07:59           483.328 pak.e.1.k.1935.01.03.-1936.12.31 
> 4431634 Solymosi_Tamás.xls
>
> 28.01.2014  09:13           266.240 
> pak.e.22.k.1898.01.01.-1905.12.31.7251821Koblinger_László.xls
>
> 08.02.2014  11:51           579.072 
> pak.e.3.k.1907.01.05.-1909.12.28.7251832.Felhalminé.xls
>
> 23.01.2014  22:40           796.160 
> pak.e.4.k.1920.01.19.-1923.06.23.4429967Bocsor_László.xls
>
> 11.01.2014  16:27           844.800 
> pak.e.4.k.1924.04.06.-1930.02.02.4429671Hámori_Mária.xls
>
> 07.01.2014  15:35         1.118.720 
> pak.e.6.k.1897.11.22.-1900.07.31.4429775Petráss_András.xls
>
> 01.01.2014  11:17         1.132.544 pak.e.6.k.1900.01.01.-1905.08.13. 
> 4430654 Lévai_Zoltánné.xls
>
> 06.01.2014  10:16           285.696 pak.e.6.k.1939.07.08._1939.12.31. 
> 4429978.Beöthy.xls
>
> 19.02.2014  14:28           426.335 
> pak.e.7.k.1908.12.13.-1910.01.30.4430092Kirilly_Edit.xlsx
>
> ELHALÁLOZÁSOK
>
> 15.01.2014  21:00         1.381.376 
> pak.h.1.k.1929.04.17.-1930.11.27.4430526 Horváth Tibor.xls
>
> 12.01.2014  19:48           646.656 
> pak.h.18.k.1928.01.02.-1940.12.23.4855447PápaiTamás.xls
>
> 09.01.2014  08:51           481.280 
> pak.h.2.k.1966.04.25.-1966.12.31.4429719.Bocsor_László.xls
>
> 05.02.2014  22:05           773.120 
> pak.h.4.k.1897.07.12-1899.04.07.4429666.Adám_Zoltán.xls
>
> 28.01.2014  09:14         1.466.880 
> pak.h.6.k.1904.06.01-1906.05.23.4403201Hirschler_András.xls
>
> 12.02.2014  17:48           240.962 
> pak.h.6.k.1964.06.01-1967.03.05-4429679-Szlovák.ods
>
> 17.01.2014  08:20           550.170 
> pak.h.8.k.1911.11.11-1912.12.31.4429804Némethné,Erzsébet.xlsx
>
> VIDÉK
>
> SZÜLETÉSEK
>
> 27.01.2014  15:49           474.112 
> Kuncsorba.sz.1897.03.21.-1904.12.31.4811925Petráss András.xls
>
> 19.02.2014  09:11           210.944 
> pak.sz.Biharnagybajom_Hajdú-Bihar.1895.10.02.-1900.12.30.5053104.Bagdi_Márton.xls
>
> 01.02.2014  20:14           734.720 
> pak.sz.Gyulafirátót.1907.01.07.-1915.12.28.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 07.02.2014  12:38           752.128 
> pak.sz.Karcag.1906.09.21.-1907.12.31.xls
>
> 25.01.2014  11:18           365.056 
> pak.sz.Koszeg.1895.10.01.-1897.12.15.4978070.Zotter.xls
>
> 14.01.2014  11:51           385.024 
> pak.sz.Koszeg.1897.12.16.-1900.06.15.4978071.Zotter.xls
>
> 25.01.2014  11:18           394.752 
> pak.sz.Koszeg.1900.06.16.-1902.11.06.4978072.Zotter.xls
>
> 03.02.2014  13:46           351.232 
> pak.sz.Koszeg.1905.06.05.-1906.12.31.4978074.Zotter.xls
>
> 04.01.2014  16:00           137.728 
> pak.sz.Mezogyán_Békés.1895.09.28.-1901.12.15.4812664.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 04.01.2014  16:00           151.552 
> pak.sz.Mezogyán_Békés.1902.01.06.-1908.12.27.4812665.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 04.01.2014  16:00           160.256 
> pak.sz.Mezogyán_Békés.1909.01.02.-1915.11.25.4812508.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 27.01.2014  15:49           714.752 
> pak.sz.Nagykálló1906.10.20.-1909.12.06.4298264.Nadaskai.xls
>
> 22.01.2014  09:45           627.200 
> pak.sz.Nemesvamos.1907.01.01-1919.11.07.5013560PápaiTamásLászló.xls
>
> 26.01.2014  19:59           799.744 
> pak.sz.SZOLNOK.1911.01.01-1914.09.29.4812106Huber_Marcsi.xls.xls
>
> 26.01.2014  10:48            30.136 
> pak.sz.SZOLNOK.1914.09.20-1914.12.25.4812105.Huber_Marcsi.xls.xlsx
>
> 01.02.2014  09:30           157.696 
> pak.sz.Tiszaörs.1905.01.04.-1907.12.27.4812193.Lévainé_Éva.xls
>
> 01.02.2014  09:30           158.720 
> pak.sz.Tiszaörs.1908.01.24.-1910.12.23.4812212Lévainé_Éva.xls
>
> 16.01.2014  10:20           823.808 
> pak.sz.Ukk.1907.09.25.-1917.09.03.5013712.Kenedi_Tiborné.xls
>
> HÁZASSÁGOK
>
> 10.02.2014  23:37           546.816 Isztimér.E.1914.01.01.-1949.12.31. 
> Fehérné_Balázs_Erzsébet.xls
>
> 28.01.2014  09:14           622.080 
> megvan-pak.e.Szákszend.1913.11.11.-1947.12.31.Stverteczky_András.xls
>
> 01.02.2014  09:30           132.217 
> pack.e.Tiszaörs.1905.02.05.-1907.12.07.4812193.Lévainé_Éva.xlsx
>
> 16.02.2014  14:15           995.840 
> pak.e.Békéscsaba.1941.02.26-1945.12.31.Magyari_Klára.xls
>
> 01.02.2014  20:19           660.992 
> pak.e.Békésszentandrás.1900.10.23.-1908.12.05.4812440.Székely_Zsolt.xls
>
> 09.02.2014  19:36           611.840 
> pak.e.Békésszentandrás.1909.01.05.-1917.06.23.4812856.Székely_Zsolt.xls
>
> 03.02.2014  10:12           233.472 
> pak.e.Berekboszormeny.1907.01.05.-1914.12.21.-005053328.Makra Szabolcs.xls
>
> 28.01.2014  20:22           422.912 
> pak.e.Berekböszörmény1895.11.13.-1905.12.13.5053094Makra_Szabolcs.xls
>
> 28.01.2014  09:13           203.776 
> pak.e.Berekböszörmény1906.01.09.-1906.12.29.5053095Makra_Szabolcs.xls
>
> 19.02.2014  09:12           110.592 
> pak.e.Biharnagybajom_Hajdú-Bihar.1895.10.23.-1901.11.05.5053105.Bagdi_Márton.xls
>
> 09.01.2014  10:34           458.752 
> pak.e.Csongrád.1945.11.24.-1948.12.26.5848310.Fássy.xls
>
> 03.02.2014  10:12           355.328 
> pak.e.FONYOD.1928.11.03-1952.12.27.4853917.Huber_Marcsi.xls.xls
>
> 01.02.2014  20:19         1.318.400 
> pak.e.Gyöngyös.1933.12.30.-1947.12.31.4830768. Kovácsné_Erzsi.xls
>
> 16.01.2014  10:21           782.336 
> pak.e.Gyulafirátót.1907.01.17.-1945.12.29.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 12.01.2014  10:15           411.136 
> pak.e.Hódmezovásárhely,1919.05.10-1920.05.22.5845875Nadaskay.xls
>
> 12.01.2014  10:14           487.936 
> pak.e.Hódmezovásárhely,1920.05.22.-1921.06.27.5845876Nadaskay.xls
>
> 03.02.2014  10:12           451.584 
> pak.e.Hódmezovásárhely,1922.11.08.-1923.12.31. 5845878Nadaskay.xls
>
> 03.02.2014  10:12           505.344 
> pak.e.Hódmezovásárhely,1924.01.02.-1925.06.21. 5845879Nadaskay.xls
>
> 03.02.2014  10:12           511.488 
> pak.e.Hódmezovássárhely,1921.08.27.-1922.11.08. 5845877.xls
>
> 20.01.2014  09:57           552.448 
> pak.e.Kemecse.1895.11.05.-1909.12.28.4531389.Péntek_Éva.xls
>
> 09.02.2014  19:36           311.296 
> pak.e.Koszeg.1898.01.01.-1903.01.15.4976762.Zotter.xls
>
> 27.01.2014  15:49            79.360 
> pak.e.Kuncsorba1898.05.03.-1904.12.05.4811925Petráss.xls
>
> 30.01.2014  08:00           482.304 
> pak.e.Lovászpatona1907.01.06.-1949.09.24.5013546Poor_László.xls
>
> 03.02.2014  10:12           432.640 
> pak.e.Mesterszállás.1897.10.15.-1904.11.23.Dr_Nagy_Éva_Anna.xls
>
> 05.02.2014  11:06           419.328 
> pak.e.Mesterszállás.1905.01.24.-1907.11.27.Dr_Nagy_Éva_Anna.xls
>
> 05.02.2014  11:06           423.936 
> pak.e.Mesterszállás.1908.01.15.-1910.11.26.Dr_Nagy_Éva_Anna.xls
>
> 13.01.2014  10:28           129.024 
> pak.e.Mezogyán_Békés.1895.10.23.-1908.12.30.4812665.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 13.01.2014  10:28           258.048 
> pak.e.Mezogyán_Békés.1909.01.20.-1945.12.15.4812508.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 23.01.2014  17:56           239.104 
> pak.e.Nemeskeresztur1946.03.02.-1951.09.09.5128862.Bausz_Éva.xls
>
> 23.01.2014  17:56           239.104 
> pak.e.Nemeskeresztur1951.04.05.-1951.10.27.5054799.Bausz_Éva.xls
>
> 22.01.2014  09:45           856.064 
> pak.e.Nemesvamos.1907.01.15-1947.09.13.5013560PápaiTamásLászló.xls
>
> 22.01.2014  09:45         1.299.456 
> pak.e.Pápa.1935.02.03-1946.02.26.5013571PápaiTamásLászló.xls
>
> 10.02.2014  11:44           588.288 
> pak.e.Rákóczifalva.1895.11.03-1904.11.26.Magyari_Klára.xls
>
> 10.02.2014  11:44           540.160 
> pak.e.Rákóczifalva.1905.01.18-1907.11.30.Magyari_Klára.xls
>
> 10.02.2014  11:44           528.384 
> pak.e.Rákóczifalva.1908.01.07-1910.11.26.Magyari_Klára.xls
>
> 10.02.2014  11:44           548.864 
> pak.e.Rákóczifalva.1911.01.16-1914.10.17.Magyari_Klára.xls
>
> 04.02.2014  08:29           128.512 
> pak.e.Romhány.1909.02.16.-1916.10.31.4838405.AdámZoltán.xls
>
> 06.01.2014  10:17           538.624 pak.e.Sárrétudvari. 
> 1915.02.25.-1933.12.30.5390676 Beöthy_László.xls
>
> 06.01.2014  10:17           515.072 pak.e.Sárrétudvari. 
> 1934.01.04.-1951.12.29.5390677 Beöthy_László.xls
>
> 15.02.2014  19:54           622.080 
> pak.e.Szákszend.1913.11.11.-1947.12.31.4837055.Stverteczky_András.xls
>
> 24.01.2014  16:12           184.374 
> pak.E.Szeged.1897.10.30_1899.01.28.4837076_Hirschler.András.xlsx
>
> 26.01.2014  10:48           184.656 
> pak.e.Szeged.1898.01.28_1900.11.11_4837077_Hirschler.András.xlsx
>
> 26.01.2014  20:00           107.271 
> pak.e.Szeged.E.1898.07.01_1898.12.31_4837094_Hirschler.András.xlsx
>
> 12.01.2014  10:14           353.280 
> pak.e.szeged.I.1895.10.01_1896.04.08_4837074_Hirschler.Andras.xls
>
> 15.01.2014  20:59           413.696 
> pak.E.Szeged.I.1905.01.01_1905.10.08_4837298_Hirschler.Andras.xls
>
> 16.01.2014  15:21           652.800 
> pak.e.Szeged.I.1913.01.04_1914.02.19_5846340_Hirschler.Andras.xls
>
> 04.02.2014  08:29           180.799 
> pak.e.Szeged.I.1914.02.21_1914.12.31_5846358_Hirschler.András.xlsx
>
> 07.02.2014  12:41           196.436 
> pak.e.Szeged.I.1915.01.02_1916.11.04_5846380_Hirschler.Andras.xlsx
>
> 10.02.2014  11:45           206.052 
> pak.e.Szeged.I.1916.11.04_1918.07.10_5846399_Hirschler_András.xlsx
>
> 12.01.2014  12:56           877.568 
> pak.e.Székesfehérvár.1923.05.21.-1930.07.01._5016183_Tóth_László_István.xls
>
> 30.01.2014  07:59           877.056 
> pak.e.Székesfehérvár.1930.07.01.-1937.06.26.5016184.Tóth_László_István.xls
>
> 01.02.2014  09:29           228.352 
> pak.e.Székesfehérvár.1949.07.09.-1949.12.31.5016187.Tóth_László_István.xls
>
> 08.02.2014  11:50           665.088 
> pak.e.Szolnok.1895.10.23-1898.09.12.Magyari_Klára.xls
>
> 08.02.2014  11:50           705.024 
> pak.e.Szolnok.1898.09.12-1901.11.19.Magyari_Klára.xls
>
> 04.02.2014  19:46           683.520 
> pak.e.Szolnok.1901.11.19-1904.11.14.Magyari_Klára.xls
>
> 02.02.2014  17:33           523.776 
> pak.e.Szolnok.1904.11.14-1904.12.22.Magyari_Klára.xls
>
> 02.02.2014  17:33           589.312 
> pak.e.Szolnok.1905.01.03-1906.05.07.Magyari_Klára.xls
>
> 02.02.2014  17:33           638.976 
> pak.e.Szolnok.1906.05.07-1907.12.22.Magyari_Klára.xls
>
> 28.01.2014  09:35           667.648 
> pak.e.Szolnok.1909.01.02-1910.12.31.Magyari_Klára.xls
>
> 26.01.2014  10:49           814.592 
> pak.e.Szolnok.1911.01.01-1914.12.31.Magyari_Klára.xls
>
> 16.01.2014  10:23           610.816 
> pak.e.Szolnok.1915.01.05-1917.02.03.Magyari_Klára.xls
>
> 22.01.2014  09:44         1.135.104 
> pak.e.Szolnok.1917.01.29-1923.05.26.Magyari_Klára.xls
>
> 15.01.2014  11:33         1.158.144 
> pak.e.Szolnok.1923.05.26-1931.02.18.Magyari_Klára.xls
>
> 06.01.2014  10:14         1.122.304 
> pak.e.Szolnok.1931.02.14-1938.04.27.Magyari_Klára.xls
>
> 06.01.2014  10:14         1.182.720 
> pak.e.Szolnok.1938.04.23-1944.06.24.Magyari_Klára.xls
>
> 06.01.2014  10:14           796.160 
> pak.e.Szolnok.1944.06.19-1947.12.31.Magyari_Klára.xls
>
> 01.02.2014  09:30           130.916 
> pak.e.Tiszaörs.1908.01.15.-1910.11.26.4812212.Lévainé_Éva.xlsx
>
> 01.02.2014  09:30           131.700 
> pak.e.Tiszaörs.1911.02.27.-1914.07.19.4812136.Lévainé_Éva.xlsx
>
> 01.02.2014  09:32           812.544 
> pak.e.Ukk.1907.01.22.-1945.12.30.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 01.02.2014  20:17           559.104 pak.h. Gyöngyös 
> 1909.01.01.-1909.04.19. Kovács_Endréné.xls
>
> 01.02.2014  09:33           871.424 
> pak.h.Gógánfa.1921.01.15.-1975.12.27.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 01.02.2014  09:33           609.280 
> pak.h.Gyepükaján.1951.03.25.-1966.10.08.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 01.02.2014  09:33           695.808 
> pak.h.Gyulafirátót.1907.01.02.-1916.12.14.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 01.02.2014  09:33           607.232 
> pak.h.Urkút.1946.06.30.-1967.12.28.5013712.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 06.01.2014  16:19           862.720 
> pak.Szeged_I_E_1911.01.11_1912.12.31_4837301_Hirschler.András.xls
>
> ELHALÁLOZÁSOK
>
> 01.02.2014  20:19           559.104 pak.h. Gyöngyös 
> 1909.01.01.-1909.04.19.4430768. Kovács_Endréné.xls
>
> 16.01.2014  10:21           871.424 
> pak.h.Gógánfa.1921.01.15.-1975.12.27.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 16.01.2014  10:22           609.280 
> pak.h.Gyepükaján.1951.03.25.-1966.10.08.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 16.01.2014  10:21           695.808 
> pak.h.Gyulafirátót.1907.01.02.-1916.12.14.5013533.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 07.01.2014  09:58           626.176 
> pak.h.Karcag.1895.10.01-1897.12.18.Cinke Zoltánné.xls
>
> 15.02.2014  19:54           679.936 
> pak.h.Karcag.1905.01.30.-1907.12.30.4812172.Balláné Fazekas_Ilona.xls
>
> 11.01.2014  09:22         1.633.792 
> pak.h.Koszeg.1920.11.20.-1955.02.20.4978384.Zotter.xls
>
> 28.01.2014  09:15           325.632 
> pak.h.Koszeg.1975.01.01-1980.12.31.5054689.Zotter.XLS
>
> 26.01.2014  12:12           325.632 
> pak.h.Mezogyán_Békés.1909.01.09.-1929.12.18.4812508.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 04.02.2014  19:47           376.832 
> pak.h.Mezogyán_Békés.1930.01.09.-1975.12.25.4812509.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 04.02.2014  19:47            39.936 
> pak.h.Mezogyán_Békés.1955.08.17.-1970.01.03.4813065.Bagdi_Márton.xls.xls
>
> 27.01.2014  12:33           508.416 
> pak.h.Nagykálló.1898.12.26.-1903.09.24.4531277.Nadaskay.xls
>
> 22.01.2014  09:45           763.904 
> pak.h.Nemesvamos.1907.01.07-1909.04.17.5013560PápaiTamásLászló.xls
>
> 22.01.2014  09:45         1.137.152 
> pak.h.Nemesvamos.1909.04.25-1975.12.20.5013561PápaiTamásLászló.xls
>
> 15.01.2014  11:17           151.909 
> pak.h.Szákszend.1909.01.01.-1918.12.31.Stverteczky_András.xlsx
>
> 20.01.2014  10:01           693.248 
> pak.h.szeged.1898.11.22_1899.09.14_4837085_hirschler.andras.xls
>
> 11.01.2014  09:03           620.032 
> pak.h.szeged.I.1904.12.30_1905.05.19_4837301_Hirschler.Andras.xls
>
> 04.02.2014  19:47           295.424 
> pak.h.Szentgyörgyvölgye1903.04.06.-1906.12.30.Mátyás_Péter.xls
>
> 16.01.2014  10:22           949.760 
> pak.h.Ukk.1907.01.05.-1973.03.10.5013712.Kenedi_Tiborné.xls
>
> 16.01.2014  10:21           607.232 
> pak.h.Urkút.1946.06.30.-1967.12.28.5013712.Kenedi_Tiborné.xls
>
> Ez a lista a tegnapi (2014.02.19) állapotot tükrözi és naponta, akár 
> többször is, módosulhat: ma is már új adatokat kaptam Bocsor Lacitól, 
> melyek nem szerepelnek a fenti listában.
>
> Amint látható, a kedves Feldolgozók nem tartják be szigorúan az előírt 
> fájlnév-szabályt. Ha a fájlokat szigorúan az előírt szabályok szerint 
> írnátok, akkor én könnyen kezelhetném a fájlneveket egy programmal és 
> a fájladatokat (nem a fájlban foglalt anyakönyvi adatokat) felvehetném 
> az adatbázisba. Akkor bárki az email címe segítségével lekérdezhetné, 
> mi vár az elküldött adataiból a feltöltésre.
>
> Arra kérlek tehát, tartsátok be szigorúan a következő szabályokat a 
> fájlnevekben:
>
> BUDAPESTI ANYAKÖNYVEK:
>
> pak.x.n.k.éééé.hh.nn.-éééé.hh.nn.1234567.Vezetéknév_Utónév1[_Utónév2].xls
>
> VIDÉKI ANYAKÖNYVEK:
>
> pak.x.Település_Megye.éééé.hh.nn.-éééé.hh.nn.1234567.Vezetéknév_Utónév1[_Utónév2].xls
>
> ahol
>
> x = sz (születések), e (esketések), h (halottak)
>
> n = a budapesti kerület száma arab számokkal írva
>
> éééé.hh.nn. az Excelben levő legkorábbi, illetve legkésőbbi eseménydátum
>
> 1234567 = a film száma
>
> és a szögletes zárójelben ([ ]) foglaltak opcionálisak. Ha második 
> utónevet írunk, akkor természetesen a szögletes zárójeleket elhagyjuk.
>
> A fenti fájlnévben minden fontos: a pontok (.), a kötőjelek (-), az 
> alulvonalak (_)., a sorrend, stb. Programból nem tudok kezelni olyan 
> fájlnevet, amelyik akár minimálisan is eltér a fenti szabálytól. 
> Szintén fontos, hogy a Feldolgozó a nevét mindig ugyanúgy írja és 
> mindig ugyanazt az email címet adja meg – különben nehezen fogja magát 
> megtalálni a statisztikákban.
>
> A közeljövőben kismértékben módosítom a vidéki anyakönyvek sablonját, 
> de erről majd időben értesítem a kedves Feldolgozókat.
>
> Üdv,
>
> Csaba
>
> -- 
> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket 
> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más 
> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. 
> kapcsolatos leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára 
> politikai, világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem 
> szoros kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
> A lista címe: macse at googlegroups.com
> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a 
> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a 
> nyílt (bárki által elérhető): 
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet 
> levelezőlistára várjuk.



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról