[Csaladtortenet 2] Elbocsátó levél...

G.B. Jakabffy gabor49 at chello.nl
2014. Jan. 24., P, 21:02:05 CET


* A témához hozzászolók emocióval telt érzését megértem. Évek óta megy itt
is egy program ahol segitségére vannak azoknak akik a világ majd minden
pontjáról érkezve örökbe lettek fogadva és felcseperedve utólag eredetüket
keresik. Hála legyen mondva azért sok esetben az érdekelt és örökbefogadó
szülök kapcsolata a tények megismerés után sem váltózott. Ahhoz nem fér
kétség, hogy mindkét fél részéröl ez válságos időszak. A szeretet igaz
értékét igazából akkor érzi azaz tudja felbecsülni az ember amikor már
lehetősége sincs az hálával kifejeznie. 

* Emlitett téma kezdetéhez vissza térve még a következő amit meg kell még
emlitsek. Nemrég egy angliában elő 80 éves úr kérésére édespja kiléte után
kutattam. Szülei váltak még megszületése előtt a háborut megelöző
időszakban.Pár évre rá anyja újra férjhez, emigráltak és nevelőapja nevére
vette. Kutatásom során egy sajtcédulán azt az információt olvashattam, hogy
X.István a BKV-nál váltókezelő volt. 

* Váltókezelő szó megfogott. Jegyzeteimet vissza keresve a 8 évvel ezelőtti
hölgy elbocsátó levelén meg az szerepelt hogy X.Jenő váltókezelő volt a
MAV-nál. Azonos vezeteknev és eltérö keresztnevek ellenére még nincs
bizonyitékom, hogy a 2 dolognak kapcsolatuk volna egymással, de ahogy
mondják a végén csattan az ostor. X.István után való kutatásom is eddig
zsákutcába végződött. Ennek ellenére maradok pozitiv és tovább keresem a
kérdésekre a választ. . 

Udv. Gabor (GBJ.)

 



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról