[Csaladtortenet 2] heraldika az egyik mániám

Éva Adorján adeva40 at gmail.com
2014. Okt. 9., Cs, 13:02:07 CEST


Kedves Tamás!

2003-ban jártam utoljára a templomban. A helyszínen vásárolt tájékoztató
füzetben olvastam az alábbiakat :

Entz Géza 1948-ban készült részletes művészettörténeti tanulmánya 113
címerről tesz említést.
Az itt látható címerek eredetileg halotti jelentések voltak. A legrégebbiek
I. Apafy Mihály korából valók. Némelyikük bronzból vagy ezüstből készült
ötvösmunka, más esetben selyem anyagra hímzett mintázattal készültek. Az
újabbakat papírra festették, nem ritkán nyomdai eljárással  állították elő.

A füzetben található egy oldal néhány címerről, ezt csatolom.

( Egyébként engem nem nagyon érintett meg a heraldika, mint kutatási
terület, biztos vannak a listán többen akik szakértői ennek a területnek. )

Üdv.
A Éva

2014. október 9. 11:58 Tamás Solymosi írta, <solymitomi at gmail.com>:

> Tisztelt Levelezőtársak!
>
> Azért írok erre a listára, mert bízom abban, hogy itt többen vannak
> Erdélyből.
>
> Nem szoktam megnézni általában az útiterveket, melyek jönnek a különböző
> utazási irodáktól, de ma megtettem.
> Úgy tűnik jól tettem, mert ahogy írják, Kolozsvárott a Farkas utcai
> református templomban van egy címergyűjtemény.
> Mivel én igencsak érdeklődöm a heraldika iránt, szeretném megtudni a
> Kolozsvár környékén élőktől a címergyűjteménnyel kapcsolatban a
> következőket:
>
> 0. Hány darab címer van ebben a gyűjteményben? 10-es nagyságrend, 100-as,
> netán 1000-es?
>
> 1. Nyilvános-e ez a címergyűjtemény? (gondolom igen, különben nem
> mutogatnák senkinek)
>
> 2. Le is lehet a címereket fotózni? Akár pl a wikipedián közzé is lehet(ne)
> tenni a címereket? Van-e ennek bármilyen jogdíj következménye?
>
> 3. Lehet tudni mindegyikről, hogy melyik család címere?
>
> 4. Meg lehet-e tudni a családokról akár a Nagy Ivánból, akár a Kempelenből,
> vagy talán a Pálmayból, hogy ki volt az egyes családokban a nemességszerző?
>
> 5. Az már egy külön kutatás, de élnek-e még a családokból leszármazottak?
> (Itt érdemes megfontolni a leányágyi leszármazást is, hátha a hölgyek
> eltették gondosan a fontos iratokat.)
>
> Csak zárásul: a fakazettás mennyezeti motívumok is érdekelnének. Ami a
> legjobban tetszik nekem, hogy ha 1-1 kis falusi templomban úgy vannak a
> kazetták a mennyezeten, hogy olyan sokfélék, hogy 2 azonos nincsen
> közöttük.
>
> Minden válaszra nyitott vagyok!
>
> Tamás
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról