[Csaladtortenet 2] Fw: Elmegyógyintézet

Temesvári Jenő jeno.temesvari at chello.hu
2014. Jan. 17., P, 09:25:20 CET


Meglehet, fajtája válogatja! Emberek vagyunk, különbözőek. Én azt tapasztaltam, hogy az ak.- hivatalokban (zömében hölgy ak. vezetők) nyitottak, mitőbb érdeklődőek voltak a kutatásaim iránt. Többségükben (vidéki kisebb településektől nagyvárosokig) lokálpatrióták is, esetemben is hallott már a hölgy a keresett személyről, szívesen segített. Két perc alatt előkerítette az UB számra való hivatkozást, és utána még beszélgettünk vagy 10 percet erről, és általában a családfakutatásról. Már más esetekben is tapasztaltam, hogy rácsodálkoznak a mi tevékenységünkre, mitőb "irigyelnek" bennünket tartalmas, szép elfoglaltságunkért.
A hölgy a végén megköszönte amit a keresett személy kapcsán még elmondtam neki. Pedig én tartozom neki köszönettel! Meg is tettem!
De olyan is volt, hogy egy község jegyzője visszahívott hetekkel később, jelezve, hogy nem jutott előbbre a polgári ak.-ben, de megtudakolta a 8 községben szolgáló plébános elérhetőségét, s mondta, hogy nyugodtan hivatkozzam rá, írjakk neki, vagy hívjam fel,ő már megkérte, hogy ssegítsen nekem.
Én rájuk gondolok, a "paragrafus és radirbanditák " bürokrata, érzéketlen tagjait pedig igyekszem feledni.
Ezek az én tapasztalataim, bizonyára mindenkinek van hasonló (remélem több pozitív, mint lehangoló), és ettől eltérő is. Üdvözlettel: Jenő
  ----- Original Message ----- 
  From: József Németh 
  To: Temesvári Jenő 
  Cc: molnár andrea ; csaladtortenet 
  Sent: Thursday, January 16, 2014 8:29 PM
  Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Fw: Elmegyógyintézet


  Kedves Jenő!

  Lehet, ez inkább csak kényelmesség. Mindig kényelmesebb nem teljesíteni valamit, mint ha jön valaki holmi UB kívánalmakkal,és akkor mi van? Elő kell szedni, milyen község, ésatöbbi. Hagyják már nyugodtan őt. Meg abban sem biztos, hogy ez szabályos. Kiadható ez? Mondta a Nemzeti Levéltár, hogy minden UB kiadható évszámtól függetlenül? Mindenkinek? 

  Hiányzik az egységes szabályozás, mint MACSE ezt kellene hangsúlyozni, ha már létrejött ez a Nemzeti Levéltár.

  NJ




  2014. január 16. 19:41 Temesvári Jenő írta, <jeno.temesvari at chello.hu>:

    Kedves Andrea!
    Én ezt az anyakönyvvezetőt "felnyomnám" a főnökénél, ill.a Pogármesternél, és mellékelném a két levelet is.
    Egy dolog információt, segítséget kérni, vagy hivatalos ak.-i másolatot, amelynek természetesen van eljárási illetéke.
    Amúgy nem vagyok járatos ezekben a dolgokban, én is találkoztam már elutasítással, és nagyon segítőkész hozzáálással, mind polgári, mind egyházi téren. Ahogy sok más dologban is, kies hazánkban ebben sincs eységes hozzállás, vannak "emberséges emberek", és sajnos vannak, akik nem élnek, hanem visszaélnek vélt, vagy valós "hatalmukkal".
    Üdvözlettel: Jenő


    ----- Original Message ----- From: "molnár andrea" <andreacska87 at freemail.hu>
    To: <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
    Sent: Thursday, January 16, 2014 5:16 PM
    Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Fw: Elmegyógyintézet


    Kedves Jenő! Örülök, hogy sikerrel járt! Én múlt héten leveleztem a VIII. kerületi anyakönyvvezetővel, említettem, hogy családfakutatási célból kellene egy születési bejegyzés melletti esetlegg bejegyzés (nagyon-nagy a valószínűsége, hogy van ilyen!), két levelet kaptam tőle: egyikben egy magasabb összegért vállalta volna az adatközlést, majd írt egy másikat, hogy mivel családfakutatási célból kell, ezért csak az összeg felét kell illetékként befizetnem... Üdv: Molnár Andrea
    "Temesvári Jenő" <jeno.temesvari at chello.hu> írta:

      Kedves Listatársak! Köszönöm mindenkinek, aki igyekezett ötletet adni a
      megoldásra. A születési ak.-et kiállító város anyakönyvi hivatalának
      anyakönyvvezetője rendkívül készségesen segített. csak annyit kérdezett,
      hogy családfakutató vagyok? Ezek után kikereste, az UB számát takaró
      kerületet. E szerint a VIII. ker. Balassa utcában is volt Elmegyógyintézet,
      ahol az általam keresett hölgy elhalálozott.
      Az anyakönyvvezető hölgy a kért adat megadása után csupán diszkréciót kért,
      mivel telefonon nem adhatnának ki adatokat, és nem rokonnak talán méginkább
      nehézkes ez. Ettől függetlenül megtette! Mikor megtaláltam a keresett
      bejegyzést visszahívtam, s megköszöntem szívességét. Természetesen megörzöm
      inkognitóját!

      Tanulságaim az ügy kapcsán:

      - nem mindenki elutasító, tehát bátran kell próbálkozni, megkeresni az
      anyakönyvi hivatalokat
      - már többször tapasztaltam, ha megtudják a keresés okát (tanulmány,
      családfakutatás stb.) készségesebben segítik az amatőr családfakutatók
      munkáját
      - ez az eset igazolta azt is, hogy távolról sem szabad elsőre elhinni amit a
      neten egy egy név keresése kapcsán találunk., amit ki tudja kik
      összeirogatnak. Jelen esetben, sem a születési dátum, sem a házasságkötés
      utáni második férj (aki nem is létezett), sem a halálozás dátuma sem
      stimmelt. A hasadásos elmezavar sajnos tény...
      A semmiből kezdtem és ezúttal szerencsém volt, a bátor és tragikus sorsú
      pilótanő születési, esketési és immár a halálozási ak.-e megvan, és ezáltal
      én majdan a valódi, korrekt tényeket, dátumokat vethetem papírra.
      Azt hiszem mindannyiunknak ez a legfőbb és áhított vágya.
      Elnézést, ha hosszúra sikeredett volna a mail, mindösssze sikerélményemet
      szerettem volna biztatásként megosztani Veletek, akik mindig segítőkészek
      vagytok. Üdvözlettel: Jenő


      __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 9297 (20140116) __________

      Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

      http://www.eset.hu



       ==  ==  ==  ==  ==
      Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
      _____________________________________________________________________________
      levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
      Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/


     ==  ==  ==  ==  ==
    Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
    _____________________________________________________________________________
    levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
    Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

    __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 9298 (20140116) __________

    Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

    http://www.eset.hu




    __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 9299 (20140116) __________

    Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

    http://www.eset.hu



     ==  ==  ==  ==  ==
    Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
    _____________________________________________________________________________
    levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
    Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/





__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 9301 (20140116) __________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról