[Csaladtortenet 2] egy régi-új családfakutató

Kolozsvári Vince kolozsvari.vince at freemail.hu
2014. Feb. 23., V, 14:50:14 CET


Kedves Családfakutatók! Talán néhányan még emlékeztek rám, 15 évesen kezdtem el foglalkozni saját családfámmal, és tagja voltam e listának is sokáig mint Sallai Pál. 5-6 évvel ezelőtt foglalkoztam a kutatással, mint gimnazista, majd jött az érettségi, és Németországban folytattam a tanulmányaimat. A családfa kutatás itt meg is szakadt, a tanulmányaimra koncentráltam. Később Franciaországban éltem egy évet, ahol megismertem egy nyíradonyi leányt, aki nem is olyan régen a menyasszonyom lett. S úgy tűnik, akit a családfakutatás szépsége egyszer megérint, az nehezen hagyja abba. Ugyanis egy ideje foglalkozom a menyasszonyom családfájával. A nyíradonyi ágon sokat segített Pócsi Zsolt levelezőtársunk, ugyanakkor egy ideje foglalkozom az anyai ággal is, akik Hajdúdoroghoz köthetők. A mormon adatbázis segítségével átnéztem a polgári anyakönyveket 1895-től. Érdekelt vagyok a Bába, Gurbán, Fejérvári, Tóth, Zsadányi családban. A görög katolikus anyakönyveket sajnos nem dolgozták fel, mint a római katolikus anyakönyveket, így a kutatásban a levéltárra vagyok utalva.   Szeretném megkérdezni, hogy van esetleg köztetek, aki dolgozott már Hajdúdorog görög katolikus anyakönyveivel, esetleg már fel is dolgozta? Minden információ hasznos lenne, mert arra gondoltam, hogy Húsvét előtt, szeretnék egy-két napot a MOL-ban tölteni, és az előrejutást nagyban befolyásolja az iratok minősége (pl. házasságnál bejegyezték a szülőket stb.). Egyelőre még a XIX. századot szeretném átforgatni (elsősorban házassági anyakönyvet). Ez ügyben szeretném megkérdezni, hogy működik még az a régi trükk, hogy telefonon kérünk ki mikrofilmeket? Mivel én nagyon időszűkében leszek, fontos lenne, hogy már a beiratkozás napján is kutathassak. Van erre esetleg ötletetek, tanácsotok? Végül egy kérés: ha valekinek megvan az alábbi könyv, el tudná küldeni a Bába Lászlóról szóló pár sort: Hajdúvármegye és Debrecen sz. kir. város adattára / összeállitotta: a Szerkesztő-Bizottság. - Debrecen : nyomatott Nagy Károly és Társai Grafikai Műintézetében, 1937. - 344, [2], 264 p. Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget, és sok üdvözlet Trierből: Kolozsvári Vince  


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról